Az elhízás számos hatásmechanizmuson keresztül okoz olyan változásokat a szervezetben, amelyek növelik a rák kockázatát. Ezek között említhető, hogy az elhízott emberekben gyakrabban fordulnak elő olyan krónikus gyulladások, amelyek tartós fennállása növeli egyes daganattípusok veszélyét. A reflux és a nyelőcsőgyulladás miatt gyakoribb a nyelőcsőrák, a krónikus epehólyag-gyulladás az epehólyagrák, a krónikus fekélyes vastagbélgyulladás a vastagbélrák kockázati tényezője, míg a krónikus hasnyálmirigy-gyulladás a hasnyálmirigyrák előfordulását növeli.
Minden mindennel összefügg
A túl sok zsírszövet túlzott mennyiségű női nemi hormont (ösztrogént) termel, annak tartósan magas szintje fokozza a hormonérzékeny emlőrák, méhtestrák és petefészekrák kockázatát. Az elhízott embereknél gyakran emelkedett a vérben az inzulinszint, illetve azzal együtt túlzott mértékű az IGF-1-nek nevezett inzulinszerű növekedési faktor szintje is, amit összefüggésbe hoztak a vastagbélrák, a veserák, a prosztatarák és a méhtestrák kialakulásával is.
Kiderült, nem mindegy az elhízás formája sem: számottevően nagyobb kockázatot hordoz a haskörfogat, a derékbőség növekedése, tehát az úgynevezett alma típusú (szakszóval abdominális vagy android) elhízás, mint a csípőre, combra történő, körte típusú (ginoid). Leegyszerűsítve a magyarázat, hogy a hasi zsírsejtek működése különbözik a test más részében felhalmozódó zsírszövetekétől. A hasi zsírmennyiség egy jelentős része ugyanis nem közvetlenül a bőr alatt rakódik le (úszógumi formájában), hanem a hasüregben (zsigeri vagy viszcerális zsírszövet), ott pedig nagyobb mértékben változtatja meg kóros irányba a szervezet anyagcseréjét.
Több kiló, több probléma
dr. Valtinyi Dorottya
Ha már kialakult a rák, a túlsúly a gyógyítás szempontjából is gátló tényező. Amint arra dr. Valtinyi Dorottya, a fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktatókórház onkológusa rámutat, nem véletlen, hogy 2012-ben az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) külön útmutatót adott ki kimondottan az elhízott emberek onkológiai kezelésének a sajátosságairól, nehézségeiről.
– A túl magas testsúly gátolhatja a pontos diagnosztikát. A nagy zsírmennyiség például rontja az ultrahangképet, de gyengítheti a CT és az MRI felvételek minőségét is, ráadásul a test nagyobb kiterjedése miatt CT vizsgálat esetén a sugárterhelés is nagyobb. Az izotópos vizsgálatoknál a kontrasztanyagként beadott izotóp mennyiségét ugyan testsúly alapján határozzák meg, ám a maximális dózist nem léphetik túl: ha tehát a páciens súlya több kontrasztanyagot kívánna meg, de az a mennyiség a kockázatok miatt már nem beadható, ez esetben is romlani fog a képek minősége – ecseteli Valtinyi Dorottya.
Szintén diagnosztikai nehézség, hogy a beteg követése során a tumormarker értékeire is kevésbé lehet támaszkodni. Röviden ennek az a magyarázata, hogy a nagyobb testben több vér kering, így a daganat által kibocsátott, tumormarkerként figyelt anyagok mért koncentrációja alacsonyabb lesz, ezáltal később adhat okot gyanúra, mint a normál testalkatú pácienseknél.
Egy elhízott beteg operációja is mindig kockázatosabb. Egyrészt – a kísérőbetegségek nyomán is – nagyobb az aneszteziológiai, altatási kockázat, másrészt a műtét is nehezebb. A sebész számára technikai nehézséget okozhat a nagy tömegű zsírszövet jelenléte, operáció után pedig a sebgyógyulás is lassabb lehet – ezt tetézi, hogy a többletsúly miatti megterhelés a műtét utáni mozgást, lábadozást is nehezebbé teszi. Sugárterápiában a zsírszövetek nagy aránya azért okoz nehézséget, mert két kezelés között nagyobb lehet a besugározandó célterület elmozdulása, ezáltal folyamatos kontroll nélkül a hatásosság alacsonyabb, a mellékhatások mértéke nagyobb lehet.
A gyógyszeres kezelésben is általában hátrányban vannak az elhízott betegek. Az új hatóanyagok klinikai vizsgálatába – amikor a rutin alkalmazás előtt akár évekkel korábban hozzájuthatnak a betegek új készítményekhez – ritkán vonnak be elhízott betegeket, egyrészt a nagy valószínűséggel fennálló kísérőbetegségeik, másrészt a gyógyszer hasznosulásának nehézségei miatt. Ha ugyanis túl nagy a zsírszövetek aránya a szervezetben, s a májban is zsír halmozódik fel, az rontja a máj lebontóképességét és a kóros anyagcsere megváltoztatja a gyógyszer hatóanyagának optimális átalakulását, eloszlását.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy egyes betegségtípusok előrehaladott eseteiben előfordult az, hogy a túlsúlyos betegeknek voltak jobbak az életkilátásaik, mivel energiaraktáraik hosszabb ideig rendelkezésre álltak. Összességében és a betegek többsége számára azonban sokkal több hátrány származik az elhízásból, mint előny.
Árt a túlsúly, de tilos koplalni!
Az elhízás miatti többletkockázatok nem jelentik azt, hogy a túlsúlyos daganatos betegeknek azonnal koplalniuk kellene vagy szélsőséges megvonáson alapuló diétába szabadna fogni. Az onkológiai kezelések idején fokozott a legyengülés kockázata: maga a tumoros folyamat és annak kezelése is beindíthat kóros fogyást. A betegség vagy a mellékhatások, netán az evésképtelenség miatti súlyvesztés nem tekinthető egészségesnek, mivel ekkor az izmok is gyengülnek, s ez a mozgatóizmokat éppúgy sorvasztja, mint a légzőizmokat vagy a szívizmot.
Dietetikussal, gyógytornásszal egyeztetve kell kialakítani azt az étrendet, amely hozzájárulhat az egészségesebb testsúly eléréséhez, ám közben elegendő fehérjével és vitaminnal látja el a szervezetet. Nem utolsó sorban pedig olyan módszert kell kiválasztani, amit a beteg is magáénak érez, komolyan felvállal, amiben a megszorítások ellenére is örömét tudja lelni. Csak ezáltal biztosítható, hogy az életmódváltást ne kínlódásként élje meg valaki, s ne adja fel rövid idő elteltével.
Ki számít túlsúlyosnak? A normál testsúlyt leggyakrabban a testmagasság függvényében értékelik. A legelterjedtebb mérőszám az úgynevezett BMI (body mass, azaz testtömeg index). A testsúly kilogrammonkénti értékét el kell osztani a magasság méterben megadott értékének a négyzetével. Egy 90 kilogrammos, 170 centiméter magas ember BMI értéke tehát 90/(1,7×1,7) = 31,14. Ezzel az illető már mérsékelten elhízottnak számít. A beosztás alultápláltnak tekinti a 18,5 érték alatti szintet, normál testsúlynak a 18,5-25,0 közötti érték számít. (Ez elég nagy mozgástér, hiszen maradva a 170 centiméteres magasságnál, az ahhoz tartozó testsúly 53 és 73 kilogramm között elfogadható.) 25-30-as érték között túlsúlyról beszélhetünk, majd az elhízás 30-35 között mérsékelt, 35-40 között súlyos, 40-es BMI érték felett (170 centire vetítve 115 kilogrammtól) extrém mértékű. Az elhízás megítélése persze ennél összetettebb, fontos a testzsír aránya is, valamint a zsírlerakódások elhelyezkedése.
