Nehezen hiszem, hogy az általam nagyra becsült kancellár asszony nem bánta meg azt a közösen mosolygós szelfit a menekültekkel ami lavinaszerűen felpörgette a nem kívánatos idegenforgalmat. Biztosan nem számított arra, hogy ez a világot bejáró fotó millió számra vonzza majd a harmadik országbeli embereket a számukra Kánaánnak tetsző Németországba.
Szántó István
Related article
Elgurult a gyógyszerem – Nem csörömpölnek már a lázlapok
Lázlap. Ki emlékszik már erre a kórházi kellékre. Tetszik tudni arra, a keretes bádoglemezre, amelyik minden rendes magára valamit is adó kórházban a...
Tengerentúli mintára készülnek a K + R parkolók a miskolci iskoláknál
K+R vagyis Kiss & Ride a neve annak a tengerentúlon jól bevált parkolási módszernek, mellyel a szülők rövid autós...
Idén is zavartalanul valósulhatnak meg az Erasmus+ programok
Az Európai Bizottság decemberi döntése a jelenleg futó csereprogramokat nem érinti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozóan. A kormány a márciusi határidőig...
Miskolc legnagyobb nyilvánosa – mi van tata, rossz a prosztata – inkább ide mint a nadrágszárba
Valamikor az átkosban úgy gondolták, a Hősök terének a kibővítésekor, hogy randa betonoszlopokkal határolják a szomszédos zsinagógát. A templomudvar földszintes házsorát szerették volna...
Netanjahut sokkolta a riport, mely szerint 30 férfi erőszakolt meg egy 16 éves lányt Eilaton
A 12-es csatorna esti riportja arról számolt be, hogy egy tizenéves lányt egymás után 30 férfi erőszakolt meg múlt héten Eilaton. Az ügy...
A CHEOPS nevű kutató – szurkoljunk együtt a miskolci Admatis sikeréért
A CHEOPS nevű kutató műholdat december 17-én 10 órakor fellövik az űrbe. A mi naprendszerünkön kívüli, vagyis idegen csillagok körül keringő bolygókat vizsgáló...
Az ötlet az Észak szerkesztőségében fogant meg – ott volt az első projektülés – a kiadó vállalta a vasanyag árának a lehirdetését – kéretik nem elfeledni a kampány lázában
Ha valaki nem tudná, még 2013 tavaszán a békebeli időkben Kriza Ákos regnálása idején írtam meg az Északba, hogy merő nosztalgiából érdemes lenne...
Ennyit a nagyra tartott szakértelemről – néha nem árt vinni a mérőszalagot – kitüremkedik a Samsung masina a konyhában
Euronics, a szakértők áruháza. Nem is tudom, jól idézem e vagy nem, de emlékezetem szerint a szakmai mindent tudásukkal reklámozzák magukat. Kedvelem is...
Eltemették a Margit hídnál talált emberi maradványokat- Kerényi László felvételei
A csontokat az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetben vizsgálták meg, és bebizonyosodott, hogy a maradványok között vannak a vészkorszak idején a nyilasok által...
Creative Region – Három nagyváros polgármestereit látja vendégül Miskolc
Miskolcon találkoznak a „Creative Region – Határtalan Fejlődés Északkelet-Magyarország” gazdasági programban együttműködő négy megyeszékhely polgármesterei, a tanácskozásnak a lillafüredi Palotaszálló ad otthont...
Ismét segített a „Zöld Szív”
Az év végéhez közeledve ismét megszervezte az ÉSZAKERDŐ Zrt. a „Zöld Szív” elnevezésű jótékonysági akciót. Ezúttal a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület részére gyűjtöttek...
RENDŐRSÉGI HATÁROZAT: LETÖLTENDŐ!
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Egy szétvert mellékhelyiség megdöbbentő látványát, vagy éppen azt, amikor egy házi cica buktatja le a gazdáját képtelenség képekbe foglalni. De...
Na lássuk a medvét – a sok elefánt szerencsét hoz – ahol meglódul a nosztalgikus fantázia – vár a Győri kapui antikvár
Kedves időtöltésem bóklászni a Győri kapui antikváriumban. Olyan csuda dolgokat láthatok ott amelyek alaposan meglódítják a nosztalgikus fantáziámat. Tessék elképzelni azt a rengeteg...
A ZSIDÓ TUDÓS, AKI KARIKÓ KATALINNAL EGYÜTT NOBEL-DÍJAT KAPOTT
Az amerikai Drew Weissman otthonában a zsidó ünnep megtartása volt a jellemző, gyerekei héber iskolába jártak, és semmi, még egy Nobel-díj sem...
Kaparj kurta egy törlőt kapsz – a Lidl becsali játéka – mesés jutalom ami éppen akkor fogy el ha keressük – egy nagy túrós , a láthatatlan
Ezeket a mobilos vevőcsalogató játékokat nekem találták ki. A Lidl kártyás becsali aplikációra is rákattantam. Elsők között. Arra jó, hogy szinten tartsa a...
Mágnesként vonzza az autósokat – itt már csak a betonbarikád segíthet
Győzködtek, hagyjam már a francba ezt a témát. Nem hallgattam rájuk. Ilyen poént nem hagyok ki. A téma szakállas, több sebből vérző. Valakinek...
Benépesülhet a budai szellemváros – csak megépülnek a lakások, kaszinók és bevásárló közontok
Közel 10 éve csodálhatnak az autópályáról a Budapestről a Balatonra vagy épp Győrbe autózók. Az M0–M1–M7-es autópályák által határolt, Budapesttől mindössze 10 perc...
Hol az aszály, hol a muszáj – ilyen volt a Balaton 2006 nyarán – sétálhattunk a vízen
Pontosan 2006 nyarán csaknem kiszáradt a Balaton. Cirka háromszáz métert kellet a Szárszói partról gyalogolnom, hogy derékig érjen a mocskos víz. Mindenki azt...
A féltékenység rossz tanácsadó – késsel fenyegette meg a korábbi élettársát
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és zaklatás bűntette miatt vádat emelt egy 28 éves férfival szemben. ...