Avi/ujkelet.live
A háború 462. napja: Az izraeli hadsereg délután megerősítette, hogy vadászgépei 2000 kilométert repülve csapásokat hajtottak végre a hírszerző szolgálatok és a haditengerészet irányításával, a húti terrorrezsim célpontjait támadva a nyugati parti sávban és Jemen mélyén.
A műveletben 20 repülőgép vett részt, köztük vadászgépek, üzemanyagtöltők és kémrepülőgépek. A vadászgépek mintegy 50 lőszert dobtak le három fő célpontra.
A csapásokat nem sokkal azután hajtották végre, hogy az Egyesült Államok és Nagy Britannia koalíciója a riportok szerint a hútikat támadta a Harf Szufyan kerületben, Szanaától északra.
Egy magas rangú amerikai tisztviselő szerint a támadás nem egy amerikai-brit-izraeli közös művelet volt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy volt taktikai koordináció az összecsapások elkerülése érdekében, de mindkét fél más célpontokat támadott.
Egy izraeli forrás szerint megerősítette, hogy Izrael koordinált az Egyesült Államokkal, hogy az egyidejű támadások során elkerüljék a „nemkívánatos” eseményeket, mint például a repülőgépek ütközését vagy a repülőgépekre való lövöldözést.
Háttér: A légicsapások hátterében a hútik folyamatos rakéta- és dróntámadása áll, amely izraeli polgárok millióit érintik. ,,Izrael Államnak joga és kötelessége megvédeni magát” – hangsúlyozta a hadsereg nyilatkozata.
Célpontok: A támadott célpontok között volt a Hezyaz erőmű infrastruktúrája is, amely központi központi energiaforrásként szolgál a húti terrorrezsim katonai tevékenysége során. Emellett infrastruktúrát támadtak meg a Jemen nyugati partján fekvő Ras Isza és Hodeidah kikötőjében.
חזרו בשלום: המראת מטוסי F16 מבסיס רמון לתקיפה בתימן pic.twitter.com/FBydPDvI4l
— ישראל היום (@IsraelHayomHeb) 2025. január 10.
,,A megtámadott célpontok azt szemléltetik, hogy a húti terrorrezsim a polgári infrastruktúrát katonailag használta terrorizmus céljára.
A húti terrorrezsim az iráni tengely központi ága, és felelős a regionális rend aláásásáért és a globális hajózási szabadság megzavarásáért.
A húti terrorrezsim független terrorista szervezetként működik, és iráni együttműködésre és finanszírozásra támaszkodik, hogy kárt okozzon Izrael államnak és polgárainak.
Az Izraeli Védelmi Erők továbbra is erőteljesen fellép, és lecsap mindenkire bármilyen távol is legyen, aki veszélyt jelent Izrael Állam polgáraira.”
Mit mondanak Jemenben? A hutikhoz köthető csatornák arról számoltak be, hogy Izrael és az Egyesült Államok mintegy 30 támadást hajtott végre a főváros, Szanaa és az ország nyugati részén fekvő Hodeidah tartomány különböző területein. A szaúdi Al-Arabiya jelentése szerint 12 támadás célzott földalatti célpontokat a fővárostól északra fekvő Amran térségében.
A húti sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy a támadások a tér környékére is kiterjedtek Szanaában, ahol minden héten demonstrációkat tartanak a mozgalom támogatására. Az Al-Arabiya szerint a támadások a fővárosban lévő húti bázisokat is sújtották.
Jelentőssége: Izrael a háború kezdete óta ötször támadta meg Jement: az első támadást tavaly júliusban, a másodikat szeptemberben, a harmadikat és a negyediket pedig decemberben. A december végi támadáskor a célpontok között volt egy a nemzetközi repülőtér Szanaában- ez nagyon szokatlan – a Hezyaz és a Rasz Kanatib erőművek és a Szalif, Rasz Kanatib és Hodeidah kikötők.
Miben különbözik ezúttal az előző négy jemeni izraeli támadástól?
- A nemzetközi koalíció és Izrael széles körű támadási hulláma Jemen különböző helyszínei ellen jelentősebb hatással bír.
- Az időpont megválasztása: A heti palesztin-párti tüntetés alatt Szanaa központjában és a tüntetés közelében, a hútik elleni tudatosságnövelő hatás érdekében.
És mégis, a célpontok ugyanazok. Újabb támadás a nemzeti villamosenergia- és kikötői infrastruktúra ellen. Nincsenek támadások „kemény” katonai célpontok, például rakéta- és fegyvergyártó üzemek, rakétaraktárak vagy kilövő létesítmények ellen.
A katonai rádió szerint lehetséges, hogy kellő hírszerzés és választási lehetőség hiányában, a hadsereg a félig civil, félkatonai célpontok támadását kénytelenek folytatni, amelyek helyszíne a Google Térképen is megtalálható.
Szerda este a KAN közszolgálati műsorszolgáltató arról számolt be, hogy az Izraeli Védelmi Erők több tucat jemeni származású, jemeni arabot beszélő zsidót toborzott a katonai hírszerzésbe, hogy segítsenek a jemeni húti lázadók elleni harcban.
A küldetéshez toborzott zsidók egy része Jemenből vándorolt be, és néhányuk úgy nőtt fel, hogy otthon a jemeni dialektusú arabot beszélték. A cél, hogy segítsék a hadsereget a hírszerzésben és a jemeni nyelv és kultúra megértésében.
Előzmény: A múlt héten az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának (CENTCOM) helyettes parancsnoka, Brad Cooper altengernagy a vezérkari főnök-helyettes, Amir Baram vezérőrnagy vendégeként Izraelbe látogatott, hogy megbeszéléseket folytassanak a jemeni fenyegetésekre való reagálásról, az Egyesült Államok-Izrael védelmi együttműködésről, valamint a másod- és harmadfokú fenyegetések helyzetértékeléséről.
A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint amerikai tisztviselők izraeli tisztviselőkkel folytatott beszélgetéseik során arról tájékoztattak, hogy a Biden-kormány hivatali ideje végéig, január 20-ig az Egyesült Államok fokozni kívánja a Jemen elleni támadásokat.
Ennek részeként az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy fellép a rakétákkal kapcsolatos célpontok ellen, annak fényében, hogy Jemenből nagy gyakorisággal rakétázzák Izraelt. A kormány azonban arra kérte Izraelt, hogy vizsgálja meg azokat a célpontokat, amelyeket Jemenben támad a húti lázadók elleni hadjárat részeként, és győződjön meg arról, hogy katonai és nem polgári célpontok.
Adatok: Tegnap este, négy nap csend után, másfél óra leforgása alatt három drónt küldtek Jemenből Izrael felé, melyeket elfogott a légvédelem, sérülés vagy kár nem történt.
Az elmúlt két hétben öt ballisztikus rakétát és négy drónt küldtek Jemenből.
Az Izraeli Védelmi Erők szerint a háború kezdete óta a jemeni hútik mintegy 40 ballisztikus rakétát lőttek Izraelre, amelyek túlnyomó részét az izraeli légvédelem elfogta.
Egy esetben nem sikerült az elfogás, míg két részlegesre került sor, amelyek mindegyike károkat és sérüléseket okozott Izraelben.
A hadsereg szerint a ballisztikus rakéták egy része nem érte el Izraelt.
Ezenkívü több mint 320 drónt küldtek Jemenből Izrael felé a háború közepette.
Drónfogás vadászgéppel:
Az izraeli légierő elfogott több mint 100 drónt földi légvédelmi rendszerekkel, vadászgépekkel és helikopterekkel. Több drónt lelőtt az izraeli haditengerészet is.
Két olyan eset fordult elő Izraelben, amikor a drón-becsapódások sérüléseket és károkat okoztak, míg a többi vagy nyílt területeken landolt, vagy nem jutott el izraeli területre.
Drónfogás harci heliopterrel:
Az Irán által támogatott hútik az elmúlt hónapban fokozták rakéta- és dróntámadásaikat Izrael ellen.
A hadsereg szerint a húti rezsim ,,az iráni tengely központi ága, és felelős a regionális rend aláásásáért és a globális hajózási szabadság megzavarásáért”.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post 5: Izraeli támadások Jemenben, az amerikaiakkal koordinálva first appeared on Új Kelet Live.