Avi/ujkelet.live
A háború 636. napja: Nir Oz kibuc csütörtökön felkészült annak lehetőségére, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök látogatást tesz a nap folyamán a közösségben, először 2023. október 7 óta.
Kormányellenes tüntetőcsoportok arra buzdították a lakosságot, hogy a látogatás alatt demonstráljanak a kibucnál.
A sajtó szerint néhány meghívott család úgy döntött, hogy bojkottálja az eseményt. Reuma Kedem, akinek hat családtagját meggyilkolták: „A halott családom nem lesz PR-fogás a képzeletbeli választási kampányodhoz” – üzente Netanjahunak.
Reuma lánya, veje és három unokája, akiket meggyilkoltak a terroristák:
Ennyi maradt a házukból. Az üzenet a falon Netanjahunak szól: ,,A családom vére a te kezeden szárad!” Aláírás Reuma és Gadi Kedem.
Nir Oz volt a 2023. október 7-i támadás egyik legsúlyosabban sújtott közössége, ahol 50 lakost meggyilkoltak és 76-ot túszul ejtettek.
A miniszterelnök konvoja délután a hátsó kapun érkezett a kibucba, abban a reményben, hogy sikerül elkerülni a tüntetőket.
Ez a nem igazán sikerült, a demonstrálók ,,gyilkos”, ,,cserbenhagyó”, ,,korrupt”, ,,vér tapad a kezedre”, ,,hozzátok haza a túszokat” és a ,,bűnöző” szavakkal fogadták.
A miniszterelnök és felesége, Szara találkozott a kormány túszokkal kapcsolatos politikájának egyik legnagyobb kritikusával, Einav Zangaukerrel, akinek fia, Matan túsz Gázában.
Netanjahu tett egy körutat a kibucban, miközben megafonon a ,,nem felejtünk és nem bocsátunk meg” hallatszott. Dani Elgarat, a meggyilkolt Iccik testvére a miniszterelnökhöz intézve: „Nézz a szemébe, és mondd el neki, miért hagytad cserben. Megkínozták, és a kihallgatás során meghalt.”
Elgarat szerint 69 éves testvéréről a terroristák azt hitték, hogy pilóta, és a kínzás során szívrohamot kapott.
Netanjahuék találkoztak a fogságból szabadult Gadi Mozesszel valamint a fogságban meggyilkolt Oded Lifshitz fiával. A felvétel Lifshitz felgyújtott házában készült.
„Mély elkötelezettséget érzek a túszok hazahozata és a kibuc újjáépítése iránt” – nyilatkozta Netanjahu a kibucban.
A túszok: Az arab Sky News forrásai szerint ma egy katari küldöttség érkezik Kairóba, hogy csatlakozzon a tegnap érkezett Hamász-küldöttséghez, mielőtt megkezdődnének a megbeszélések az új gázai tűzszüneti javaslat részleteiről és garanciáiról.
Gáza: Izraeli Védelmi Erők szórólapokat dobált le Gázavárosban a következő szöveggel: „Eljött az idő a változásra, puccsot kell végrehajtanotok a Hamász ellen”.
Délután a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) kemény képsorokat tett közzé, amelyeken a Hamász terrorszervezet emberei civileket támadnak meg és lövöldöznek Gáza utcáin és sikátoraiban.
A Hamász ügynökei a Nyíl egység tagjai, egy speciális erő, amely elméletileg bűnüldöző szervként funkcionál, de a lenti felvétel is azt bizonyítja, hogy az elnyomás eszköze.
Francesca Albanese ENSZ-tisztviselő arra sürgette az országokat, hogy szakítsák meg kereskedelmi és pénzügyi kapcsolataikat Izraellel, és vezessenek be fegyverembargót, „apokaliptikusnak” nevezve a gázai helyzetet, és népirtással vádolva Izraelt.
Harcok: A 98. hadosztály parancsnoksága alatt álló 7. dandár az észak-gázai Gázaváros területén van bevetve.
A Gideon szekerei hadművelet kezdete óta a 7. dandár a páncélos erők erősítésének részeként manőverezik a Gázai övezetben.
Az erők több száz föld feletti és föld alatti terrorista infrastruktúrát semmisítettek meg, beleértve alagútvonalakat, becsapdázott épületeket és fegyverraktárakat. Ezenkívül az erők közelharcokban és légicsapások irányításával terroristákat likvidáltak.
Vizsgálat: Egy riport szerint egy izraeli páncélozott szállító jármű hibái lehetővé tették egy Hamász-operatív számára, hogy robbanószerkezetet dobjon a járműbe, megölve hét harcmérnöki harcost június 24-én a dél-gázai Khan Juneszben.
A KAN közszolgálati műsorszolgáltató jelentése szerint a Puma páncélozott jármű kijárati nyílása betört és egy kötéllel rögzítették. A páncélozott jármű kamerái pedig nem működtek már régóta.
A jelentés szerint a katonák azt mondták, a parancsnokok tisztában voltak a problémákkal.
Az incidens kritikát váltott ki a 605. Harcmérnöki Zászlóalj katonáinak családjaiból, akik gondatlansággal vádolták a hadsereget, és egy, a zászlóaljparancsnoknak írt levélben korszerűsített felszerelést követeltek.
Az incidens „szükségtelen és megelőzhető volt” – mondták.
Libanon: Az izraeli hadsereg likvidált egy terroristát az iráni Forradalmi Gárda Kudsz erőiből Bejrút közelében, Libanonban. A terrorista „fegyvercsempészettel és izraeli állampolgárok, valamint az izraeli erők elleni terrorcselekmények támogatásával foglalkozott”.
Két szempontból is szokatlan támadásról van szó: egyrészt a támadás mélysége miatt – mintegy 75 km-re az izraeli határtól és néhány kilométerre a bejrúti repülőtértől –, másrészt a terrorista kiléte miatt – aki nem a Hezbollah tagja, hanem az iráni Kudsz Erőkhöz tartozott.
Júdea és Szamária: A Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a katonai parancsot, amely 104 civil épület, köztük mintegy 400 lakóegység lerombolását írja elő a palesztin Tulkarem városban lévő menekülttáborban.
Az Adalah polgárjogi szervezet szerint a lakóépületekben körülbelül 2000 palesztin él, és az izraeli hadsereg azt állította, hogy a robbantások „katonai-hadműveleti célokból” szükségesek, bár ezt szerintük nem támasztotta alá bizonyítékokkal.
Az Adalah jogi kifogására válaszul az izraeli hadsereg általános aggályokat fogalmazott meg a „terrorista infrastruktúrával” és a „biztonsági szükségletekkel” kapcsolatban.
A bíróság szerdán ideiglenes intézkedést adott ki, amely felfüggesztette a rombolási végzéseket, és szeptember 2-ig adott határidőt az államnak, hogy részletes választ nyújtson be az Adalah petíciójára.
Feszültség: Izraeli fiatalokat dokumentáltak szerda este, amint betörtek egy palesztin házba a Jordán-völgyben, és kiűzték az ott élő családot.
A Mu’aradzsat al-Sarqija faluban készült fotókon telepesek pihennek és dohányoznak a ház előtt, miután a család elmenekült. Egy baloldali aktivista csoport szerint készpénzt és egy légkondicionáló berendezést is elloptak a házból.
A falu más részein más telepesek vettek birtokba egy lakatlan házat, és ott maradtak reggelig.
: A CENTCOM vezetője, Michael Kurilla négycsillagos tábornok tegnap Izraelbe látogatott Ejal Zamir vezérkari főnök hivatalos vendégeként, közölte a hadsereg.
A látogatás során Kurilla csatlakozott Zamirhoz és magas rangú izraeli parancsnokokhoz egy közös panelbeszélgetésre, amelyen az Irán elleni Felkelő Oroszlán hadműveletben elért legutóbbi eredményeket, valamint a tágabb regionális biztonsági fejleményeket vizsgálták.
Kurilla a légierő földalatti parancsnoki központjában is járt Tomer Bar vezérőrnaggyal, a légierő főnökével együtt.
Az Izraeli Védelmi Erők kijelentette, hogy nagy jelentőséget tulajdonít az amerikai hadsereggel fenntartott kapcsolatainak, és köszönetet mondott a CENTCOM-nak a stratégiai koordinációért a közelmúltbeli műveletek során.
Meglepetés: Kamel Pinchaszit, az iráni hadjárat arcát alezredesi rangra emelték.
Irán és a Moszad: Irán félhivatalos Mehr hírügynöksége csütörtökön felvételeket közölt a közelmúltbeli 12 napos háború során végrehajtott egyik izraeli csapásról a teheráni Kudsz téren.
David Barnea, a Moszad kémszolgálat vezetője szerint Izrael „jelentős károkat” okozott Iránnak, de jelezte, hogy Jeruzsálemnek folytatnia kell az Iszlám Köztársaság elleni hadműveleteit.
„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy továbbra is határozottan fellépjünk az Iránból Izraelre leselkedő jövőbeni fenyegetés megelőzése érdekében, és arra törekszünk, hogy maximalizáljuk az előttünk álló stratégiai lehetőségeket” – mondta Barnea Netanjahu miniszterelnök tegnap este a Moszad központjában tett látogatása során.
Netanjahu a Moszad vezetésének azt mondta, hogy a Hezbollah terrorszervezet ellen 2024 szeptemberében végrehajtott csipogós és walkie-talkie-s művelet „indította el mindazt, ami később történt – Hasszán Naszrallah [a Hezbollah vezetőjének] likvidálását, Bassár el-Aszad [szíriai elnök] bukását, és azt követően a közös műveletünket az iráni egzisztenciális fenyegetés elhárítására”.
Hezbollah: Az Al-Hadath szaúdi hírcsatorna forrásokra hivatkozva arról számolt be csütörtökön, hogy az Izraellel vívott háború során, amely 2024 novemberében tűzszünettel ért véget, körülbelül 4000 Hezbollah-operatív, köztük harcosok, parancsnokok és magas rangú személyiségek vesztették életüket.
Ráadásul mintegy 2000 másik Hezbollah-tag dezertált Naszrallah likvidálását követően.
A jelentés szerint a veszteségek ellenére a Hezbollah továbbra is körülbelül 60 000 fős erővel rendelkezik.
A riport arra is rávilágított, hogy a libanoni Litani folyótól délre fekvő terület 80%-át – amely egykor a Hezbollah kizárólagos ellenőrzése alatt állt – ma a libanoni fegyveres erők ellenőrzik. A tűzszünet feltételei szerint a Hezbollah nem lehet jelen ezen a területen.
A Hezbollah bezárta a Beqaa-völgyben és Dél-Libanonban található kiképzőközpontjainak nagy részét, közepes és nehézfegyverzetének nagy részét pedig vagy az izraeli csapások semmisítették meg, vagy a libanoni hadsereg foglalta le.
The post Netanjahu közel 2 évet késett látogatása és helyzet a frontokon Irán ütésével Bejrút közelében first appeared on Új Kelet Live.