Avi/ujkelet.live

A háború 844. napja : Jó estét!


Célkeresztben az izraeli nagykövetség Bakuban

Az azerbajdzsáni biztonsági erők őrizetbe vettek három férfit, akik az Iszlám Állam horaszáni ágának (ISIS-K) utasítására terveztek támadást Izrael bakui nagykövetsége ellen.

A részletek:

  • Az elkövetők: Az azeri Állambiztonsági Szolgálat megnevezte a három gyanúsítottat; egyikük 2000-ben, ketten 2005-ben születtek.
  • A módszer: A hatóságok jelentése szerint a gyanúsítottak közvetlen kapcsolatban álltak az ISIS-K tagjaival – az Iszlám Állam afganisztáni ága -, akiktől instrukciókat kaptak, valamint fegyvereket szereztek be a merénylet végrehajtásához.
  • A célpont: Bár a hivatalos állami közlemény eredetileg csak egy „idegen ország nagykövetségét” említette, a The Jerusalem Post forrásai megerősítették, hogy a célpont az izraeli diplomáciai misszió volt.

Új felvételek Gvili azonosításáról

Az Izraeli Védelmi Erők kedden új felvételeket tett közzé, amelyeken katonák és igazságügyi szakértők láthatók, amint egy kelet-gázai temetőben dolgoznak, ahol tegnap megtalálták a meggyilkolt rendőr, Ran Gvili főtörzsőrmester, az utolsó túsz holttestét.

  • A hétvégén az Izraeli Védelmi Erők nagyszabású kutatási műveletet indított a temetőben, amelyben az Alexandroni Dandár tartalékosai és igazságügyi szakértők, köztük több mint 20 fogorvos vett részt.
  • Több száz holttestet exhumáltak, és mintegy 250-et megvizsgáltak az igazságügyi szakértők, amíg Gvili maradványait azonosították.

843 nap, 12 óra, 5 perc és 59 másodperc: A Túszok terének visszaszámláló óráját Gvili visszatérése után kedden megállították.

Gvili hazatérése a Hamász által 2023. október 7-én összes élő és megölt túsz hazahozatala történetének végét jelenti. 843 napot kellett rá várni.


Küszöbön a Rafah határátkelő megnyitása

Katarhoz és Szaúd-Arábiához köthető források szerint holnap megkezdődhet a Rafah határátkelő technikai előkészítése a személyforgalom újraindítására. Ezzel párhuzamosan egy magas rangú jordániai, egyiptomi és európai hírszerzési delegáció érkezett Ramalláhba, hogy a Palesztin Hatóság képviselőivel tárgyaljanak az átkelő üzemeltetésének részleteiről.

A részletek:

  • Diplomáciai csúcstalálkozó: Az Al-Hadath  jelentése szerint egy jordániai helikopterrel érkező delegáció – köztük a jordán hírszerzési főnök – jelenleg is tárgyal Mádzsíd Faraddzs-dzsal, a Palesztin Hatóság hírszerzési vezetőjével.
  • Ütemterv: A katari Al-Araby Al-Dzsadid értesülései szerint szerdán kezdődik az előkészítő szakasz, a hivatalos nyitás pedig a palesztin oldal megközelíthetőségének és az utaslisták (érkezők és távozók) véglegesítése után várható.
  • Humanitárius igények: Az Asharq News szerint egy 200 fős beteglista várakozik külföldi gyógykezelésre, akiket kísérőikkel együtt engednének ki Gázából.
    • Izraeli álláspont: Az izraeli források egyelőre cáfolják az arab jelentéseket, miszerint Egyiptom már benyújtotta volna a jóváhagyásra váró betegek névsorát az izraeli hadsereg felé.

A helyzet Libanonban

Az izraeli hadsereg kedden légicsapást hajtott végre Dél-Libanonban két Hezbollah-operatív ellen, akik a tűzszünetet megsértve egy földalatti létesítmény helyreállításán dolgoztak.

Ezzel párhuzamosan belső feszültséget szított Libanonban, hogy a Hezbollah elrabolt, majd szabadon engedett egy libanoni katonát egy illegális fegyverszállítmány biztosítása során.

A részletek:

  • Légicsapás: A Nabatieh térségében megölt két operatív egy terror célú földalatti létesítményt próbált használható állapotba hozni, ami közvetlen fenyegetést jelentett Izraelre.
  • Katonarablás Bejrútban: Az MTV Lebanon feltárta, hogy pénteken a Hezbollah fegyveresei megtámadtak egy libanoni katonai járőrt Bejrútban. A terroristák elhurcoltak egy katonát, hogy biztosítsák két, Szíriából illegálisan érkező, fegyverekkel megrakott kamion továbbhaladását.
  • Tárgyalásos szabadulás: A katonát csak órákkal később engedték szabadon, miután Ali Ajub, a Hezbollah képviselője alkut kötött a libanoni állammal. A hatóságok azóta sem tartóztattak le egyetlen elkövetőt sem.

Érdekesség: A Hezbollah terrorszervezethez köthető Al-Akhbar jelentése szerint Morgan Ortagus küldetése véget ért; a tűzszüneti ellenőrző bizottságban ezentúl Michel Issza, az USA bejrúti nagykövete képviseli Washington érdekeit.


Újabb támadás

A lényeg: Palesztin források arról számoltak be, hogy keddre fordulóra egy csoport telepes felgyújtott két járművet, és a Betlehemtől délre fekvő Beit Fadzsar faluban a ház kerítésére a következő feliratot festette: „Júda földje felébred”.


„A biztonsági affér, ami felkavarja a biztonsági vezetést”

A bíróság kedden csak a következő részlet nyilvánosságra hozatalát engedélyezte a folyamatban lévő újabb biztonsági ügyben, melyre Joszef Zini rabbi, a Sabak belbiztonsági vezetőjének apja beszélt: „Jelenleg egy több partnert érintő, Gázába irányuló árucsempészettel kapcsolatos ügyet vizsgálnak.”


Nyitott ajtó a normalizáció felé, de növekszik a feszültség

Szaúd-Arábia a közelmúltban ismételt érdeklődést mutatott európai partnerei – különösen Franciaország – felé az India-Közel-Kelet-Európa Gazdasági Folyosó (IMEC) iránt, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató egy arab diplomatára hivatkozva. A projekt eredeti tervei szerint a kereskedelmi útvonal Izraelen keresztül haladna, ami jelzi, hogy Rijád a keményedő nyilvános retorika ellenére stratégiai szinten még nem zárta be az ajtót az izraeli kapcsolatok rendezése előtt.

A részletek:

  • Európai puhatolózás: Arab diplomáciai források megerősítették, hogy Szaúd-Arábia és Franciaország között megújult az egyeztetés a folyosó megvalósításáról.
  • Emirátusi-szaúdi rivalizálás: A két Öböl-menti állam között feszültebbé vált a viszony; Szaúd-Arábia regionális dominanciára tör, miközben az Egyesült Arab Emírségekkel folytatott gazdasági versengése miatt saját útvonalait igyekszik előtérbe helyezni.
  • Geopolitikai átrendeződés: Rijád látványosan közeledett Törökországhoz és a szír Ahmed al-Saraa kormányához, ami alternatív kereskedelmi folyosók lehetőségét is felveti.
  • Kizárási opció: Felmerült annak a lehetősége is, hogy Szaúd-Arábia megpróbálhatja úgy áttervezni az útvonalat, hogy az Izrael érintése nélkül érje el Európát, ezzel fokozva a nyomást az izraeli kormányon.

The post 843 nap, 12 óra, 5 perc és 59 másodperc: Megállt a visszaszámláló a Túszok téren first appeared on Új Kelet Live.