A Mormotának már annyi – sziklafalra másznék – gyakran bóklásztam itt, de nem vettem semmit

A téli álom után már is rajtam a tavaszi fáradtság. Ritkábban kerengek a Miskolci belvárosban így csak most pillantottam meg, hogy egy újabb szaküzlet húzta le a rolót.

Színfolt volt a Mormota, ahol a hegymászók, a barlangászok a természetet kedvelő turisták minden olyat megvehettek, beszerezhettek amit idáig csak Ausztriában láttunk.Nem vagyok olyan hegyi ember, de a Bükk nagy szerelmese vagyok aki egész életében arról álmodozott, hogy majd sziklát mászik. Egyszer. Ma már erre sok reményem nem maradt, viszont gyakran betértem ebbe a boltba, körülnézni, listázni miket vennék ha kedvem támadna egy kis nomád életre. Kések, bakancsok, meleg cuccok és a nomád élethez szükséges forralók , termoszok és minden olyan fontos eszköz volt itt amiről valaha még csak nem is álmodhatunk. S ahogyan látom hamar beadták a kulcsot.

Mondjuk nem csodálkozom hiszen akárhányszor  betévedtem mindig magányos voltam. Még az eladók se nagyon kínálták a segítségüket, leríhatott rólam, hogy csak kíváncsiskodom. Nem látszottam komoly vevőnek. Ilyenkor eszembe jut, a tulajdonos miként, hogyan döntött arról, hogy pont ide Miskolcra egy ilyen komoly szakáruházat nyit. Esetleg arra számított, hogy itt a meredek sziklákkal teli Bükk hegység  lábánál, ahol egymást érik a feltárásra váró barlangok több ezer ember lesz aki majd itt szereli fel magát a természet járáshoz szükséges holmikkal.

Tévedett. Túlértékelte, túlbecsülte a régióban élőket. Vagy az is meglehet, hogy  éppen mi akik itt élünk nem látjuk az erdőt a fáktól. S nem élünk mindazzal a csodálatos lehetőségekkel ami minket itt körbevesz. Így aztán búcsúzzunk a Mormotától…