Diplomácia – Irán, Irán és Irán, valamint a Macron-terv

ujkeletlive

Diplomácia

Irán, Irán és Irán

Donald Trump elnök egy héttel korábban bejelentett nyilatkozatát követően, miszerint Washington közvetlen tárgyalásokat kezdeményez Iránnal nukleáris képességeinek lefegyverzése érdekében, meglepő gyorsasággal a megbeszélések első fordulója az ománi fővárosban menetrendszerűen múlt héten megtörtént. A felek megelégedve távoztak, miközben megegyezésre jutottak az egy héttel későbbi folytatást illetően.

Az amerikai fél az elnök megbízottját, Steve Witkoffot, míg Teherán külügyminiszterét, Abbász Aragcsit nevezte ki főtárgyalónak.

A következő forduló elvileg Rómában lett volna, Irán szerint azonban visszakerült Muszkátba [Omán], amit amerikai részről egyelőre nem erősítettek meg. Az Axios forrásai szerint a Római helyszín törlésének oka, hogy DJ Vance alelnök várhatóan az olasz fővárosban fog tartózkodni a hétvégén, és a Fehér Ház el akarta kerülni az átfedést.

A két találkozó közötti stratégiai időt kihasználva a Fehér Házban zajlanak a magas szintű egyeztetések, a zárt ajtók mögül kiszivárgó hírek szerint az elnök és biztonsági emberi egyelőre nem kifejezetten vannak egy véleményen a diplomáciai engedmények mértékét, vagy egyáltalán szükségességét illetően. Míg, az ügyben nem is kicsit érdekelt Izraelt, jelenleg a távolból Binjámin Netanjahu miniszterelnök képviseli, aki Trump megválasztása és hivatalba lépése óta folyamatosan az elnök azon üzenetére vár, miszerint Washington zöld utat biztosít az iráni nukleáris képességek katonai felszámolására.

Egyelőre azonban így tűnik Trump a diplomáciai erőfeszítéseket, és nyomában egy rekord gyorsasággal összehozott egyezményt látná szívesebben, mint egy bizonytalan kimenetelű katonai akciót, ami valószínűleg berobbantaná az egész régiót. Megerősítve a diplomáciai megoldást, Witkoff egy interjú során [Skynews] hangsúlyozta, miszerint „Netanjahu nukleáris terve nincs napirenden,” mi több hozzátéve az Egyesült Államok nem érdekelt Irán nukleáris programjának leszerelésében, és engedményeket tenne Irán számára, hogy folytassa 3,67%-os urán dúsítását [ipari célokra], hasonlóan az eredeti Obama-féle nukleáris megállapodáshoz [JCPOA].

• „Az elnök egyértelmű volt – nem lehet bombájuk, és semmi okuk arra, hogy egy polgári nukleáris programban 3,67%-nál magasabb szintre dúsítsák az uránt. Ami jelenleg egyes esetekben 60%, illetve 20% mértékű, ez nem történhet meg,” – mondta.
• Witkoff, továbbá azt is állította, hogy az Egyesült Államok tárgyalni kíván Irán rakétaprogramjáról [ami eredetileg nem szerepelt a nukleáris megállapodásban], mondván szükség van „ellenőrzési programra az ott felhalmozott rakéták” állapotának megállapítására, beleértve annak lehetőségét is, hogy Irán nukleáris-robbanófej létesítményt fejleszt ki – „ellenőrizni kell dúsítási programjukat, és végül a fegyvereiket is.”

Trump kedden délelőtt tartott megbeszélést az Iránnal zajló nukleáris megállapodásról szóló tárgyalásokról. A téma az Egyesült Államok álláspontjának megvitatása a szombatra tervezett következő forduló kapcsán.

A megbeszélés előtt az elnök telefonon egyeztetett Haitham bin Tariq ománi szultánnal, és miniszterelnökkel – „a két vezető megvitatta a tárgyalások támogatásának módjait a kívánt eredmények elérése érdekében,” – közölte az ománi állami hírügynökség.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára szintén megerősítette a telefonhívást, mondván – „az elnök hangsúlyozta az ománi szultánnak, hogy Iránnak tárgyalások útján kell véget vetnie atomprogramjának.”

Ezt követően a találkozón – amelyen JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter, Mike Waltz, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, Trump megbízottja, Steve Witkoff, a CIA igazgatója, John Ratcliffe és más vezető tisztségviselők vettek részt, heves vita alakult ki a tárgyalások folytatásának mikéntjéről, és arról, hogy az Egyesült Államoknak milyen kompromisszumokat kellene kötnie, ha egyáltalán kellene. Vance és Witkoff úgy gondolja, hogy a diplomácia elvezethet a nukleáris megállapodáshoz, és hogy az Egyesült Államoknak készen kell állnia bizonyos kompromisszumok megkötésére a cél érdekében, – jelentette az Axios forrásokra hivatkozva. Az ellenoldal, közöttük Rubio és Waltz azonban eleve szkeptikusak, és a tárgyalások maximalista megközelítését támogatják.

A Fehér Ház nem kívánta kommentálni a találkozót, de Leavitt azt mondta újságíróknak, hogy „az Iránra gyakorolt maximális nyomásgyakorlás folytatódik, és az elnök világossá tette, hogy párbeszédet és vitát akar látni Iránnal, miközben világossá tette, hogy nem rendelkezhet atomfegyverrel.”

Korábban, hétfőn Trump az Ovális Irodában szintén újságírók előtt azt nyilatkozta, miszerint Iránnak gyorsan kell haladnia a megbeszéléseken, majd arra utalt [Teherán] „lehet, hogy ránk csap” a nukleáris tárgyalásokon, ezt követően pedig ismét azzal fenyegetőzött, hogy katonai erőt vet be, mondván – „amennyiben valami nagyon kemény dolgot kell tennünk, megtesszük.”

Witkoff, korábbi megjegyzései [Skynews] erősen eltértek attól, amit Waltz az elmúlt hetekben a teljes atomprogram lebontásának szükségességéről mondott, és még inkább Netanjahu részéről a múlt héten Trumppal folytatott találkozóján hangoztatott elvárásaitól, miszerint az iráni nukleáris program teljes lebontása olyan szintű kell legyen, mint ami állítása szerint 2003-ban Líbiában történt.

Az elnök megbízottja tegnap végül valamennyire pontosította észrevételeit, –  „minden végső megállapodásnak meg kell határoznia a békét, a stabilitást és a jólétet a Közel-Keleten – ami azt jelenti, hogy Iránnak le kell állítania és meg kell szüntetnie nukleáris dúsítási és fegyveresítési programját,” – írta Witkoff X-en.

A másik oldalon, Ali Hamenei ajatollah –  Irán legfelsőbb irányítója, a kormány vezető tisztségviselőivel tartott tegnapi találkozón kijelentette, hogy az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások első fordulója „kielégítő” volt, hozzátéve, hogy „sem nem túl optimista, sem nem túl pesszimista” a folytatást illetően, és hangsúlyozta, miszerint „nagyon szkeptikus a másik féllel szemben, de bízik a saját képességeikben.”

Megjegyzendő, hogy Witkoff visszafogottabb nyilatkozata közepette Oroszország nem volt hajlandó érdemi választ adni arról, hogy elfogadná-e Irán dúsított uránkészletét a nukleáris megállapodás részeként. A Guardian brit hírportál szerint Teherán állítólag elutasítja a Fehér Ház azon javaslatát miszerint uránkészletét egy harmadik országba kellene szállítani. 

Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője a felvetésre, hogy Teherán megvitatta-e ezt a lehetőséget Moszkvával, csak annyit fűzött hozzá „ezt a kérdést kommentár nélkül hagyom.” Oroszország tudvalevően januárban stratégiai partnerségi szerződést írt alá Iránnal, ami kimondja, hogy Teheránnak joga van a békés atomenergiához, és hogy bármilyen katonai erő alkalmazása ellene illegális és elfogadhatatlan lenne. Megjegyzendő, hogy Aragcsi a héten Moszkvába látogat, még a nukleáris tárgyalások második fordulója előtt.

Makron-terv, Izrael szerint blöff

Azt követően, hogy Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy saját tűzszüneti megállapodást kezdeményez Gázában, a héber médiában megjelent izraeli politikai forrás [Maariv] szerint a jeruzsálemi vezetés nem tulajdonít különösebb jelentőséget az elhangzottaknak, mondván, hogy az állítás a francia elnök megalapozatlan politikai retorikája, melyekből hiányzik a perspektíva.

Időközben meglehetősen ellentmondásos nyilatkozatok közepette, állítólag zajlanak a tűzszüneti és túszalku megállapodás tárgyalásai a közvetítőkön keresztül. Izrael legújabb vázlatára várja a választ a Hamásztól, és mindazon médiajelentések ellenére, miszerint a terrorszervezet elutasította a legutóbbi javaslatot, a jeruzsálemi vezetés állítja még nem kapott hivatalos értesítést a közvetítőktől.

A Maarivnak nyilatkozó magas rangú izraeli tisztviselő szerint csak akkor döntenek a további lépésekről, ha hivatalos értesítés érkezik – amennyiben „a Hamász valóban elutasítja az általunk elfogadott javaslatot, az a katonai nyomás további fokozását jelenti,” – tette hozzá.

Macron állítólag telefonon közölte Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel, miszerint „véget kell vetni annak a megpróbáltatásnak, melyen a gázai civil lakosságnak keresztül kell mennie,” majd „minden humanitárius segélyátkelő megnyitására,” szólított fel X-en, azt követően, hogy telefonon beszélt a miniszterelnökkel.

A francia elnök kezdeményezése azt követően történt, hogy néhány nappal korábban bejelentette, miszerint országa hamarosan elismeri a „Palesztin államot.” A nyilatkozat után, szintén a Maariv terjedelmes interjút közölt Macron Közel-keleti ügyekben felelős izraeli tanácsadójával. 

Ofer Bronstein utalt a telefonbeszélgetés során elhangzott humanitárius segélyek újraindítására, hangsúlyozva – „idézzen engem a francia elnök nevében – ha a humanitárius segély azért nem érkezik meg, mert Izrael attól tart, hogy a Hamász ráteszi a kezét, Franciaország készen áll arra, hogy a francia hadsereg és a francia szervezetek, illetve talán más európai országok is segítenek megoldani a problémát, és saját magunk osztjuk szét a segélyt.”

A be’ersevai születésű Bronstein korábban a Nemzetközi Békeközpont főigazgatója volt, máig Macron közeli tanácsadója az izraeli-palesztin konfliktus megoldása ügyében. A Maarivnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a palesztin állam létrehozásának kinyilvánítása egyértelmű izraeli érdek, és olyan tartós megoldáshoz vezet, amely véget vetne a konfliktusnak. Továbbá, a júniusban megrendezésre kerülő konferencia – melynek életrehívói Franciaország és Szaúd-Arábia, neve pedig ‘a kétállami megoldás bizottsága‘, – hangsúlyozottan kiemeli, hogy a Hamász nem maradhat Gázában, különösen nem fegyverekkel. Emellett, a túszok kiszabadítását helyezik előtérbe, miközben megoldást mutatnak az övezet háború utáni vezetésére.

Bronstein elismeri, hogy az izraeliek körében a háború során negatív érzelmek alakultak ki Macronnal szemben, többek között a francia elnök korábbi fegyverembargóra irányuló felhívása miatt, amit az izraeli média álhíreinek következményeként értelmez.

„Nagyon sajnálom és elítélem azt a próbálkozást, hogy kiragadjanak dolgokat a kontextusukból, és Macron szájába adjanak olyan szavakat, amiket nem mondott. Nem beszélt embargóról, és nem ítélte el egyoldalúan Izraelt,” – ugyanakkor emlékeztetni kíván arra, hogy az elnök azt viszont „valóban mondta, hogy az összes túszt azonnal szabadon kell engedni, és hogy a Hamászt meg kell fosztani a fegyvereitől.”

Elmondása szerint Macron kijelentései a konfliktus rendezésének szükségességéről azután hangzottak el, hogy meglátogatta az el-Arish [Egyiptom] kikötőben található lebegő kórházat, és megrendülten tért vissza, mondván az övezetben humanitárius katasztrófa zajlik, amivel foglalkoznunk kell. Ugyanakkor megjegyzi, hogy Macron szándéka a konfliktus rendezésére Izrael javát is szolgálja: hírnevének megőrzését és egy jobb jövő reményét, valamint azt is, hogy megelőzzék a további megrázó jeleneteket, mint amilyeneket az elnök a lebegő kórházban látott.

Visszatérve a júniusban New Yorkban megrendezésre kerülő konferenciára – ahol Macron állítólag bejelenti a kétállami megoldás elismerését, a szervezők fő célkitűzése, hogy egy minél szélesebb csoport támogatását elnyerjék, olyan arab és muszlim országokét, akik az Ábrahám Egyezményhez hasonlóan elismerik Izrael államot, és segítenek a konfliktus megoldásában. Ugyanakkor szívesen látnák az izraeli és palesztin képviseletet, és természetesen az európai országok részvételét. Arra a kérdésre, hogy Franciaország beleavatkozása révén gyengíti az izraeli jelenlegi alkupozíciót Bronstein úgy véli – „az arab és a nyugati országok közvéleménye nagyon kritikus Izraellel szemben. Nem lesz olyan helyzet, hogy arab országok elismerik Izraelt anélkül, hogy a zsidó állam ne ismerné el a palesztin államot. Bizalmasan mondom, a legtitkosabb szintű megbeszélések alapján, hogy ez nem fog megtörténni.”

Majd hozzáteszi – „El-Sziszi [egyiptomi] erős vezető, aki nem engedélyezi a tüntetéseket az utcákon, VI. Mohamed, Marokkó királya bizonyos szintig megengedi, Jordániában pedig Abdullah királynak nagyon nehéz ez a kérdés, Szaúd-Arábiában és Katarban pedig már vannak Izrael-ellenes tüntetések, vagyis van egy határ, ameddig ezek az országok elviselik a Gázában történteket. Csoda, hogy az Ábrahám-egyezményben részt vevő országok még nem szakították meg a szövetséget Izraellel.”

Bronstein másrészt hangsúlyozta, hogy Franciaországnak már korábban is sikerült eredményeket elérnie Izrael és szomszédai között, ahogy az Libanonban történt – „Donorok bizottságát hívtuk össze, egymilliárd dollárt gyűjtöttünk, ebből 600 millió a libanoni hadsereghez került. Az amerikaiakkal együtt sikerült tűzszünetet elérnünk, évek után elnököt választanunk Libanonban, és a libanoni hadsereget délre vezényelnünk. Sikerült visszaadnunk a szuverenitást a libanoni népnek. És ma azt halljuk, hogy a Hezbollah is hajlandó beszélni és együttműködni az új libanoni kormánnyal, és nem visel több fegyvert,” – teszi hozzá, utalva arra, hogy az északi lakosok visszatérése ezen francia erőfeszítéseknek is köszönhető, megjegyezve, hogy ez a modell működhet a palesztinokkal is.

„Ma arra van szükség, hogy elismerjék Izrael szuverenitását. Izrael Állam fő követelése az, hogy az emberek Izraelben biztonságban élhessenek, és ne legyen állandóan olyan érzés, hogy a gyerekek veszélyben vannak.”

Jó, de akkor Palesztin állam jutalmul október 7-éért, vetődik fel a kérdés? Mire Bronstein válasza – „ez a háború vallási háború volt, amely az al-Aksza mecset felszabadításához kapcsolódott. Emlékeztetem Önöket, hogy a Hamász zászlaja zöld zászló, amely a muszlim valláshoz kapcsolódik, nem pedig palesztin zászló,” – állítja, majd megemlítette, hogy a Hamász nem számított erre a ‘sikerre‘, hanem azt gondolta, hogy embereinek 80%-át likvidálják egy legfeljebb 10-15 túsz éjtésére irányuló akció során, és legfeljebb néhány tucat izraeli fog meghalni, vagyis szerinte „a támadást nem az a gondolat vezérelte, hogy ez elősegíti egy palesztin állam elérését, mert a célja más volt.”

Továbbá, a Hamászt a Palesztin Hatóság összehasonlítás nem felel meg a valóságnak, mondván „a Palesztin Hatóság, a PFSZ és a Fatah első számú ellensége a Hamász volt. A Hamász, amely 2007-ben került hatalomra, több mint ezer PFSZ-tagot gyilkolt meg. A Hamász a mai napig megöl és meggyilkol minden olyan palesztint, aki nem tetszik neki. Ha a Hamász jót akart volna nem okozta volna ezt a katasztrófát, amely a palesztin népet érte. Ők nem akarnak palesztin államot. Valami radikális vallásosat akarnak, dzsihádot. Azt akarják, amit a Muzulmán Testvériség akar – hogy legyen egy muszlim nemzet. Aki ma egy palesztin államot támogat, az éppen a Hamász ellen megy,” – majd hangsúlyozza – „egy palesztin állam egy zsidó állam mellett nem a Hamász akaratát szolgálja, hanem a palesztinok akaratát, akik életet és békét akarnak.”

Bronstein az újságíró azon állításával sem értett egyet, hogy Abu Mazen [Mahmoud Abbász] még nem „ért rá” kifejezetten elítélni a Hamászt, mondván, hogy megtörtént Kairóban, ahol szerinte azt állította [Abbász], hogy minden katasztrófa és szerencsétlenség a Hamász október 7-i akciója miatt történt.

A továbbiakban, Bronstein úgy véli, hogy a kétállami megoldással a francia elnök nem akarja rákényszeríteni Izraelre a megállapodást, hanem arra ösztönzi, hogy üljön tárgyalóasztalhoz, és lehetőleg támogassa a Macron-tervet, amely „a mérsékelt palesztinok oktatására épül, illetve azt a célt tűzi ki, hogy Gázából élhető hely legyen, és hogy a Palesztin Hatóságnak meg legyenek az eszközei népének vezetésére.” Emellett Bronstein két lehetőséget vázol -„az egyik a Hamász javaslata, amely szerint ‘egy államot akarunk’, és ma egyre több palesztin mondja ezt. Mit jelent ez az egy állam? Azt jelenti, hogy egy, két, öt vagy tíz év múlva a palesztinok lesznek többségben, és az izraeliek zsidó kisebbséggé válnak. Biztos vagyok benne, hogy az izraeliek egy része el fogja hagyni az országot, a cionizmus és a zsidó állam története pedig véget ér – ezt pedig senki sem akarja. Röviden: ez nem az, amit Izrael népének többsége szeretne.”

Ezzel szemben „a második javaslat az, amit az izraeli szélsőjobb akar: ők is egyetlen államot akarnak, de egy olyat, amelyben az állam a miénk, és a palesztinok egy részét arra ösztönöznénk, hogy elhagyják a térséget, a többieknek adnánk némi kedvezményt, de állampolgárságot nem – ezt hívják apartheidnek. Azaz, ez a két lehetőség a háború lehetőségei – azaz a kard által való élet lehetőségei, ezért így nincs más választás, mint egy békefolyamat irányába elindulni – minél előbb,” – tette hozzá.

Bronstein továbbá megemlíti Macron kiállását Izrael mellett, amikor Irán megtámadta az országot, és azt is megjegyezte, hogy sok izraeli máig ragaszkodik francia útleveléhez, miközben Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége, elutasítva azokat az állításokat, miszerint a francia kormány nem harcol az antiszemitizmus ellen.

„Ma sajnos az izraeli zsidók nagyobb veszélyben vannak, mint a franciaországi zsidók. Elmondjam neked, hány izraeli keres naponta meg engem francia útlevél és állampolgárság iránti kérelemmel?” – állítja, majd azt is megemlíti, hogy döbbenten hallgatta azt a konferenciát, amelyet Amichai Sikli izraeli miniszter szervezett az antiszemitizmusról, „hogyan hívhatta meg a francia szélsőjobboldali párt vezetőjét? Ha van egy ilyen minisztered – és tudom, hogy ez a tény –, aki veszélyeztette a zsidókat világszerte az általa szervezett konferencia miatt, akkor a miniszterelnök miért nem távolítja el a kormányból?”

Az interjú a múlt héten készült, Macron elnök azóta valamennyit eredeti kijelentésein, és „a politikai megoldás felé történő haladást” említette fő célkitűzésként, Bronstein pedig a beszélgetés végén azt kérte, hogy a következő szavakkal záruljon:

„Boldog ünnepet kívánok Izrael minden házának. Az elnökkel együtt valóban mindent megteszünk, hogy a túszok hazatérjenek.”

The post Diplomácia – Irán, Irán és Irán, valamint a Macron-terv first appeared on Új Kelet Live.