Keresztény zsidó párbeszédet kezdeményeznek – a zuhanó gépen soha nem ülnek ateisták – önvédelem, tolerancia, egymás tisztelete a közös cél

A miskolci zsidó hitközség kezdeményezett egy zsidó- keresztény párbeszédet, amely a miskolci egyházak közös társadalmi, kulturális és szociális összefogását és kiállását szorgalmazza.

Az első kerekasztal beszélgetésen részt vett: Sándor Frigyes evangélikus lelkész, Ledniczky Zsolt vezető presbiter és Szilágyi Sándor a Hit gyülekezet titkár – adta hírül Szlukovinyi Péter, a miskolci zsidó közösség elnöke. A katolikus és a református egyház részéről is jelezték a csatlakozásukat az együttműködéshez, s a közösen meghatározott célok megvalósításához.

A baráti beszélgetésen elhangzott, hogy a zuhanó repülőgépen soha nincsenek ateisták. Korunk összes problémáját, kockázatát számba véve a háborús konfliktusoktól a klímaváltozásig mindannyian egy gépen utazunk.

Az Európába beáramló menekültek nincsenek kibékülve a kontinensünk zsidó-keresztény történelmi örökségével – mondotta Szilágyi Sándor. Nehezen integrálhatók a társadalomba és Magyarország társadalmi békéjének megőrzéséhez elengedhetetlen az őshonos egyházak hívőinek az összefogása.

A miskolci neológ zsidó hitközség vezetői azt szeretnék, ha az egész

világon megfigyelhető egyre erőteljesebb antiszemitizmus és

keresztényellenesség ellenpólusaként beindulna egy zsidó-keresztény

párbeszéd, amely által a társadalom felé sok kérdésben (pl. abortusz,

eutanázia, hagyományos családmodell kontra homoszexuális és LMBTQ jogok, nemzeti szuverenitás kontra globalizáció, európai zsidó-keresztény

kulturális gyökerek kontra muszlimok tömeg méretű beáramlása és ezzel a földrész vallási/kulturális képének átrajzolása, élet értelme, célja, stb.) –

minden felekezet nagyjából azonos álláspontot képvisel és e párbeszéd

keretében kommunikál.

Ennek kettős célja lenne. Egyrészt a párbeszédben résztvevő felekezetek

világos álláspontjainak közlése akár társadalmi, akár közéleti, akár

természettudományos, akár szociális, vagyis bármely kérdésben, másrészt a társadalom érzékenyítése a zsidó-keresztény világ és közösségek felé annak érdekében, hogy a fentebb vázolt ellenséges tendencia szűkebb pátriánkban ne tudjon gyökeret verni –