A mi utcánk oly mesés. Ha gyalogosan baktatok le vagy fel nyáron vagy télen minden kerítésnél ismerős kutyusok üdvözölnek, ugatnak, csaholnak vagy a farkukat csóválva fogadják a név szerinti köszönésem. Valamennyi közül Fülöpke a kedvencem, pontosan olyan mint Colombo kutyája. Egyébként nekem is volt két ebem, egyiket se magam választottam.Nekem a német juhász a kedvencem ha egyszer tehetem ilyet veszek, s Rex lesz a neve.
Az első Bobika kinézett magának s hozzánk költözött amikor építkeztünk a nyolcvanas évek végén. Szegény kóbor szerencsétlen állat nagyon csúnya volt, de számomra mint az első négylábú a szívem csücske lett. Czeizel Endre professzor se mondta volna meg, hogy milyen fajta. Annyira keverék volt, hogy lehetetlennek tűnt meghatározni a felmenőit. Viszont annyira büszke voltam rá, hogy ha kérdezték teljes komolysággal vágtam rá – ez a hamisíthatatlan, különleges burgenlandi bajor véreb az egyik legdrágább kenelből származik. Vártam is, hogy mikor keresnek már meg a kutya magazintól. Párzási időben bárhogyan is őriztem úgy szökött meg mint a legnevesebb szabaduló művészek. Talán röpülni is tudott. Ilyenkor kerestettem de csak a nonstop rádióban mert a szakállas bajuszos képét nem szívesen tetettem volna az újságba. Később aztán a szokott módon, véresen csapzottan hazakullogott mint aki jól végezte a dolgát. Látszott rajta, hogy legény volt a talpán nem hozott szégyent a gazdira.
Ám egyszer csak valami rejtélyes kór elkapta, s már Kovács Miklós az állatorvosok legjobbika se tudta megmenteni. Hosszasan kapta az infúziót, sőt még az akkoriban nálunk vendégeskedő ukrán természetgyógyásszal, Jevtusenkóval is próbáltam életre keltetni. Ám hiába minden hókusz- pókusz.
Majd a lányomnak megtetszett egy kismackó a Búza téri piacon. Egy apró kuvasz, a lehető legbutább taníthatatlan lusta neveletlen négylábú. Ami aranyos volt . Talán egy éves lehetett amikor kitette a hátsó felét egy földszintes tacskónak a kerítésen. Az akció sikeres volt, nemsokára tizenegy meghatározhatatlan kiskutyusssal szórta tele az udvarunkat. Nehéz szülés volt, feleségem kétségbeesetten rohant át a szomszédba, Kocsis Istvánhoz Miskolc legjobb szülész-nőgyógyászához. S csak azt hajtogatta gyere gyorsan Pista mert Maci fial.. Barátság ide jó szomszédság oda nagy lett sértődöttség. Nem is tudom miért.A fekete tacskó meg úgy sétálgatott a házunk előtt, hogy felénk se nézett többé. Mindegy megesett a szégyen, elajándékozgattuk az összes szerelemgyereket. Ám előtte egy hónapig, míg felcseperedtek naponta egy tál vájdling túrós csuszát zabáltak meg.
Macika, csaknem tízévesen felfúvódva elszenderedett a házunk mögött. Emlékét máig is egy tábla őrzi a kapunkon – vigyázz a kutya harap.Na ehhez tettem ki minap egy újabb falragaszt. Kedves gazdik, bár szeretem a kutyusokat, de ha még egyszer az ablakunk alatt nagydolgoztatják a kedvencüket teszek róla, hogy erről leszokjanak. A hozadékot áfával együtt elviszem a postaládájukba. Azóta nem nekem kell gereblyézni a kutyusok után.
Ami lemaradt – ezt kérem olvassák fel a saját négylábú barátaimnak. Jobb helyeken minden gazdi visz magával egy zacskót és takarít utánuk ha a helyzet megköveteli. A városgazdik meg minden pórázos kutyatartótól megkérdezik van e náluk ilyen hygéniai szett. Ha nincs büntetnek vagy rögtön eladnak neki egyet jó drágán.
Remélem a példa ragadós mint a kutyagumi…..
