Mostantól bárki elindulhat a Csodarabbik útján  –   Megnyílik az Észak-Magyarország zsidó örökségét bemutató Mádi Rabbiház- Kossuth Lajost is megáldotta – Siratófal Olaszliszkán

 

image
A csodarabbi szobája
image
A rabbiház tornáca, ahol sokat üldögélt, s fogadta a tanácsért hozzá fordulókat.

Július 21-én nyílik meg a Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándokút első állomása, a Mádi Rabbiház. Az eseményt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija nyitja meg. A rendezvényt megtiszteli a jelenlétével az utolsó mádi rabbi, Ehrenreich Eliezer két fia, Joel Ehrenreich és Naftoli Ehrenreich rabbi, valamint Menachem Margolin rabbi, a brüsszeli központú Rabbinical Center of Europe vezetője is. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által kezdeményezett, és az Európai Unió támogatásával életre hívott átfogó fejlesztések eredményeként megismerhetővé és átélhetővé válik Tokaj-Hegyalja egykor virágzó zsidó közösségeinek hagyományos élete, tárgyi és kulturális emlékezete.

 

 

Kossuth is kapott áldást a tokaj-hegyaljai csodarabbitól

 

Mád illetve az egész Tokaj-Hegyalja-i térség hosszú évszázadokon keresztül biztosított eszményi helyszínt a hagyományos zsidó élet számára a Kárpát-medence szívében. Ezt a különleges, letűnt életmódot idézi fel az a zarándokútvonal, amely az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) fejlesztése nyomán végigvezeti az érdeklődőket a bortermesztés megújításában is meghatározó szerepet vállaló zsidóság mindennapjainak egykori színterein. A Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándokút keretében most ismét élettel telnek meg a térség valaha nyüzsgő közösségi terei. A zarándokútvonal elsőként megújult mádi és olaszliszkai helyszínei hiteles és élménygazdag beszámolót nyújtanak a Tokaj-hegyaljai borvidék hajdani haszid zsidóságának szokásairól, életre keltik a híres „csodarabbik” legendáit, így például azt a hagyományt is, amely szerint maga Kossuth Lajos is a sátoraljaújhelyi csodarabbi áldásának köszönheti gyermekkori gyengélkedéséből való felépülését. A rabbi ugyanis megtalálta a legnagyobb magyar államférfi nevét a héber zsoltárokban.

 

Személyes rajzfilm a családfánkról

 

A zarándokútvonal kezdőpontja és befejező állomása a most megújult Rabbiház. Az itt berendezett tárlat az egykor a helyszínen élő zsidó családok történetét, a Mádi Zsidó legendáját, illetve a zsidó folklór elemeit mutatja be. A teljesen felújított és átalakított épületben interaktív kiállítás és zsarándokszállás várja a látogatókat. A központba érkezők interaktív túrát tehetnek a mára tovatűnt közösség mindennapjaiba, megismerhetik a szent emberek tanításait, képet kaphatnak a hagyományos zsidó oktatásról, hitéletről és az imák jelentőségéről. A központ vetítőtermében feltárul a Tokaj-Hegyalját egykor benépesítő zsidó családok története. A konkrét családtörténetek és személyes sorsok megismerése mellett egy látványos, interaktív családtörténeti játék is várja a látogatókat, amely a személyes adatok felvitele után rajzfilmben foglalja össze a játékban résztvevő családfájának történetét.

 

A szomszédos, és ismét teljes szépségében pompázó, 1795-ben épült, barokk stílusú zsinagógában folytatódó kiállításon a turisztikai információkra, az imahely és a térség bemutatására kerül a hangsúly. A kiállítások helyszíneként is működő, nagy múltú Rabbiház azonban nem csupán a tudás házaként,

 

hanem jól felszerelt, 32 fő befogadására kész szálláshelyként is kitárja ajtaját a gyökereiket vagy a környék hagyományait kutatók előtt. A zarándokszállás gyerektáborok, ifjúsági és közösségi rendezvények helyszíneként is ideális választást jelent a vidéki élet nyugalmát keresők számára.

 

Az „olaszliszkai siratófal”

 

A térség zsidó vonatkozású emlékhelyeinek megújítása a település szomszédságában elterülő Olaszliszkát sem hagyta érintetlenül. Az 1800-as évek második felében felhúzott, valaha nagyméretű zsinagóga teljes környezete megszépült, és fejlesztés eredményeként az egyedül épen maradt keleti fal mellé új, interaktív emlékhelyet emeltek. Megvalósult az „olaszliszkai siratófal”.

A térség további, zsidó vonatkozású helyszíneinek felújítása a tervek szerint a jövőben folytatódik majd. „Nagy örömömre szolgál, hogy több éves megfeszített munka lezárásaként sikerülhet megnyitnunk a nagyközönség előtt a Hegyalja letűnt világába vezető különleges zarándokút talán legfontosabb állomását, a Mádi Rabbiházat. Meggyőződésem, hogy a mostani átadó ünnepséggel nagy lépést tehetünk meg a Csodarabbik útja zarándokútvonal teljes hosszának megújítása felé, és belátható időn belül a többi nagy múltú helyszíne is az egykori jelentőségét felidéző szerephez juthat majd. Bízom benne, hogy a térségre jellemző vallási türelem és békés egymás mellett élés sok évszázados történelmét új fejezettel fogja gyarapítani a sokáig üresen álló szakrális színtereket ismét élettel megtöltő, eltérő származású és világnézetű látogatók sora.” – emelte ki a fejlesztés most lezárul fejezete kapcsán Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.