Az olvastam valamelyik hírpoltálon, hogy az amerikai tinédzserek körében egyre népszerűbb knockout game. Vagyis egy olyan játék, no ezt tegyük idézőjelbe, amelyben egyetlen ütéssel leterítik véletlenszerűen kiválasztott áldozatukat. Sajnos ez az őrület már egyre népszerűbb az amerikai fiatalok között, ráadásul gyorsan terjed.
S hogy történik mindez? Jön velük valaki szemben, legyen az férfi, nő, vékonyka, kövér, fehér, fekete, mindegy, figyelmeztetés nélkül ütni kezdenek. Utána meg futás, mert amire a metró peronján bámészkodó közönség észbe kap, ők már régen sehol sincsenek. Jó pontnak az számít, ha az első ütés után eszméletét veszti az áldozat. Az erőszakos hóbortnak már halálos áldozatai is vannak a CBS News összesítése szerint.
Gyanítom, mint minden más, ez sem áll meg majd meg Amerika határainál. Gondolom, idehaza is akad jó pár agyament, aki kipróbálja majd az új gyilkolási módot.
Már így sem nagy a közbiztonság, az ember, különösen a főváros bizonyos kerületeiben, bizony jó, ha nem jár egyedül, vagy tud karatézni, uram bocsá’ boxolni. De Miskolcon sem lehet jobb a helyzet.
Hol vannak már azok az idők, amikor nyugodtan lehetett sétálni bárkinek a város kihaltabb részein? Hol vannak már azok az idők, amikor a lányokat csak az igazán szigorú szülők nem engedték el egyedül egy esti moziba?
Igaz, az én kislánykoromban is volt egy-egy őrült, aki azt figyelte, mikor ér a lámpa nélküli területre az utcában lakó kislány és nem csupán rácsapott a fenekére, de meg is markolta… S mondanom sem kell, a lámpákat ő dobta ki kővel, hogy ne világítson. A lányos apák aztán jól ellátták a baját egyik este, megvárták, míg lesben áll és közeledik a kislányhoz… Kapott egy két fülest, s hossszú hónapokra eltűnt a környékről ez az aberrált fickó.
Ám ez a helyzet már súlyosabb. Ma már senki nem meri még megvédeni sem a másikat, hiszen nem tudni, nem fog-e éppen fegyvert majd rá féktelen dühében. Azzal, hogy kinyílt a világ, hogy túl sokat tudunk arról is, ami a Föld másik oldalán történik, nem csak a látókörünk szélesedett, gyanakvóbbak és félszegebbek is lettünk. Vagy lehet, csak magam nevében beszélek?
Tudom, túl sok rosszat hall az ember, dől a médiából a megölte, megerőszakolta, lelőtte, felrobbant, elütötte, leütötte, felakasztotta, felrobbantotta… s bármi történik körülöttünk, nem az jut először eszünkbe, hogy segíteni kéne, hanem az, hogy el kellene szaladni, nehogy mi legyünk a következők. Micsoda gyávaság ez? Ennek eredménye, hogy még azoknak sem segítünk, aki kiugrik az ablakon.. azaz ez így nem igaz. Egy ember volt, hangsúlyozom, egy! – aki példát mutatott a minapi öngyilkos esetnél, amikor egy fiatalember meztelenül ugrott ki egy fővárosi szálloda ablakából. Az utca népe azonban nem vitt rá takarót, hanem fotózott…
Hát ide jutottunk?
Miért nem tudjuk kezelni a váratlan helyzeteket? Miért nem vagyunk emberségesek? Mi változott meg bennünk?
Számíthatunk-e arra, hogyha betör a leütéses őrület Magyarországra, lesz aki megfogja az elmebeteg verekedős suhanc karját, hogy állj öcsém, ne tovább?
Vagy megvárjuk, míg majd a térfigyelő és ilyen olyan kamerák felvételét böngészik a rendőrök, s megállapítják: az egyén felismerhetetlen… no persze, csuklyát viselt. S akkor még jó, han nem fújta le előtte a kamerát fekete festékkel. Vagy ne adjak tippeket? ß
