A Volkswagen-csoport januártól november végéig 1,8 százalékkal összesen 9,92 millió gépkocsira növelte globális kiszállításait, így a teljes 2018-as évre az összességében stagnáló piac jelentette nehéz körülmények ellenére is elérhető közelségbe került az új kiszállítási rekord. November folyamán világszerte 940 900 járművét szállította ki a Volkswagen-csoport, ami 5,4 százalékkal marad el az előző év azonos hónapjától. A modellpaletta WLTP-átállása az e téren elért további előrelépés eredményeképpen novemberben már kevésbé korlátozta az európai kiszállításokat, az előző év ugyanezen hónapjához viszonyított 3,0 százalékos visszaesés egyértelműen kisebb mértékű, mint a megelőző két hónap során. Amint Dr. Christian Dahlheim, a vállalatcsoport értékesítési igazgatója kiemelte: „Kétségkívül figyelemreméltó eredmény kiszállításaink az év folyamán világszerte elért növekedése. Noha már nem volumencélok állnak az első helyen, a nagy darabszámok segítik a méretgazdaságosságot. Európában november folyamán tovább csökkentek a WLTP-hatások, s bízunk benne, hogy a teljes évet a piaci környezet kihívásai ellenére is kismértékben a 2017-es rekordszint felett zárhatjuk.”
Szántó István
Related article
Két új hathengeres motor az Audi Q8 kínálatában – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi két hathengeres erőforrással bővíti luxusszínvonalat képviselő terepjárója, a Q8 motorkínálatát. Mostantól kezdve a Q-család zászlóshajóját egy erőteljes 3.0 TFSI motorral illetve...
Baboszsákkal törlesztettünk – megjelent a Miskolci Naplóban – gyakorta jártunk Budapestre, amikor ez a táv jórészben még egy keskeny, kétsávos és macskaköves utat jelentette
Gépkocsivezetőként dolgozó édesapám korai haláláig olyan fontos tartozéka voltam a kocsijának, mint a hátsó ablakban bólogató kutyus. Ha csak tehettem, mehettem vele, mögötte...
Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted
Újszerű, az ésszerű érvek helyett az érzelmi húrokat megpendítő baleset-megelőzési programot hirdet az Autós Nagykoalíció. Ugye, hogy nem száguldoznál szűk városi utcákban, ha...
Visszaszámlálás az új Golfhoz: Golf 3 – a biztonsági rendszerek úttörője – Hírek – Hírek és hírlevél
1991 augusztusától a Golf harmadik generációjával a Volkswagen korszakot indított a biztonság terén. A Golf 3 volt a termékcsalád első modellje, amely 1992-től...
A szerepjáró
Az új Suzuki Vitara úgy néz ki, mint egy igazi terepjáró, pedig lelke mélyén egy divatos SUV. Nem fél attól a Suzuki, hogy...
Széles motorválasztékkal érkezik az új Audi Q3 – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi kibővíti az elérhető motorok körét, így az Audi Q3 esetében már két teljesítményszinttel rendelhető a 2.0 TFSI erőforrás illetve két változat...
„TIXA ÜZENETEK HELYNEKEMBŐL”
2022. 11. 07., h – 09:26 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Amikor a Vágtázó Halottkémek, a Kabinet Rt., a Sky Fanatic, vagy éppen az...
A Volkswagen az IT szakértők állásbörzéjévé változtatja a CEBIT szakkiállítását – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen az IT szakemberek állásbörzéjévé változtatja a CEBIT 2018 számítástechnikai szakkiállítást. A Volkswagen vagy a Csoporthoz tartozó bármelyik márka iránt érdeklődők a...
Ismét egy ŠKODA Rapidot nyer a legügyesebb család – Hírek és események – Hírek
A ŠKODA immár ötödik éve partnere a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőnek, melyet az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) és az Autós Nagykoalíció...
328 km/h-val száguld a világ leggyorsabb Volkswagen Beetle-je – Hírek – Hírek és hírlevél
Egy speciálisan felkészített Volkswagen Beetle új sebességi rekordot állított fel a „Sebesség világa” elnevezésű rendezvényen, ez az évente megrendezett esemény már hosszú évekre...
KISZŰRT KÖZÚTI KOCKÁZATI TÉNYEZŐ – román horror karaván
2022. 02. 15., k – 14:02 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök az M3-as autópályán, az Igrici pihenőnél vonták intézkedés alá azt a...
A klaviatúrát Audi TT-re cseréli a hétvégére – Aktuális hírek – Hírek
Magyarországon vendégeskedik a Német Túraautó-bajnokság (Deutsche Tourenwagen Masters, DTM) szeptember 23-25-én, melynek betétfutamában, az Audi TT Cup versenyén a Bors újságírója is rajthoz...
Parkolástechnika egy veterán volánforgatótól – ismét néhány keresetlen szó a nagy posta előtti útburkolati jelekről – mit mondott az egyenruhás ember a tárgyaláson – van aki két helyre terpeszkedik – nekem is van háklim, féltem a kasznit
Ha doktorálnék , a hazai parkolás helyzetről, a morálról írnék disszertációt. Elismerem, ez egy morbidnak tetsző kijelentés, de mivel 1968 óta vezetek – ...
Az Audi új lengéscsillapító-rendszere – az új technika egyszerre takarít meg üzemanyagot és fokoz… – Aktuális hírek – Hírek
A jövő mobilitásában mind nagyobb szerepet játszik az energia-visszatáplálás, például immár az autók futóművében is. Az Audi tervezői olyan eROT jelzésű prototípuson dolgoznak,...
A Volkswagen bemutatja intelligens vezetést támogató segédrendszereit – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen tegnap mutatta be a „Kids dreams” (Gyermekek álmai) című kisfilmjét Németországban. A film az intelligens vezetést támogató segédrendszereknek a közlekedésbiztonságban betöltött...
„A Kínai kihívás”: a Volkswagen ID. R a Mennyei Kapu felé vezető úton – Hírek – Hírek és hírlevél
A teljesen elektromos Volkswagen ID. R újabb különleges kihívást teljesít 2019 szeptemberében. Romain Dumas ismét az 500 kW-os elektromos sportautó volánja mögé ül,...
Növekedési pályán a cseh márka: a ŠKODA kiszállításai 14,4 százalékkal nőttek szeptemberben – Hírek és események – Hírek
A ŠKODA növekedési pályája töretlenül folytatódik: szeptemberben a cseh autógyártó kiszállításai 107 100 járműre emelkedtek, amely a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 14,4...
A berlini „What drives you” kiállítás alkalmával bemutatkozik a ŠKODA izgalmas világa – Hírek és események – Hírek
Április 1. és július 8. között mutatja be „What drives you?” kiállítása keretében a márka sokoldalú világát a ŠKODA. A tárlatnak a berlini...
A Volkswagen az új évvel bemutatja mobil elektromos töltőállomás rendszerét – Hírek – Hírek és hírlevél
Az új évvel a Volkswagen betekintést ad a vállalat jövőbeni mobil elektromos gyorstöltő állomás rendszerébe. Ezeket önállóan, az energia forrásától függetlenül ott lehet...
Jelenleg is zajlik az új Audi RS 3 LMS intenzív fejlesztése – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi RS 3 LMS február 5-i világpremierjét követően az Audi Sport új TCR modellje egy intenzív tesztprogramon vesz részt. Az ingolstadti szélcsatornában...

