Mindent tudunk  csak a tárgyalóterem számát és a kezdés idejét hallgatták el – hajt a kíváncsiság

Most január 16. nagy nap.

Dr. Pászti Attila törvényszéki elnök, bíró úr tanácsa  – a mellékelt értesítés szerint ismét megtárgyalja a perújítás megengedhetőségét.

Az értesítő mellé dr. Görömbey Róbert vármegyei  főügyész úr is megküldte az ellen javaslatát, ne, hogy a tanácsülésen teret nyissanak az igazság kiderítésének. Mit nem adnék azért, hogy elolvashassam, hogy amikor előterjesztették a kérésemet milyen formában küldték meg a bíróságra. Muszáj volt e felterjeszteni vagy elodázhatták volna? Sosem igazodom el a jogászok világában, különösen olyankor amikor feketén-fehéren kimondják a rágalmazóim a felbujtott hamis tanúk nem mondtak igazat, ezzel megsértették az igazságszolgáltatás rendjét, de ezért még nem jelenthetek fel senkit. Szerintem egy igazi jogállamban egy ilyen furfangos paragrafuson elálmélkodnának.

Ha beengednének, leragasztott szájjal hallgatnánk végig a tárgyalást. Ha tudjuk mikor melyik folyóson várhatjuk ki a végét már ezzel az információval is okosabbak lennénk. Tehát január 16. Miskolc ….. ez kevés 

Persze jómagam,  aki balga módon máig is hiszek a bírói függetlenségben reménykedem, hogy elolvassa valaki az ügyészség véleményét és azt a beadványt is amelyben erre reagáltam. Most pedig írtam egy kérést – szeretném tudni, az adott napon melyik tárgyalóban mikor mettől meddig lesz a zárt tárgyalás, amelyről az ügyvédemmel együtt ki lettünk rekesztve.  Jeleztem, akár hozzászólási jog nélkül is izgalommal meghallgatnánk a három bíró erről szóló egyet vagy egyet nem értő tanácsülését. Sőt ha megadják a kezdési időpontot a folyóson várjuk ki a végét, hogy aztán ott egyenesben legalább szóban egy-igen vagy nemmel szembesüljünk. Nagy a tét.  Nem ez az első ilyen mérkőzés.  Megérzésem , ezt a meccset már lejátszották. Mindenki tudja az igazságot , de nincsenek abban a helyzetben, hogy feltárják.

Tehát a kérdésem egyszerű és rövid január 16. melyik tárgyalóterem elé üljünk és hány órától: