
Új, szórakoztató sorozat indult BigBakShow címmel a KMH Film és a Magyar Telekom koprodukciójában. A szériát online, valamint az RTL képernyőjén is közzéteszik. Bemutatjuk az első epizódot.
Tetszenek e emlékezni, hogy a közelmúltban a miskolci régiségvásáron egy Torat árultak.A szakrális ereklye a zsido vallás szerint soha nem kerülhet magántulajdonba ,...
Több mint negyedmilliárd forintot fizettek be a Klubrádió támogatói a médiaszolgáltató legújabb túlélőgyakorlatán közösségi támogatásként. Arató András ennek apropóján reményét fejezte ki, hogy...
Emlékeim szerint Miskolcon két Mackóbüfé volt. Egy a Szemere másik a Déryné utcában. Ma sem tudom, miért nevezték ezeket Mackónak. Illetve már már...
Magyarországon 2016-ban 345 klinikai vizsgálatot engedélyeztek – közli a lap. A gyógyszergyártók rákkutatási törekvései világszerte sokat javítottak az utóbbi két évtizedben a betegek...
A kép bal szélén dr. Rabin László akinek a temetése ma lesz Budapesten. Ez az utolsó képünk talán idén májusban készülhetett Miskolcon a...
Bizonyára rossz ízlésem van ha bátran kijelentem – nekem tetszenek a kerti törpék. Kéretik az áthallást mellőzni. Kifejezetten ezek a német országban máig...
Figyelem – a napokban kóboroltam Diósgyőrben. Ott lehettem a miniacélmű alapkő lerakásának nevezett majálisán. Láttam hallottam füleltem – és bizakodom, ez most nem...
Az egykori vezető dicsérte a kormányellenes tüntetőket, és sürgette a hatóságokat, hogy változtassanak a hozzáállásukon, mielőtt túl késő lenne. ...
2020. 09. 09., sze – 11:39 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bántalmazta az ellenőrt egy utas Miskolcon, a rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát. Közfeladatot...
A minap dicsérgettem, micsoda ötlet az a fémszálas, hálós borítás a busz megállókra. Nem lehet, firkálni, össze mázolni. Na tessék, azt meg el...
Berheltek a fémkeresők. Ám lehet, hogy elolvasták mi van a dobozban majd innentől megtorpantak. Így aztán táréváré a szekrény, lehet benne matatni. ...
Tetszenek tudni, igazából az ember a saját problémáiból nyerheti ki a legjobb témákat. A fenti épület, mint látható Miskolcon a Bajcsy Zsilinszky úton...
Nemrégiben mutatták be az EMMI államtitkárait a minisztérium Akadémia utcai tükörtermében. Nagy az átrendeződés. Balog Zoltán miniszter egy új jól összeválogatott csapattal kezd...
Egy teljes képernyőt kitöltő Schwezoff Dávid volt az egyik nézett televízió hírműsorában. Beszélt gátlástalanul, gesztikulált, mindenkit mocskolt és csak azt vártam mikor jelenik...
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke milliárdos forráselvonással sújtaná az amerikai közmédiumokat, amelyeket baloldali propagandával vádol. ...
Súlyosan torzítva szemlézte az M1 Híradó a 444 egyik cikkét egy, Németh Dáviddal, a K&H vezető elemzőjével tartott sajtóbeszélgetésről. ...
Egy videófelvétel szerint a Tisza Párt elnöke elégedetlenül beszélt az RTL-ről, az ATV-ről és a TV2-ről egy vidéki fórumán Békés-megyében a héten. Magyar...
Indonéz kutatók olyan férfi fogamzásgátló tablettát fejlesztettek ki, amely állításuk szerint 99 százalékos hatékonysággal és nagyon kevés mellékhatással működik. Az egy indonéz növényből...
Aki szereti a kocsiját ódzkodik a gépi mosástól. Bár a mosta lakkozás egyre ellenállóbb a gépi kefélésnek, mégis aki meg akarja őrizni a...

