Számtalan elvarázsolt pillanatom közül az egyikben elhagyom a lakáskulcsomat. Mivel fogalmam sincs, hol tehettem le, hívom gyorsan Józsit: ugyan cserélné ki a záramat, biztos-ami-biztos. Józsi taxiba ül, bevásárol az akcióhoz, majd nekilát a munkának. Mire hazaérek, már csak az elszámolás van hátra.
Józsi szakértően magyarázza, miért nem vett olcsó zárat. Azt mondja, a gombkilincses zárak valóban olyanok, mint a filmekben: egy kártya segítségével bárki bejuthat az ajtón. – A fogammal is kinyitom – mondja, és nevet. Csak éppen nevetés közben kiviláglik, hogy bár a zár tényleg egyszerű, de ő nem tudná kinyitni foggal, mivel az nincs neki, legalábbis kevéske. Ám ez a nevetésben soha nem gátolja meg.
Józsi magyar, egy a számtalan emigráns közül. Kevéske iskolája van, de mindenhez ért, amit csak egy férfi el tud képzelni, így aztán ő a bevándorlók ezermestere, aki mindent meg tud javítani, el tud készíteni és egyáltalán: előtte nincs akadály, ha technikai dolgokról van szó. Hívják is, kérik is, ki pénzért, ki barátságból megkapja a várt segítséget – bár várni, azt tényleg sokszor kell. Mert a jó mesterember nem siet, kivéve, ha valóban égető a helyzet.
Ez a kis ember csupa izom, csupa fizikai és érzelmi erő. Kevés férfi van a magyarok között, így őt mindenki ismeri, mindenki szereti. Hosszú utat járt be, míg kikötött az Amerikai Egyesült Államokban. Megjárta az alvilágot, azt mondja: ő már annyi csibészséget követett el, hogy messziről, ellenszélben is felismeri a nem tiszta szándékot. Itt sokat segít mindenkinek, főként az újonnan érkezőknek, ellátja őket praktikkus tanácsokkal, hozzátéve, hogy nem muszáj megfogadni őket, de ha valaki nem veszi komolyan, magára vessen. Tény, hogy utólag mindig neki lesz igaza.
Az alvilág, csavargások, nehéz ügyek után szép pályát futott be Józsi: az építőiparban volt kiváló szakember, aki intelligenciájával, érdeklődésével, tudásszomjával szerzett több szakmára való ismeretet, gyakorlatot. Jól is futott a szekér, nagy rózsadombi építkezéseken csinált tökéletes munkákat, technikai bravúrokat, alkalmazott egyedi megoldásokat. Sok-sok pénze volt, hát ingatlant vásárolt – persze hitelre, mint mindenki. Aztán megállt az építkező kedv, elcsendesedett a piac, nem voltak megbízások, elszálltak a remények. Józsi egy darabig még nézte, hogyan süllyednek el a lehetőségei, hogyan duzzadnak a tartozásai, aztán útnak eredt és meg sem állt Amerikáig. Pár hónapot dolgozott egy iskola konyháján, aztán szabadúszó lett: burkol, épít, javít, felújít épületeket, ahogyan a megrendelők elgondolják. Lassacskán a nyelv is ragad rá, de az angolra nincs nagy szüksége, hiszen főleg mexikóiaknak, magyar származású amerikaiaknak és grúzoknak dolgozik. Kézről kézre adják, és ő megy, kitalálja, megtervezi, megvalósítja mindazt, amit kérnek tőle. Közben pártfogolja a magyar lányokat, minden hátsó szándék nélkül, hiszen ő maga a párjával él itt, nem nézelődik másfelé. Szállón laknak, szerény körülmények között. Néha fel-felvetődik, hogy jó lenne elköltözni, külön lakást bérelni, de aztán mindig csak maradnak: olcsó is, szórakoztató is magyarok között élni..
Hogy meddig marad itt, még nem tudja. Otthon a rengeteg adósság várja, amiből csak előre volna szabad menekülni, csak hát merre van az előre? Törlesztget, és nem halad, ahogyan mások sem. Közben telik az idő, túl van a negyvenen, lassan elszáll a családalapítás ideje, ő meg csak javít, épít, végzi, amit éppen megfizetnek.
Sokminden és sokmindenki elhagyta már az életben, de a kedve örök. Vidám gondolatfutamokkal, váratlan szókapcsolatokkal, mindenben a humort kereső és megtaláló életszemlélettel fickándozik az itteni, egyébként csöppet sem könnyű világban, gazdagítva vele környezetét és saját mindennapjait.
