Merő kíváncsiságból unokámat próbáltam kifaggatni – úgy 10 esztendeje – hogy mi lehet a régi házak udvarán álló kettős vaskorlát. Egyébként máig is tudom, hogy a Széchenyi út 48. szám alatt a hátsó tűzfal mellett volt a szőnyegporoló. Erre terítettük a pokrócot is és addig ütöttük vertük, amíg füstölt. Egy ideig még élveztem is ezt a mókát. Két forintért – ha rám bízták lehordtam a szomszédokét is, kiverni. A pokrócaikat. Drága Édesanyám hagyatékában még találtam is egy igazi nádból hajlított porolót. Olyan, mint a teniszütő, egy kicsit hézagos, hogy a szálló szemét utat találjon. Különben ilyen állványos poroló a Derkovits utcai orvos lakások kertjében máig is megvan. Manapság már csak a fiatalok használják nyújtózkodásra. S megeshet, hogy fogalmuk sincs, eredetileg mire is szolgálhatott akkor, amikor még a házirendben is rögzítették: hétköznapokon reggel nyolctól délután négy óráig lehet szőnyeget porolni. No, persze ezt a kutya se tartotta be így aztán a házsártosabb lakóknak mindig volt min civakodni.
Mindez a felső képen látszó antik porszívóról jutott most eszembe. Ez talán a múlt század harmincas éveiből maradt meg. Ehhez képest nálunk a nagynéném vett először egy Hajdú porszívót. Egy olyan kis kecseset, amikor már ráuntak, hogy a mindig Belker kölcsönzőből kell hozniuk. Óránként hat forintért adták egy személyigazolvány ellenében. Magam is sokáig, gyakran jártam ezért a gépért. A Hajdú akkoriban hatszáz forint lehetett tehát az óradíja ehhez képest elenyésző volt. S ami lényeges, hogy a színes szőnyegen szemmel látható volt a szívócső nyomán keletkezett változás. A hetvenes évek elején következett be nálunk a forradalmi változás, amikor a másik néném Moszkvában járva egy selyem kombinéért két Rakétát hozott. Egyet nekünk. Ez harminc évet szolgált nálunk és csak azért selejteztük le, mert ráuntunk. Noha kezdetben úgy használtuk, hogy meg ne hallják a szomszédok, ne, hogy kölcsön kéregessék. Nagy becsben tartottuk, s mint műszaki érdeklődésű humanoid én dolgoztattam. Ezután egy életre felhagytam a porszívózással, mígnem egy igazi LUX ügynök meg nem dumált egy 250 ezer forintos újra, ami zabálja az atkákat. Azokat a kis láthatatlan szörnyeket, amelyekkel tele lehet a lakásunk. Részletre adták, s mire rájöttünk, hogy az atkák ellen nincs orvosság már ki is fizettük.
Még tudnék elmélkedni a témában, de nem teszem. A lényeg, aki erre a muzeális szerkezetre, erre az antik háztartási gépre vágyik, a Győri kapui antikváriumban megveheti Zólyomi Péter barátomnál. Mit nem adnék, ha megtalálnám az eredeti tulajdonosát, aki elmondaná ennek a gépnek a történetét. Honnan szerezte, mikor vette és utoljára mikor használta ezt a csodás találmányt.
Közben eszembe jutott a legjobb porszívós vicc. Betoppan az ügynök a házba, hogy eladjon egyet. A háziasszony nem akarja beengedni, de a fiatalember csak erősködik. Azt hajtogatja, hogy nem erőszak a disznótor, csak be szeretné mutatni, miként muzsikál a szerkezet. A hölgy végül beengedi az ügynököt aki egy kis zsák szemetet szór a szőnyeg közepére. A nő ájuldozik, a vigéc nyugtatgatja. Mondja ha a gép egy szem koszt is a földön hagy, ő helyben megeszi az összest. Majd megkérdezi hol a konnektor, hogy a bekapcsolja a masinát.
- Hát ha azt keresi akkor már is kezdheti a felzabálást – ebben a házban ugyanis nincsen áram….
