A magam korabeliek még emlékezhetnek arra, hogy Miskolcon a legjobb korcsolyapálya a Földes Ferenc Gimnázium udvarán volt. Locsolták, hizlalták. Kettő forint volt a beugró. Forró tea, lángos és zsíros kenyér az alagsorban. A melegedőben a bakancsra csatoltuk a leköszörült vasat. S ha nem leltük a korcsolya kulcsot mindig akadt valaki aki kölcsönzött egyet. Szenzációsan jó pálya volt és a legjobb slágerek szóltak a nagy tölcséres hangszórókból. S ha valaki fel volt mentve tornából vagy aznap betegen otthon maradt a kellemes félhomályban nyugodtan jégre mehetett. Volt felkérés. Húztuk a lányokat egy két körön át és végül ezekből még bármi is kialakulhatott a Deák tér árnyas fái alatt. Ha csak el nem kapott az izomláz és már annak is hálát rebegtem, hogy haza bírok slattyogni.
Na már megint elkalandoztam. Mert ránéztem a Hősök téri ellopott grundra, s láttam ezt a jégpáncélt. Sajnos nem tudok leszakadni a témáról, hiába kérik – ez a parkoló fizetős. Tehát ha sár van akkor azt el kell takarítani ha meg jeges akkor fel kell sózni. Járhatóvá kell tenni a gyalogosoknak is. És a mozgáskorlátozottaknak nem a sárban a tócsában kell a helyet kijelölni. Bosszúból mert ugye ők csak lopják a pénzt. Mint azok akik megkaparintották a tér egy harmadát.
A jeges parkolóból meg odalátni a gimnázium udvarára ahol csuda jól lehetett korcsolyázni. A szokásos kékes fekete sínadrágban, s az elmaradhatatlan magas nyakú vastag svéd pulóverben.A bakancsból illett, hogy látszódjon a sízokni, formásan visszahajtva. Olyan csinosak, mutatósak voltunk. A lányoknak is ugyanez volt az a formaruházata. S erre jött a színes kötött sísapka.
