Skip to content

Elhunyt Hegyi Árpád Jutocsa, színházigazgató a Bartók Plusz Operafesztivál egyik alapítója

Elhunyt Hegyi Árpád Jutocsa, színházigazgató  a Bartók Plusz Operafesztivál egyik alapítója
Elhunyt Hegyi Árpád Jutocsa a Bartók Plusz Operafesztivál egyik alapítója
A Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgatója szeptember 22-én hunyt el.

Már 1980 és 1983 között teátrumunk rendezője volt, a közönség azonban 1992-től ismerhette meg még jobban, hiszen 10 évig a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és főrendezője volt. Kesselyák Gergellyel és Müller Péter Sziámival közösen ők alapították meg a Bartók Plusz Operafesztivált, mely nemzetközi hírnevet hozott Miskolc városának.

1982-ben Selmeczi Györggyel a Muzsikáló Udvar programsorozatot indították el, mely Miskolc városának kulturális életébe új színt hozott – számol be közösségi oldalán a Miskolci Nemzeti Színház.

Hegyi Árpád Jutocsa igazgatása alatt alakult ki az operajátszás a miskolci színházban, az operatagozat létrehozásában Kesselyák Gergely volt alapító partnere, emellett Majoros István balettművész és koreográfussal karöltve szívügyük volt egy önálló tánckar létrehozása, mely sikeresnek bizonyult, hiszen az ő igazgatása alatt bemutatott Diótörőt két évtizedig tartotta műsoron a teátrum, emellett számos nagyszabású balettelőadás is színpadra került, mint a Coppélia vagy a Bahcsiszeráji szökőkút. Az opera és a balett tagozat meghonosításával vált háromtagozatúvá a Miskolci Nemzeti Színház.

2005 és 2006 között a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Clevelandi Egyetemen, a Northwestern és a Columbia Egyetemen is.

Miskolci rendezései közül nézőink biztosan emlékeznek még a A velencei kalmárra, a Vadnőkre, A denevérre, A mosoly országára, a Bánk bánra, a Kabaréra, a Mágnás Miskára vagy a Csongor és Tündére.

A miskolci társulat megrendüléssel és mély fájdalommal búcsúzik tőle. Emlékét a színház és Miskolc színházszerető közönsége örökre szívében őrzi – írják


Szántó István


Related article

Helytálltak

2021. 09. 06., h – 15:00 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Rendőrök is részt vettek a „Bajtársak Emléktornáján” Tiszaújvárosban. Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén...

0 Comment

Őszi rágcsálóirtás Miskolcon

    A Városgazda munkatársai szeptember elseje óta folyamatosan irtják a rágcsálókat Miskolcon. Irtószereket helyeznek ki a szennyvíz- és csapadék aknákba, az élő...

0 Comment