Egy kutatás résztvevőinek majdnem negyedénél mutattak ki szefárd zsidó géneket is, az egykor kényszerrel megkeresztelt spanyol zsidók génjeit. Ez persze nem jelenti azt, hogy Latin-Amerika negyede zsidó származású lenne.
A genetikai tanulmány, amely a meglepő eredményre jutott, 6859 ember génkészletét vizsgálta meg, 23 %-uknak voltak feltehetően szefárd zsidó génjei.
Ez azonban csak annyit jelent, hogy az érintett résztvevőknek feltehetően voltak zsidó felmenőik is számos egyéb felmenőjük mellett és természetesen nem szükségszerű, sőt nem valószínű, hogy a minta semmit sem torzít, tehát feltehető, hogy nem voltak Latin-Amerika lakói egynegyedének ősei között zsidók.
Mégis, annyi bizonyos, hogy nagy létszámú zsidó népesség olvadt be Latin-Amerika génkészletébe, számos egyéb népesség mellett, a kutatás nem több, mint érdekes, de ennyi feltétlenül elmondható róla, a kényszertérítések hatalmas zsidó tömegeket vettek el a zsidó néptől a történelem folyamán. Ez jól látható ebből az eredményből is.
Nemrég egy különben Izraellel szemben ellenséges, latin-amerikai eredetű képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez beszélt arról egy Hanuka-ünnepségen, hogy ő is részben spanyol zsidók leszármazottja.
A bejelentés kavart némi vihart, de tekintve, hogy a Spanyol Kiűzetés óta eltelt több mint 500 évre visszanézve mindenkinek úgy egymillió őse van, nem lenne nagyon meglepő, ha a képviselőnő állítása igaz lenne.