Elődeim már többször is megírták a saját riporternaplójukat. Ideje, hogy magam is summázzam, hogy az elmúlt ötéves firkálásom során hol és merre járhattam.
Előzetesen annyit, hogy régóta ódzkodom a repüléstől . Nyomós oka van de ezt most nem taglalom. Majd egyszer. A lényeg, hogy korábban éltem haltam a légi varázslatért. Gyakran kijártam a miskolci repülőtérre, megcsodáltam a vitorlázókat, s a menetrend szerinti reggeli és az esti Maszovlet gépek le-felszállását. Ha bevállaltam az Esti hírlap kötegek kirakodását még fel is mászhattam a gépre. Azt is elhittem, hogy ha jelentkezem az MHSZ repülő modellező klubba ( ez ott volt a Béke mozival szemközti házban) akkor hamarosan vitorlázhatok. Végül már ejtőernyőzéssel is beértem volna. Így aztán amikor minden egészségügyi alkalmassági vizsgán átestem jelentkeztem is az előzetes tanfolyamra. Ingyenes volt.
Különben a Széchenyi úti házunk fészeréről – minden minden hozzám hasonló korú gyerek – többször próbáltam egyszerű esernyővel ugrani. Ez olyan négy méteres magasságú lehetett, s mivel kinyitott ernyővel szálltam biztosra vettem, hogy néhány másodpercig megtapasztalom a lebegést. Tévedtem. Az ernyő rendre kifordult, s sajgó bokával tapasztaltam meg a gravitációs törvényeket.
Ám egyszer csak eljött az a nagy nap amikor felgyalogolhattam a diósgyőri stadion melletti szimulációs ugró toronyba. Előtte már sokszor jártam ilyen lenézős létrán. A miskolci István malom falán lévőket mind megmásztam már. Minden gond nélkül. Megtanultam, ha jót akarok magamnak mindig csak felfelé nézek. Le sohase érdemes. Különben jön a fosás. A tériszony. Így a stadion melletti frissen felállított torony tetejére minden gond nélkül felértem. Majd jót gyönyörködtem a tájban. Emlékeim szerint heten voltunk újoncok.Halálsápadtan. Lerítt rólunk a bátortalanság. Őszintén szólva – magamban arra gondoltam – akár háromszor is megmásznám a tornyot – csak még egyszer a létrán jussak le. Ám nem volt visszaút.
Az igazi vakmerőséget az előttem sorakozók erőltetett vigyori mosolyából merítettem. Tutira veszem, hogy valami erőset ihattak. Még se akart hatni. Én meg túl józan voltam. Mindennel leszámoltam. Hagytam, hogy a hevedert rám erősítsék. A száraz próba se volt olyan ijesztő ám a mélységgel nem sikerült megbarátkozni. Sorstársaimnak se nagyon. Most, hogy felidézem azokat a pillanatokat tutira mondom, le nem mertem nézni. Egyébként is azt mondta az oktató, hogy gondoljunk arra, ez csak az első emelet. Meg különben is van az a magasság ahol már semmi értelme a méregetésnek.
Ott akkor alig 17 esztendősen nem nagyon hallottam még a tériszonyról csak azt éreztem ezek a szabad távlatok elég bénítóan hatnak rám. Ugyanakkor vonzott is a mélység. Különös ez az ellentmondás, de akik már megélték ugyanezt tanúsíthatják.Háttal kell volna elrugaszkodni, de nem akarózott. Magam is ugyanúgy ki lettem pöckölve mint az előttem ugrók. Lehetett olyan pár másodperc amikor szabadon lebegtem, de ebben a szimulációs gyakorlatban olyan erős szívdobogást kaptam, hogy számomra megállt az idő. Szememet a toronyra meresztettem, s már jólesően éreztem, lebegek, de lefelé tartok. Az anyaföld irányába. Alig hat perc alatt finoman landoltam, dagadt a sovány mellem a büszkeségtől.
S közben gyorsan el is döntöttem, maradok a pingpongozásnál. Később tudtam meg, hogy hetünk közül talán egy maradt ennél a sportágnál. Ennek ellenére mihelyt újságíró lettem csodálatos riportokat írtam a miskolci repülőklubról , különösen a diósgyőri ugrótorony hétköznapjairól. Egy szót se szólva arról, hogy volt szerencsém ennek a kipróbálására is.
A közelmúltban már megírtam, a magyar parlamenti őrség csizmáit Sátoraljaújhelyen készítik. Láttam, hogyan csinálják, a csupa bőr kényelmes lábbeliket. Igazi kisipari kézimunkával alkotják....
A Miskolci Önkormányzati Rendészet felvételt hirdet segédfelügyelői munkakör betöltésére az alábbiak alapján. Csatolmányok Pályázati felhívás Hivatkozás: Miskolci Önkormányzati Rendészet aktuális Nem ...
Budapest, 2019. szeptember 26., csütörtök (OS) – A bevándorláspártiak mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák Trócsányi László biztosi kinevezését – Reagálás az EP jogi...
Semmelweis-nap alkalmából az egészségügy területén végzett kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréséül július elsején Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese...
Volt egyszer egy fodrászszövetkezet Miskolcon, amelynek Reinis Sándorné volt az igazgatója. Székhelyük, a központ a Hunyadi utcában egy földszintes épületben volt, onnan irányították...
A fenti képen Oroszország csodafegyvere. A Gazprom egyik legújabb tárolója. Aki már látta a Moszkvai hadügyminisztériumot és a Gazprom égre törő üvegpalotáját, rögtön...
A baleset helyszínelésének idejére a rendőrség teljes útlezárást rendelt el a főút 193-as kilométerszelvényénél, Arnót térségében. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2014....
Molnár Gyula pártelnök után , Botka László Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök jelöltje beszélt tegnap a Miskolci Kossuth szobornál. Többek között Március idusáról,...
Válogatós a színházi ízlésem. Kétszer nézem meg a Harc a szalamandrákkal és az Állítsátok meg Arturo Uit! színdarabokat a Miskolci Nemzeti Színházban. Az...
A menekültek fogadása és ellátása elsősorban állami feladat. A Fővárosi Önkormányzat azonban a rendelkezésére álló eszközeivel segíti az Ukrajna orosz lerohanása miatt a...
Emődre látogat Béky László és munkatársai Béky László, az Echo Tv, Vitalitás, azaz Életerő című műsorának szerkesztő műsorvezetője Pocsai Enikő polgármesterasszony meghívására városunkba...
Hej Miskolcon van számos utca és minden utcában jó néhány erkély. Tulajdonképpen valamennyi régi épülethez tartozik egy utcára nyíló terasz. Nekünk is volt...