Amikor megírtam a szakácskönyvemet és meg is jelent, madarat lehetett volna velem fogatni. Ám attól a naptól kezdve, mást sem csináltam, mint mentegeztőztem. Nem vagyok szakács, nem vagyok profi… higgyétek el.. én csak egy asszony vagyok, aki szeret fantáziálni, szeret kísérletezni, szeretem a régit, imádom az újat. Nem félek az új ízektől, de őrzöm a gyermekkori emlékeket a család konyhájából… és nem utolsó sorban szeretek örömet szerezni azoknak, akik leülnek az asztalomhoz. A családomnak, a barátoknak, vagy éppen a postás kisasszonynak, amikor megkínálom egy falat süteménnyel.
Ja, el ne felejtsem, enni is szeretek. S persze írni, pedig isten látja lelkemet, nem vagyok grafomán, csak azt képzelem, ami velem történik, az különleges, egyedi. Legyen az akár a konyhában, az utcán, az orvosnál… mindenütt észreveszem amit más nem biztos. Vagyis ez így nem jó kifejezés, talán úgy helyes, hogy a hangsúlyokat máshová teszem. Mert azt gondolom, az egész élet, az egész életem egy csoda. Legalábbis én így élem meg. Tudok örülni tiszta szívből annak is, ha kinyílik az őszirózsa a kertemben, vagy éppen találok egy bolondgombát… nem azon mérlegődök, hogy a körömvirág milyen hamar elszáradt, s hogy nem tinóru került a kosaramba…
Mielőtt bárki azt hinné, íme egy elégedett nő, jó tudom, van aki azt mondja, hazudós, vagy kicsit hibbant, ki kell ábrándítanom. Nem szeretek hazudni. Persze, megsúgom, azért szoktam… S nem vagyok elégedett. Soha nem is voltam. Ez a fajta látásmód, amit kialakítottam magamnak, magam körül, nem más, mint egyfajta védekezés a külvilág éles fogaitól. Annak a külvilágnak a támadásaitól, amit mi, egyszerű halandók, poltikának nevezünk. Félek attól, hogy a politika annyira eluralja az életünket, hogy elfelejtjük az egyszerű, csendes hétköznapokat. Tartok attól, hogy a politika befurakszik nem csak közénk és a barátaink közé, hanem a hálószobákba is. És támad, és nyomakszik… mert megteheti. Mert nincs rend a fejünkben, s így nem lehet rend körülöttünk sem. Soha semmitől sem féltem soha jobban, mint attól, hogy jószándékom ellenére kudarcot vallok, s hogy nem tudok védekezni, mert a politika erősebb, olyan hatalmas egóval rendelkezik, ami ellen nincs apelláta.
De micsoda butaság ez!
Felhőtlenül kellene örülni az életnek, de nem megy. Mert nem hagyják. Most elkészült, s kiadásra váró Kitárulkozás című könyvemből álljon itt egy idevágó részlet.
„……….Nem tudsz felhőtlenül örülni egy csendes délutánnak a teraszon, mert azon jár az eszed, a brókered vajon milyen üzletet kötött, nem tudod élvezni a lemenő nap varázslatos játékát az égen, mert hozzászokott a szemed a számítógép kékes fényéhez…már elfelejtetted milyen is az, ha egy barát átölel, mert csak rohansz és észre sem veszed, hogy valaki kitárja a karját feléd…. A szerzés öröme hajt, s amíg szeled a hosszokat saját uszodádban, vagy éppen egy hatcsillagos hotelben szürcsölgeted a pezsgőt, azt hiszed ez az élet.
De nagyon tévedsz.
Ha nincs benned szeretet, nincs életed. Nem szereted magad, nem törődsz a lelkeddel. Nem törődsz a lelkeddel, nem törődsz másokkal sem. Bizony bizony, mást sem tudsz szeretni. Harcolsz egész életedben, rendre szuperszónikus sebességgel próbálsz repülni, közben észre sem veszed, hogy belefeledkeztél, beleragadtál az élet elanyagiasult mocsarába.
A nagy tanító, Buddha szerint, ha egy ember ezreket és ezreket tud legyőzni a csatában, míg egy másik le tudja győzni önmagát, bizony a másodiké a nagyobb dicsőség….”
S hogy jutottam el a szakácskönyvtől, a főzéstől eme eszmefuttatásig? Nagyon egyszerű a válasz. Aki gondolkodik, az a konyhában is képes rá. S nekem az mostanában a legnagyobb bánatom, hogy az emberek nem gondolkoznak. Nem hogy az adott pillanatokról, a jövőjükről sem. Óriási sötétség van a fejekben.
A minap éppen egy borsodi, főiskolát végzett lánnyal, előtte való napon pedig békésiekkel beszélgettem. Újfent konstatáltam, nagyon nagy a baj. A jobboldali média által sulykolt Gyurcsány a hibás.., Bajnai a libás…. beleégett a köztudatba. Borzalom. Ugyanakkor nincsenek tisztában a választási rendszer furfangos passszusaival sem, pedig ők is szavazni fognak és gyanítom, nem a demokráciára. Nekik jó az ötvenes évek stílusa, nekik jó, ha nem kell gondolkodniuk, ha megmondják, mi legyen még a hálószobában is. Nekik jó, az ami van, s nem hiányzik, ami nincs. Persze tudom, a demokrácia oldalán állók sincsenek tisztában a jelen dolgok állásával, sőt, a választási rendszer szörnyűségeivel sem. De a politikusok sem. Tessék megkövezni, mégis ideírom: kivéve Gyurcsányt. Aki már látja, ha nem lesz összefogás, marad minden a régiben. Igen, mert az egyfordulós választásban, ha az ellenzék négy, öt jelöltet állít, s nem egy közöset, akire a demokrata szavazhat, biztos a bukás. A pártok felelőssége, vagyis felelőtlensége, ha ez így lesz. Akik az urnák előtt is egymással akarnak versengeni, azok nem érdemlik meg a bizalmat. Akik nem jönnek rá, még időben, hogy az egyszerű választópolgárt szájbarágósan kell felvilágosítani a rá váró és most folyó demokrácia deficitről, az nem való politikusnak. Lehet kérem unalmas előadásokat, még unalmasabb és érdektelenebb sajtótájékoztatókat tartani, hogy mit ront el a fidesz, de ez az átlagpolgárt cseppet sem hatja meg. És nem is érdekli. Hol van például egy olyan levél amit a választók postaládájába dobnak és mondjuk tíz pontban a választásra készíti fel őket? Tömören, világosan. Legalább azokat kellene megkörnyékezni, akikben a pártok minden hülyesége ellenére még van hajlandóság a jövő érdekében felllépni. S ne mondják azt, hogy nincs rá pénz. Oldják meg.
Apropó… akar valaki egy finom őszi vacsoratálat?
Iván Gizella
( volt miskolci kollégánk írásait ezentúl itt is olvashatják)
