Időnként elfelejtek dicsekedni. Jut eszembe, hogy a mai Északban Kőházy Ferenc címfestő mesterről írtam. Különös egy szakma. Irigylem, a műveit többen olvassák mint az enyémet. Hiszen a zárva, nyitva és csúszás vagy sugárveszély táblákat mindenki átböngészi. Hogy miként lett címpingáló, bértollnok az kiderül a mai írásomból. Tessék belenézni. Egyszer.
Közben kiderült, hogy van , inkább volt egy közös ismerősünk. Halász Hradil Alajos festőművész, restaurátor és címfestő. Gyakornok koromban a táblája nyomán becsengettem az Arany János utcai műtermébe. Kedvesen fogadott és kanyaríntottam róla egy cikket. Abban az időben amikor az olyan reakciós, polgári csökevénynek bélyegzettek nem nagyon szerepelhettek a lapokban. Jómagam ezzel nem nagyon törődtem, a mű átment a szerkesztő szűrőjén. S legnagyobb meglepetésemre – ez sosem volt szokás – Alajos művész úr néhány száz forinttal akarta honorálni a teljesítményemet. Most azt mondom, hogy nem fogadtam el. Pedig nem igaz, hála és köszönet érte. S néhány kép Kőházy művész úrtól aki Hradilnál tanult.
