Avi/ujkelet.live
A háború 382. napja: Egy tartalékos katona meghalt, három másik pedig súlyosan megsebesült kedden a Hezbollah terrorszervezet egyik rakétatámadása következtében, jelentette be az Izraeli Védelmi Erők.
Szá’átr Eliad Navarszky törzsőrmester Tel-Avivból a 7338. tüzérezred 508. zászlóaljában szolgált, 27 éves volt.
Drón üldözése: Több mint 20 percen át aktiválódtak az ellenséges drónra figyelmeztető riasztások Észak-Izraelben. Az izraeli hadsereg először annyit közölt, hogy dolgozik a drón nyomonkövetésén és elfogásán. Később azt nyilatkozta, a drón valószínűleg nyílt területen csapódott be, de még nem találták meg.
A drónt először Ros Hanikra közelében észlelték, és nyomon követték, ahogy Jokne’am területe felé repült és megpróbálták elfogni.
Innentől az izraeli légierő elvesztette a kapcsolatot a drónnal, de a Polgárvédelmi Parancsnokság folytatta a figyelmeztetés aktiválását több településen a drón előre jelzett útvonala alapján.
A Polgárvédelmi Parancsnokság szerint az incidensnek vége.
Észak Nyilai: Izraeli vadászgépek az Északi Parancsnokság irányításával a mai nap folyamán Türosz közelében, Dél-Libanonban, csapást mértek a Hezbollah terrorszervezet tíz parancsnoki létesítményére, melyek különböző egységekhez tartoztak, beleértve az elit Radwan Erőt.
Ezeket a létesítményeket a Hezbollah Izrael polgárai és katonái elleni terrorcselekmények előmozdítására használta.
A támadások előtt a hadsereg számos intézkedést tett, hogy csökkentse a civilek bántódásának kockázatát, beleértve a pontos lőszerek használatát és a lakosok értésítését különböző platformokon.
Szárazföldi manőver Libanonban: Az Alexandroni-dandár a 91. hadosztály parancsnoksága alatt célzott műveleteket hajt végre Dél-Libanonban.
A műveletek során a csapatok falvakban és sikátorokban harcolnak, főhadiszállásokat és fegyverraktárakat rohamoznak meg, csatákat vívnak komplex területeken és megölnek sok terroristát.
Eddig több mint 150 terror-infrastruktúrát, földalatti infrastruktúrát, fegyver rejtekhelyet és sok lőszerraktárt találtak és semmisítettek meg, köztük több mint 800 hadieszközt: különféle típusú rakétákat, lőszereket, lőfegyvereket, katonai felszereléseket és az ellenség dokumentumait.
Ezen túlmenően, a dandár erői megtaláltak és megsemmisítettek légicsapások irányításával egy mecsetben elrejtett fegyverraktárat. A támadás során másodlagos robbanásokat észleltek, amelyek rejtett fegyverek jelenlétére utalnak.
„Kincskeresés”: A Szahel Kórház Bejrút déli külvárosában kedden megnyitotta kapuit az újságírók előtt, hogy korlátozások nélkül bejárják az intézményt, miután az izraeli hadsereg közölte, hogy az épület alatt a Hezbollah aranyat és készpénzt rejtő bunkere van.
A helyszínt bejáró újságírók azt mondták, hogy nem találtak bizonyítékot a Hezbollah bunkerére.
Ám az izraeli hadsereg angol nyelvű szóvivője, Nadav Sosani alezredes X-en a segítségükre sietett.
,,Az összes bejrúti újságírónak, beleértve azokat is, akik részt vettek az Al-Szahel Kórházban tartott sajtókörúton, ezek a belépéshez szükséges instrukciók Naszrallah bunkerébe:
A hírszerzési információ szerint a több mint félmilliárd dollár aranyat és dollárt tartalmazó bunker egyik bejárata az Al-Szahel kórháztól délre található Al-Ahmedi épület alagsorának keleti oldalán van.
A pince a második emeleten van (-2 szint).
Fontos megjegyezni, hogy lehetséges, hogy a bejáratot különféle módon elrejtik, hogy megnehezítsék a megtalálását”.
Optimizmus: Izrael valószínűleg nem tesz „jelentős lépést” Teherán ellen, helyette szimbolikus „korlátozott támadást” hajthat végre, mondta Mohammad Ali Dzsafari, az Iszlám Forradalmi Gárda parancsnoka az iráni ISNN híroldal szerint.
Izraelről széles körben úgy gondolják, hogy jelentős megtorlást tervez az Irán által október 1-jén indított ballisztikus rakétatámadás miatt.
The post Gyász, drón üldözése és „kincskeresés” first appeared on Új Kelet Live.