Kaleta Gábor újra itthon van – gyermekpornográfiával vádolják –  titokban mentette ki a terrorelhárítás
Kaleta

 Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ Dr. Kaleta Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe

– értesült az Index. A magyar hatóságok tehát egy külföldi partnerszolgálat jelzése alapján jártak el. Mellesleg jegyzem meg, hogy tavaly előtt, nyáron Miskolcon járt. Régi ismerős, nehezen hiszem el róla a vádat. Sőt azt kell mondanom, hogy áldozatul eshetett egy szokásos lejáratási akciónak. Aki ismeri a titkosszolgálatokat, az sejtheti, hogy ez egy szokásos , kitervelt akció volt a fogadó ország részéről, aki nem kedvelhette az oda akkreditált magyar nagykövetet.  Gábor egy lelkiismeretes karrier diplomata, de naiv lehetett. Csőbe húzhatták. Ilyenkor a magyar hatóságoknak nem volt más lehetőségük, mint, hogy botránymentesen lezárják az ügyet. A probléma csupán az, hogy akit egyszer már így hírbe hoznak, nehezen nyerheti vissza a becsületét. Nem véletlen, hogy a perui külügyminisztérium még ki is szivárogtatta a részleteket. Ez volt a privát véleményem.

S itt elolvasható a tavalyelőtti,  nyári látogatás részlete is, ami felkerült a portálomra. S nagy meglepetésemre  látom most, hogy ezerszámra keresnek rá. Elsőre nem is értettem, hogy azt a hírt amit akkoriban alig kétezren lájkoltak, most meg ezerszámra keresik elő.

 

Úgy tudjuk, a gyanúsítottat akkor letartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották. Értesülésünket több, egymástól független forrás is megerősítette. A külügyben sem verték nagydobra a történteket, bár egy nagyköveti értekezleten az egyik miniszter a jelenlévőknek név nélkül ugyan, de említette, mi történt Kaletával.

 

Kaleta Gábor egy korábbi interjúban – már nagykövetként – arról beszélt, hogy Székesfehérváron a ma vízivárosiként ismert általános iskolában járta ki a nyolc osztályt, utána, 1989-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba került. „Még csak 14 éves voltam, amikor elköltöztem, de az állandó lakcímem azóta is székesfehérvári. E város tehát az otthonom, de hivatásom és feladataim természete okán ma már sajnos csak nagyon kevés időt tölthetek itt” – mondta.

2001-ben került a Külügyminisztériumba, hosszú ideig az Amerikai Főosztályon dolgozott. Ezután Los Angelesben volt külszolgálaton, majd ismét az Amerikai Főosztályra került vissza. Később a Külügyminisztérium sajtófőnöke lett, majd ugyanezt a munkakört töltötte be az Igazságügyi Minisztériumban. Utána a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott, ekkor már a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon. Ezt követően lett 2017-ben Limában nagykövet.

https://index.hu/belfold/2020/02/09/gyermekpornografiaba_bukott_bele_a_peru_magyar_nagykovet_a_tek_titokban_hozta_haza/?fbclid=IwAR1Oop8veJe9oeldTA0XXXbUBkdJtim5bYuCUw-ru6TZ2W2nvgqsaGl7vW0