– Budapest Főváros Levéltára Egy száműzetés állomásai a dokumentumok tükrében című sajtótájékoztató keretében mutatja be Rákosi Mátyás iratainak digitalizált másolatgyűjteményét (1941–1970).
Az unikális gyűjtemény Rákosi Mátyáshoz és feleségéhez az 1956
nyarától kezdődő szovjetunióbeli „száműzetésük” idején írt
leveleket, illetve az általuk írtak másolatait, fogalmazványait
tartalmazza. A 264 tételből álló gyűjtemény legkorábbi dokumentuma
egy 1941-es meghatalmazás, míg a legutolsó darabja egy 1970.
november 15-én keletkezett fogalmazvány.
Rákosi a leveleit elsősorban a Szovjetunió Kommunista Pártja,
illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt prominens személyiségeinek
(Ny. Sz. Hruscsov, L. I. Brezsnyev; Kádár János, Fock Jenő) címezte
és akkurátusan másolatokat készített róluk, de legalábbis a
fogalmazványokat megőrizte. A Rákosihoz írt levelek egyrészt a
hivatalos szervek válaszait tartalmazzák, másrészt a magánlevelek
feladói között régi harcostársakat (Varga Jenő), szintén emigrációba
kényszerült korábbi kommunista politikusokat (Gerő Ernő, Kovács
István, Piros László), illetve új ismerősöket (Gáti Tibor) találunk.
A levelek nagy része orosz nyelven íródott. A sajtótájékoztatóról
bővebben itt olvashat:
http://bfl.archivportal.hu/hirek/sajtotajekoztato-rakosi-matyas-iratainak-digitalizalt-masolatgyujte