ujkeletlive

Az elmúlt napok feszültségei és a még életben lévő túszok kiszabadítására irányuló nyomás közepette Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter tegnap Jeruzsálemben biztosította a gyászoló családok jobboldali Gvura Fórumának kis csoportját, miszerint „a kormányon belüli hatalmát arra fogja  használni hogy megakadályozza a fogvatartottak kiszabadítását biztosító megállapodás létrejöttét.” A kormány bedöntésével fenyegetőző Ben-Gvir magabiztos szavai mögött, a miniszterelnök ígérete, és a kulcsszó – az ominózus Philadelphi-folyosó áll és biztosítja a koalíció további működését.

A lehetséges megállapodást szétforgácsoló Philadelphi-folyosó elhagyására vonatkozó betoldás, azonban a tárgyalások és a miniszterelnök által korábban jegyzett vázlatok során egyszer sem szerepelt a tételek között, mindaddig míg a július 27.-én David Barnea kémfőnökkel Dohába továbbított tervezetet a Hamász terrorszervezet úgy tűnt, hogy elfogadta és ráállt a véglegesítésére. Az akkori függelék  névszerint említi Hers Goldberg – Polin, Eden Jerusalmi, és Karmel Gat [azóta meggyilkolt] túszok a megállapodás első fázisában történő humanitárius szabadon engedését.

Múlt hét péntekre virradóra a kabinet megszavazta az úgynevezett Philadelphi-folyosó katonai biztosítására vonatkozó paktumot, Joáv Gallant védelmi miniszter [Likud] ellene szavazott, mondván az említett Philadelphi-folyosót illetően a megállapodás túszok kiszabadítására vonatkozó hat hetében semmi olyan nem történhet, ami az ország védelmét veszélyeztetné, ellenben a kormány és élén a miniszterelnök a még megmenthető foglyok életét teszi kockára. Végszóra érkezett a hír, a hadsereg hat meggyilkolt túsz holttestét találta meg egy rafái alagútban. Péntek hajnalban bekövetkezett halálukat közeli, brutális agyonlövés okozta, más fizikai sérelmeket nem találtak a testeken. Életük, még menthető lehetett volna.

A hadsereg állítása szerint a rafáhi hadművelet során a Hamász terrorszervezet helyszínen működő dandárját likvidálták, a fegyvecsempészésre szolgáló alagutak lényegét tekintve megszüntették.

A hat túsz halála sokkolta az izraeli közvéleményt, a Netanjahu-kormány megalakulása óta eddigi legnagyobb, országos többszázezres megmozdulások során, eddig minden körülmények között Netanjahu mögé beálló szavazók is az utcára mentek, mondván „ezt már nem lehet tétlenül tovább nézni.”  

Az elmúlt két nap eseményei – tüntetések, temetések, sztrájk háttérben a Moszad vezetője titkos látogatásra utazott Dohába,  Joe Biden és Kalama Harris alelnök elnökjelölt frissítést kaptak a tárgyalócsoport eredményeiről, és miközben az Egyesült Államok elnöke hangsúlyozva, miszerint a túszok meggyilkolásáért a Hamásznak számolnia kell, bejelentette – a felek közel állnak a végleges megállapodáshoz. Ekkor a miniszterelnök úgy döntött, hogy beszédet tart, és világossá teszi, hogy Izrael a Philadelphi-folyosót soha nem fogja elhagyni.

A Netanjahu – beszéd

Washington és az izraeli tárgyalócsoport utolsó erőfeszítéseire rácáfolva, meg sem várva a legújabb tárgyalások eredményeit, Binjámin Netanjahu miniszterelnök elutasította a hadsereg mindössze 42 napig tartó kivonulását a gázai-egyiptomi határról, amíg a még életben lévő túszok hazatérnek.

A Maariv héber újság jelentése szerint, az közvetítő Egyiptomot sokkolta a miniszterelnök beszéde, mondván – „a vége közel van, Netanjahu beszéde várhatóan az utolsó lesz.”

Tegnap este egy jeruzsálemi sajtótájékoztatón a miniszterelnök amellett érvelt, hogy szerinte „stratégiai szükségszerűség” az izraeli csapatok állomásoztatása az úgynevezett egyiptomi határ melletti Philadelphia-folyosó mentén. Visszautasította azon állítást, hogy a Hamász által a múlt héten Gázában meggyilkolt hat túsz halálát a múlt hónap végéig nem létező legújabb feltételei okozták, mondván – „nem sikerült kiszabadítanunk őket. Nagyon közel voltunk hozzá. Ez szörnyű. De ez nem a Philadelphi-folyosórót illető döntés miatt történt. Először is azért történt, mert ők a Hamász) nem akarnak alkut. Minden eszközzel azon vagyok, hogy hazahozzam őket,” – tette hozzá.

Netanjahu, továbbá ragaszkodik ahhoz a felvetéséhez, miszerint a 14 kilométeres sáv elengedhetetlen Izrael számára háborús céljainak eléréséhez.

Ha a hadsereg akár csak a megállapodás 42 napos első szakaszára is kivonulna, a számos élő túsz szabadon bocsátásának biztosítása érdekében, akkor soha nem tudna visszatérni, és így a Hamász újra felfegyverkezhetne, újjáéledhetne, és még sok október 7-i mészárlást tudna végrehajtani,” – állította, bár részleteket arról nem közölt, hogy miért történhetett mindez meg.

Netanjahu újságíróknak tartott beszéde elején kijelentette, hogy Izrael háborús céljai „a Hamász elpusztítása, valamennyi túszunk visszahozatala, annak biztosítása, hogy Gáza többé ne jelentsen fenyegetést Izraelre, és az északi határon élők biztonságos visszatérése”, majd azt állította, hogy „e háborús célok közül három egy helyen keresztül vezet: a Philadelphiai folyosón. Ez a Hamász újrafegyverkezési oxigénvezetéke.

Gáza térképét kivetítve Netanjahu megjegyezte, hogy a 2005-ös kivonulást követően Izrael a Gázai övezet összes határát ellenőrizte, kivéve az Egyiptommal közös sávot, és ezen a határon keresztül jutottak fegyverek az övezetbe, majd azt állította – Iránra utalva, hogy „a gonosz tengelyének szüksége van a Philadelphi-folyosóra,” nem említve a felügyelete alatt évek során történt katari pénzek átjutását az övezetbe, ami végül lehetővé tette a csempészett fegyverek megvásárlását.

Azonban, Netanjahu bírálta Egyiptomot, amiért nem biztosította a határt, és azt állította, hogy személy szerint két évtizeddel ezelőtt, a 2005-ös gázai kivonulás előtt felszólította Ariel Saron akkori miniszterelnököt, hogy tartsa meg a folyosó ellenőrzését. Majd később, állítása szerint több kormányon keresztül harcolt a Hamász katonai megerősödése ellen, de a nemzetközi és hazai legitimitás hiánya miatt megakadt a gázai övezet visszafoglalását illetően.

A pénteken meggyilkolt hat túsz családjaihoz fordulva, bocsánatukat kérte, amiért nem tudta kihozni őket, majd azt ígérte, hogy a Hamász nagyon súlyos árat fog fizetni halálukért. Miközben tüntetők gyűltek össze jeruzsálemi és kesszáriai házai előtt, egy tüntetésekkel és a Hisztadrut szakszervezet által szervezett országos sztrájkkal tetőzött napot zárva, Netanjahu ragaszkodott ahhoz, hogy az Irán és tengelye elleni egzisztenciális háborúban az országnak össze kell fognia és támogatnia az iráni elleni harcot – „egy emberként kell egységesen kiállnunk egy kegyetlen ellenséggel szemben, amely mindannyiunkat el akar pusztítani, kivétel nélkül mindannyiunkat.”

Végezetül, mellőzve a július 27-én általa a kémfőnökkel Dohába küldött vázlat említését, a Philadelphi jegyzékkel kiegészített újabb vázlatot említve, azt állította „egyetértettünk azzal a formulával, amelyet Biden elnök május 31.-én mutatott be. Megegyeztünk abban, amit augusztus 16.-án végső hídképző javaslatnak neveztek. A Hamász az elsőt elutasította. A Hamász a másodikat is elutasítja.”

Az újságírók kérdésekre válaszolva Netanjahu ragaszkodott ahhoz, hogy Izraelnek fenn kell tartania a határátkelők biztonsági ellenőrzését a Hamász utáni napon és a belátható jövőben is.

A tűzszüneti megállapodás feltételeire rátérve Netanjahu azt mondta, hogy senki sem elkötelezett nála jobban a túszok kiszabadítása mellett, míg a kabineten belüli politikai ellentétekre, főleg a közte és Gallant közötti nézeteltérésről szóló kérdésre utalva Netanjahu azt mondta, hogy a kapcsolat folytatódhat, „amíg van bizalom.” de hangsúlyozta, hogy minden minisztert kötelezni kell a kabinet döntéseihez, és „ez az, ami most próbára van téve.”

Arra a kérdésre, hogy mi jelentené a háború végét, azt válaszolta, hogy az lesz, „amikor a Hamász már nem uralkodik Gázában,” mint ahogyan a szövetségesek a náci Németország legyőzésekor, ehhez is katonai és politikai győzelemre lesz szükség, és jó úton haladunk mindkettő elérése felé, arra viszont kitérő választ adott, hogy az északi lakosok mikor térhetnek vissza otthonaikba.

Végezetül, arra a felvetésre, hogy Joe elnök Biden hétfőn korábban jelezte, Netanjahu nem tesz eleget a túszalku-megállapodás érdekében, a miniszterelnök azt válaszolta, nem hiszi hogy az elnök valóban ezt mondta.

The post Mission impossible – a Philadelphi-folyosó politikai retorikája first appeared on Új Kelet Live.