Nemcsak infrastrukturális és orvosi eszközfejlesztések zajlanak az egészségügyben, hanem jelentős digitális fejlesztések is. Évente mintegy 200 millió receptet, valamint mintegy 100 millió beteg-orvostalálkozást rögzítenek a 2017 novemberében indult Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT). Ez egyszerre szolgálja a betegeket, az orvosokat és a patikusokat is. Az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak döntések százait kell meghozniuk napi munkavégzésük során a páciensek kezeléséről, sokszor a betegek életéről. A felelősségteljes döntéshez pótolhatatlan, hogy az EESZT segítségével azonnal hozzájuthatnak a betegek korábbi leleteihez is, és így a leghatékonyabb, személyre szabott kezelést tudják biztosítani. A rendszert a 2017. november 1-i indulása óta mintegy tízezer egészségügyi szolgáltató használja. Ez több mint 26 ezer orvost és csaknem 13 ezer gyógyszertári dolgozót jelent.Naponta átlagosan 250 ezer ellátási eseményt, 200 ezer betegdokumentumot és 800 ezer receptet visznek fel az online rendszerbe.
- január 1-ig a nem közfinanszírozott szolgáltatást nyújtó
egészségügyi szolgáltatóknak is csatlakozniuk kell, és legkésőbb
- június 1-től meg kell kezdeniük az EESZT-be történő
adatszolgáltatást. Ezzel megtörténik az ország teljes lefedettsége
és az EESZT-hez csatlakozott egészségügyi szolgáltatók száma 25
ezerre nő. Mindez elősegíti a hatékony és azonnali információcserét
a köz- és magánellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók között,
növeli a betegbiztonságot, tovább erősíti a beteg kórelőzményeinek
megismerését, és biztosítja a rendszer átláthatóságát.
Az EESZT minden szempontból megfelel a digitális kor elvárásinak,
és teljes mértékben áthatja az egészségügyi ellátást, ami Európában
is példaértékűnek számít. A lakosság számára nagy előnyökkel jár,
hogy az eeszt.gov.hu oldalon keresztül ügyfélkapus belépést követően
bárki nyomon követheti a leleteit, kezeléseit, nincs elveszett
zárójelentés, beutaló és recept, nincs feleslegesen megismételt
vizsgálat, nem kell a leletekkel visszamenni az orvoshoz, ami
kényelmesebbé és gyorsabbá teszi egészségügyi ellátást.