Ha nem velem történik, soha nem hiszem el, hogy idáig süllyedhetett az igazságszolgáltatás.
Ha nem engem ítélnek, el hamis vád alapján felbujtott tanúkkal el sem tudnám képzelni, hogy egy rendőrségi vizsgáló ilyen mértékben képes a hivatali hatalmával visszaélni és az aljas eszközökkel félrevezetni a nyomozást, az ügyészséget és a bíróságot is megtévesztve. Sosem tudjuk meg, felsőbb utasításra, parancsra vagy csak baráti alapon szegte meg az esküjét.
Szakállas történet, 2017 novemberében egy célzatos közúti intézkedés során két miskolci rendész Szabó Krisztián és társa Tóth Tamás teljesen alaptalanul erőszakkal próbálták aláíratni velem a kitöltetlen máig sem talált szabálysértési feljelentőlapot. Mivel elmondásuk szerint készségesen teljes együttműködéssel átadtam az okmányaimat e nélkül is elmehettem volna, de Szabó Krisztián még a bírósági tárgyaláson is hangoztatta – szó szerint minden intézkedés addig tart, amíg ő jónak látja.
Kovács László Csaba nekem írott levelében azzal mentegetözött, nem volt hitelesített fényképezőgépük és a rendőrség nem fogadta el tőlük a feljelentéseket, ha a szabálysértő nem írta alá feljelentőlapot. Ezért erőszakoskodtak velem.
Végül karjaimat lefogták – elmondásuk szerint és megakadályozták, hogy beülhessek a kocsimba. A bizonyítási kísérletkor Szabó Krisztián a videóra mondja – e közben pisztolyt fogtam rájuk. Persze, hogy Búzásné Faragó Edit volt vizsgáló simán elhitte ezt a cirkuszi mutatványt és nem átallott a biztonság kedvéért még tanút is rendelni ehhez Kovács László Csabától az akkori rendészet vezetőjétől. Mit sem törődve azzal, hogy a szemközti mélygarázs külső kamerája pontosan rögzítette az eseményeket és bárhogyan mesterkedtek nem sikerült eltüntetniük a teljes filmet. Jellemző, hogy ezt a videót Búzásné a történtek után több mint egy fél év elteltével nézte meg, bizonyára ennyi idő kellett a felvétel lebutításához az időnaplózás eltüntetéséhez.
Immár eltelt hét esztendő, a törvényszéken felsült a rendészet által delegált kettesszámú névtelen tanú, kizárták a tárgyalásról. Petróczy Attila a sasszemű játékvezetőt, postást az összes hazug rágalmai okán meggyanúsíthatták volna hamis tanúzás címén, de máig sem tették meg. Többszöri feljelentésem ellenére sem idézték be. Már az is rejtély, hogy miután a kétszer megismételt megalázó nyilvános bizonyítási kísérlet alkalmával világossá vált, semmit nem láthatott, ügyész ismerőse még is tanúként jelölte meg a vádiratban.
Az egyes számú névtelen tanú Soltész Edina miskolci lakos, jelenleg a Szinva parkban dolgozik kitűnő rendőrségi kapcsolatokkal bírhat, mert a kapitányságon megóvták a velem történő szembesítéstől. Indoklás nélkül. Világosan kiderült, hogy minden állítása merő hazugság ráadásul a tárgyaláson maga vallotta be, őt a rendészet vezetője bírta rá a tanúskodásra. Ezt szaknyelven felbujtásnak nevezik és ilyenkor a felbujtót is meggyanúsíthatnák, ha nem lennének kiváló rendőrségi kapcsolatai. Ám vannak.
Így aztán a nyílt klasszikus zsarolás gyanúját még csak meg sem próbálták kinyomozni. Hiába a hangfelvétel, hiába, hogy ő maga jelentkezett a védelem tanújának meg nem kérdezték tőle mi késztette ilyen humánus cselekedetre azok után, hogy engem és később a támadómat is maga jelentette fel a rendőrségen.
Egyébként Soltész Edina élettársa, maga Kisvárkonyi Csaba angol tanár első telefonhívásomra-magnóra mondta – mire ők ketten a posta elé érte már a földön feküdtem megbilincselve és a hátamon térdelt a két rendész. Akkor zsebeltek ki. Ehhez képest orbitális hülyeségeket mondhatott a bíróságon, például azt is, hogy klasszikus Colombo ballonban látott és a farzsebemből rántottam elő a pisztolyt és hallotta a puffanást. Végül a párja dühösen azt mondta – ezt a meccset játszam le Edinával ő csak az igazat állítja.
Különben a nyomozati cselekmény naplója elég vaskos. És magáért beszél.
Már az első oldalon kiderül, hogy a kiérkező rendőröknek semmilyen fegyveres fenyegetésről nem beszél a két támadóm. Az esetnapló szerint, amikor Tóth Tamás feltárcsázza, a bevetési csoportot ugyancsak egyetlen szót sem ejt semmilyen támadásról, csupán segítséget kér egy személy igazoltatásához. Miközben kezében az összes okmányom – saját vallomása szerint – jómagam meg sokkos állapotban fekszem földön hátrabilincselt kézzel. Mit akart volna még igazoltatni. Kamuztak. Bepánikoltak, nem sejtették, hogy végül hivatalból bevédik.
S jöjjön a csattanó – a támadóm Szabó Krisztián meglepett egy kiváló stílusban megszerkesztett elektronikus levéllel. Ennek a lényege, ő már jó útra tért és elárulja csak mi hárman én és ők ketten tudhatjuk mi is történt a posta előtti sarkon.
Hozzá teszi a történtek után – büszke rá – a vezetője egy ebédre is meghívta.
Ezek után kérdezném, ha volna kitől – ha csak ilyen szúk körben tudjuk az események menetét miért vitte be a két felbujtott tanú elérhetőségét Búzásnénak, akivel előttem is tegeződtek, mint a játékvezető úrral.
Az sem lehet közömbös, hogy szokásban volt e vagy még máig is van, ilyen rendkívüli intézkedések után jutalomebéd jár a rendészeknek. Vagy csak az esetemben érte ilyen megtiszteltetés Szabó urat, aki nem sokkal később önként vagy, vagy egyéb megfontolásból maga mögött hagyta a rendészetet.
Ha nem mondtam volna még most szeptember utolsó munkanapján ügyvédemmel fogadott minket egy rendőr százados a vármegyén. Megtettük a feljelentést a felsorolt személyek ellen – ki tudja hányadszorra – de most csatoltuk hozzá a filmeket és a hangfelvételeket. Harmadnapra kiderült, hogy az a rendőr, aki teljes empátiával meghallgatta a történetet és ígéretet tett a szembesítések lefolytatására, eltűnt. Már nincsen ott állományban.
Viszont pontosan kicentizve küldtek egy szokásos elutasító határozatot, miszerint már mindent kivizsgáltak és ezzel a nyomozás itt véget ért. Érthetőbben, vegyem tudomásul, hogy itt a bizonyító erejű dokumentumoknak semmi keresnivalója, és aki idáig is érinthetetlen volt a jövőben is az marad.
Most karácsony előtt újra kértem egy időpontot az ügyészségtől – szeretnénk az adathordózón megszerkesztett bizonyítékokkal ismét feljelentést tenni.
Hátha jövőre győz az igazság és valamelyik ügyésznek, rendőrnek a lelkiismerete csak háborogni kezd – és elgondolkodik Tőzsér Ildikó bírónő és szóvivő írásbeli indoklásán – miszerint a rendészeknek is lehetnek rossz napjai. Amibe belefér egy ilyen hatósági személy inzultusa a békés miskolci polgárokkal szembe. Vajon ha az ő szüleivel esik meg egy ilyen atrocitás, akkor is ez lenne a hivatalos és a személyes véleménye? Mint szóvivőt kérdezném teljes alázattal.
