( Szívesen közöljük a hozzánk érkezett leveleket. Ennek most aktualitása – ötven éves a Mezőcsáti gimnázium, szombaton október 12.én lesz a megemlékezés, amelyre várják az öregdiákot)
Sorsfordító dátum volt ez a nap a Mezőcsát környékén lakó, kistelepülésen végzett nyolcadikosok számára. Megnyitotta kapuit a Gimnázium. Ennek éppen 50 éve. Nem is jelentkezhettünk Miskolcra, mert fel kellett tölteni az új oktatási intézményt a környékbeli iskolákban végzett tanulókkal. Jól jött ez a döntés sok családnak, mivel az albérleti díjat kevesen tudták volna megfizetni. Minden nap hazajárhattunk. Mi voltunk az első fecskék. 42-en kezdtük a tanévet vegyes érzelmekkel, tervekkel. Büszkén mentem az évnyitóra, az akkor még kötelező matrózruhában és az első tűsarkú cipőmben. Az általános iskola egyik tantermében kapott helyet az osztályunk. Büszke volt rám a családom, mert már akkor határozott terveim voltak. A Tiszatarjáni Általános Iskolából 5 lány indult el nagy reményekkel a tudás útján. Osztályfőnökünk Hegedűs Zoltán tanár úr és kedves felesége Mártika néni terelgetett bennünket az akkor még járási székhelyen. Sok-sok nehéz nap, hét következett, mivel a legtöbb kistelepülésről érkező tanuló nem tanult orosz nyelvet. Fél év alatt kellett felzárkóznunk a helyiekhez, de Gizike tanárnő sokrétű segítségével sikerült. Nagyon sok élményben volt részünk, hiszen innen jutottunk el először a Miskolci Nemzeti Színházba, majd Budapestre, Debrecenbe, szegedre. Például itt láttam először Tordai Teri színésznőt játszani a szegedi színházban. Megtekinthettük a dómot, helyet foglalhattunk a szabadtéri játékok színhelyén. Kitárult előttünk a világ. Azóta is hálával gondolok vissza általános iskolai tanáraimra: Erdélyi Ernő igazgató úrra és feleségére, Gizike nénire, Varga Julikára, Kormos József tanár úrra és feleségére, Jucikára, Molnár Antalnéra,(a sors úgy hozta, hogy később egy tantestületben dolgozhattam velük 2 évig,),-akik hívatásuknak tekintették az oktatást, megkönnyítve számunkra a továbbtanulást.
A gimnáziumban szintén lelkiismeretes tanáraink voltak, mint Kiss József tanár úr, Fehér Erzsébet tanárnő, Juhász Sándor tanár úr, Török Ferenc, Pócza István tanár úr, és nem utolsó sorban osztályfőnökünk, akik sokat tettek azért, hogy sikeresen eljussunk az érettségiig. Csak néhány társunk váltott időközben iskolát. 39-en érettségiztünk.
Ma is hálával és tisztelettel gondolok rájuk. Követtem példájukat, hiszen általános iskolai tanító lettem, így tovább adhattam az a sok ismeretet, melyet Tőlük kaptam. Sajnos tanáraink és osztálytársaink közül ma már többen nem élnek közöttünk, de emlékük szívünkben örökké él. Mit kívánjak a többieknek? „Jó egészséget, hiszen a többit megvesszük.” (Korda György mondása nyomán)
Majoros Ferencné,
Visóczki Mária
ny. tanító
Ha bárki felismeri a képeken látható személyeket írja meg, küldje meg nekünk. 
