
Jómagam még sokat ácsorogtam a miskolci egyes nagypostán, hogy kapcsolják a pesti rokonokat. Álltunk vártunk a sorunkra, majd szólítottak az egyes vagy kitudja hányas fülkébe. Közben a kisasszony hallgatozott, s mindig bemondta hányadik percnél tartunk. Olyan is megesett, hogy a távoli rokonok táviratilag rendeltek a postára, hogy beszélhessenek velünk. Szóval ilyen bonyolult volt az élet. Majd mint tetszenek látni lent – megőrizte ezt a történelmi jelentőségű papírost. Ezen tudatják, hogy már akár közvetlenül is tárcsázhatjuk a világot. Mivel éppen akkoriban távolra udvaroltam, alaposan megugrott a számlánk.
Tessék alaposan elolvasni a lenti levelet. Ha mobilon nézi még érdekesebb lesz. A szerkesztője aligha hitte, hogy ez majd így is megnézhető majd. Egyszer.
Folytatom, amikor egyszer csak botcsinálta igazgató lettem a Déli Hírlap KFT nél megörököltem az elődöm szobáját. Hatalmas íróasztal, bőr forgófotel és minden ami ezzel járt az enyém lett. Nos, ennek a fenti képen látható telefonnak örültem a legjobban. Egy hétbe tellett amíg megtanultam, hogy melyik gombbal mi a dolgom. Mikor melyiket kell megnyomnom vagy kihajtani. Már akkoriban nem volt K telefon. Ennek csak a helye volt meg a nagy doboz tetején. Aprópó, ebben – konkrétan tudom , külön helye volt a poloskának. Hogy aztán volt e benne vagy nem azt már nem sose tudom meg. Egy biztos a helye , a hűlt helye ott volt.
