Avi/ujkelet.live

A háború 664. napja, Libanon: Joseph Aoun libanoni elnök kijelentette, hogy országa eltökélt a Hezbollah terrorszervezet lefegyverzése mellett.

  • Bejrút követeli „a libanoni állam hatalmának kiterjesztését teljes területére, a fegyverek elvételét minden fegyveres csoporttól, beleértve a Hezbollah-t is, és azok átadását a libanoni hadseregnek” – mondta Aoun a hadsereget ünneplő napon.

A Hezbollah vezetője, Qasszim Naim tegnap kijelentette, hogy akik a leszerelésüket követelik, izraeli célokat szolgálnak, és elutasította a fegyverletételre irányuló felhívásokat.


Gáza: Súlyos incidensre került sor a Gázai övezetben, amely súlyos árat követelhetett volna. 12 terrorista csapdát állított egy logisztikai útvonal közelében, az Izraeli Védelmi Erők becslései szerint katonákat akartak elrabolni.

A 12 fős, RPG-kkel és Kalasnyikovokkal felfegyverzett terrorsejt tegnap reggel jött elő egy alagútaknából a dél-gázai Khan Juneszben, és lesben álltak egy földtöltésen a logisztikai útvonal közelében, amelyen az izraeli erők mozognak. Takarókkal takarták be magukat, hogy megnehezítsék az azonosítást.

A Golani 13. zászlóalj csapatai kiszúrták őket és egy Zik típusú drónt küldtek a helyszínre. A terroristák észrevették a drónt és visszamenekültek a közeli aknába.

A terroristák visszavonulásával egy időben az izraeli erők egy Hamász drónt észleltek a térség felett – és a feltételezések szerint valószínűleg további terroristák is tartózkodtak a környéken, akik a drónt irányították az incidens megfigyelésére, és talán annak biztosítására is, hogy az izraeli erők ne vegyék üldözőbe a terroristákat az alagút aknájában.

Az izraeli erők becslése szerint a terroristák katonák megölését és elrablását tervezték végrehajtani – ahogyan azt a Hamász az elmúlt hetekben többször is megpróbálta.

  • A katonai rádió szakértője megjegyezte, hogy az esemény azt mutatja, hogy a Hamász terroristái jelenleg nemcsak kis, szervezetlen, 2-3 fős csapatokban működnek.
  • Egy nagy, jól felfegyverzett osztagról van szó, mely ismerte a terepet, felkészülten érkezett a pontra, drónok kísérték őket, és rendelkeztek egy visszavonulási útvonallal is, ha a terv rosszul sülne el.
  • Feltételezhető, hogy a terroristák előzetes hírszerzési információkat gyűjtöttek a térségről, és felkészültek különféle forgatókönyvekre, miközben célul tűzték ki a preferált forgatókönyv megvalósítását – harcosok elrablását.

Németország: Johann Wadephul német külügyminiszter szerint korai lenne elismerni a palesztin államot, de a kétállami folyamatnak most el kell kezdődnie, és figyelmeztetett, hogy Berlin reagálhat az „egyoldalú lépésekre”.

„A tárgyalásos úton létrejött kétállami-megoldás továbbra is az egyetlen út, amely mindkét fél számára békés, biztonságos és méltóságteljes életet kínálhat” – mondta egy nyilatkozatban, amelyet röviddel Izraelbe indulása előtt adott ki.

  • „Németország számára a palesztin állam elismerése inkább ennek a folyamatnak a végén történik. De egy ilyen folyamatnak most kell elkezdődnie.”
  • Wadephul szerint az izraeli-palesztin konfliktus kétállami-megoldásáról szóló, az Egyesült Államok és Izrael által bojkottált közelmúltbeli ENSZ-konferencia megmutatta, hogy „Izrael egyre inkább kisebbségben találja magát”.
  • „Tekintettel arra, hogy az izraeli kormány egyes tagjai nyíltan annektálással fenyegetőznek, egyre több európai ország kész elismerni Palesztina államát előzetes tárgyalások nélkül.”

A szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter válaszult azzal vádolta Németországot, hogy visszatért a nácizmushoz.

„80 évvel a holokauszt után Németország visszatér a nácizmus támogatásához” – írta X-en.


Portugália: Luis Montenegro portugál miniszterelnök hivatala csütörtökön közölte, hogy Portugália „fontolgatja a palesztin állam elismerését egy olyan eljárás részeként, amelyre az ENSZ 80. közgyűlésének hetében kerülhet sor szeptemberben New Yorkban.”


A svédek is: Svédország csütörtökön felszólította az EU-t, hogy függessze fel az Izraellel kötött társulási megállapodás kereskedelmi részét Izrael gázai műveletei miatt.

  • Az EU és Izrael közötti társulási megállapodás keretet biztosít a kereskedelmi és politikai kapcsolatoknak.
  • Az EU adatai szerint a blokk Izrael legnagyobb kereskedelmi partnere, Izrael globális kereskedelmének közel egyharmadát teszi ki.

„A gázai helyzet abszolút szörnyű, és Izrael nem teljesíti a legalapvetőbb kötelezettségeit és a sürgősségi segélyekkel kapcsolatos megállapodásokat” – írta Ulf Kristersson miniszterelnök X-en közzétett bejegyzésében.

„Svédország ezért azt követeli, hogy az EU a lehető leghamarabb fagyassza be a társulási megállapodás kereskedelmi részét” – tette hozzá Kristersson, felszólítva az izraeli kormányt, hogy engedélyezze „a humanitárius segélyek akadálytalan bejutását Gázába”.


Szankciók: Az Egyesült Államok szankciókat vet ki a Palesztin Hatóság tisztviselőire és a Palesztin Felszabadítási Szervezet tagjaira, azzal vádolva őket, hogy aláássák a békeerőfeszítéseket – közölte csütörtökön a külügyminisztérium.

A közlemény szerint a lépés megakadályozza, hogy a célba vett személyek vízumot kapjanak az Egyesült Államokba való utazáshoz.

A közleményben a Palesztin Hatóság következő lépéseire hivatkoznak:

  • Nemzetközi szervezetekhez, például a Nemzetközi Büntetőbírósághoz és a Világbírósághoz fordulás jogorvoslatért.
  • A terrorizmussal vádolt személyeknek és családtagjaiknak fizetett juttatások (mártírok bére).
  • Uszítás, többek között az iskolákban is.

Annektálás: Jariv Levin igazságügyi miniszter és Iszrael Katz védelmi miniszter szerint a jelenlegi helyzet lehetőséget kínál Júdea és Szamária annektálására, és e lépés alapjait már lerakták.

„Katz és Levin miniszterek évek óta dolgoznak azon, hogy megvalósítsák Izrael szuverenitását. Ebben a pillanatban van egy olyan lehetőség, amelyet nem szabad kihagyni.”

  • Egy ilyen lépés valószínűleg világszerte felháborodást szítana, még jobban elszigetelné Izraelt diplomáciailag és gazdaságilag, és növelné a palesztin államot elismerő országok körét.

A közlemény válaszul született egy, a Netanjahu párti 14-es csatornán megjelent cikkre, amely azt állítja, hogy sem Katz, sem Levin nem adott ki utasításokat az annektálás előkészítésére – amit a közlemény „hamisnak” nevez –, rámutatva a két fél által végzett munkára, többek között Donald Trump amerikai elnök 2020-as, „évszázad megállapodása” részeként.


Besorozás: Az askenázi Jahadut Hatora Párt Agudat Jiszráel frakciójának szócsövének tartott Hamodia ultraortodox újság mai vezércikke elutasít minden lehetséges kompromisszumot a közösség tagjainak katonai besorozására irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatban.

„Nem lesznek kvóták vagy célok, sem 50 százalék, sem 2%” – olvasható a vezércikkben, utalva azokra a tárgyalási erőfeszítésekre, amelyek bevonulási kvótákat írnának elő és büntetéseket szabnának ki a dezertőrökre. „Nem lesznek szankciók, és az ügyben folytatott minden megbeszélés irreleváns.”

Az ultraortodox politikusok olyan jogszabály elfogadását követelik, amely törvénybe iktatja a jesiva tanulók sorkatonai szolgálat alóli mentesítését.


Megnevezés: Tamar Gersuni kormányellenes aktivisát vádolják azzal, hogy merényletet akart végrehajtani Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, jelemtette csütörtökön a média.

A 73 éves tel-avivi lakos állítólag a miniszterelnök megölését tervezte, miután halálos betegséget diagnosztizáltak nála, és megértette, hogy már csak rövid ideje van hátra.

Az ügyészek azt állítják, hogy a vádlott mártírhalált akart halni és „feláldozni életét” a kormányellenes küzdelemért, ezzel „megmentve” Izraelt.

A Ynet szerint Gersuni jól ismert személyiség a Netanjahu-ellenes tüntetők köreiben, de hivatalosan nem tartozik egyetlen konkrét csoporthoz sem.

Gonen Ben-Jichak ügyvéd, kormányellenes aktivista és a Sabak belbiztonsági szolgálat korábbi ügynöke tájékoztatta a biztonsági szolgálatot, hogy Gersuni egy RPG-vel tervez merényletet Netanjahu ellen.

Gersuni és jogi képviselője tagadja az ellene felhozott vádakat.

The post Súlyos videó Gázából, folytatódik a diplomáciai cunami Izrael ellen és belpolitika first appeared on Új Kelet Live.