
Szántó István
Related article
Vízminőség-romlás miatt kellett lezárni a Szinva forrást
Miskolc város vízellátását nyolc rendkívül sérülékeny karsztforrás – köztük a lillafürediek – biztosítja. A források vízutánpótlása úgynevezett karsztjárat-rendszereken keresztül történik, melyekbe...
ZÖLDÜL A KOLORCITY KAZINCBARCIKA!
AUGUSZTUS 23-24., CSÓNAKÁZÓ-TÓ, KAZINCBARCIKA Az augusztus 8-30. között megrendezett KolorCity Kazincbarcika az ország legszínesebb városává kívánja tenni a települést, melyből természetesen a zöld...
A FŐVÁROS REJTETT ZSIDÓ KINCSEI: FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLT A 130 ÉVES VASVÁRI PÁL UTCAI ZSINAGÓGÁBAN
Bérczi Linda, a kiállítás kurátora, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese és Oberlander Báruch, rabbi a megnyitón Fotó: Kovács Attila Mikvék, elfeledett zsidó temetők, kóser...
Egy korabeli reklám – vár a Királyfürdő – letarolták a mikvét
Nem először búsongok, hogy micsoda történelmi értéket pusztítottak el a miskolci Szinvapark helyén. A nagy városrendezési felfordulásban eltüntették a régi klasszikus formájú zsidó...
A Miskolci zsidóság YT tévéje – induló adás, legalább hetente egyszer kitárulkozunk
Igen most kitárulkozunk. Most jelentkezik a Miskolci zsidóság első YT tévé csatornája. Ha minden jól megy, hetente kétszer bejelentkezünk, s akit érdekel az...
Lenni vagy nem lenni – az egykézés következménye – feloldódunk a nemzetek tengerében – mi legyen a bácsi himbilijével
Már az átkosban felismertük, hogy fogy a magyar. Csökken a reprodukciós képességünk. A már alig ismert, s sokat ócsárolt Ratkó korszakban amikor börtönnel...
Krisnások – a doktor úr levele – köszönöm az észrevételt.
Tisztelt Szántó Úr! Olvastam az Ön által szerkesztett honlapon megjelent cikkét, amelyet a krisnásokkal történt prágai találkozása kapcsán írt. Jómagam a Magyarországi Krisna-tudatú...
Töltött káposzta nélkül nincs fogadás – a menü képekben – remekelt az encsi főszakács
Botcsinálta gasztronómiai kalandor vagyok. Egyébként bárhol járok kattintok néhány képet a lakomáról. A töltött káposzta a kedvencem, ismerem az összes fajtáját , a...
Zivataros és szeles nap elé nézünk kedden, több megyére is riasztást adtak ki viharveszély miatt.
Kedd reggel és délelőtt a délkeleti határnál és keleten kialakulhat eső mellett zivatar is, továbbá a déli órákra Borsod Borsod északi részén, a...
Markovics Zsolt lett a Miskolci zsidóság főrabbija – készül a fiatalság megnyerésére
Rendkívüli látogatást tettek Miskolcon ma délután a Mazsihisz előljárói – Heisler András elnök, dr. Kunos Péter ügyvezető igazgató, dr. Frölich Róbert országos, s...
Száznál is több programmal indul a hetedik Kerekdomb Fesztivál
Zene szól a pincészetek kertjeiből és a templomból, színházzá alakul a közösségi ház, filmek és gyerekprogramok otthona lesz a Mailloth-kastély, de a borospoharak...
A kínai piac tetszhalála – marad minden a régiben – új helyet kaphatnak
Tomi barátom búskomor lett. Sokáig kínainak hittem majd kiderült vietnami. Igazi kortalan fiatalember, sose találnám ki, hogy 16 – vagy 46. Amikor megismertem...
Elfogadták a Második Helvét Hitvallás új fordítását a magyar reformátusok
A Magyar Református Egyház Közös Zsinata ma, az 1567-ben tartott debreceni alkotmányozó zsinat 450. évfordulóján, a reformáció 500 esztendejét felidéző emlékévben, Istennek...
Csigavér – cigányélet – célirányosan, találomra – várjuk a nyugati lakóautósokat
A statisztika szerint három millió lakóautó tulajdonos van Nyugat- Európában. Természetesen a csigavérű kalandozók száma ennél jóval több . Nem mindenki engedheti meg...
Ki ne hagyja – Putyin dalol -akár Kievben is felléphetne ezzel a számmal – erre még táncolhatnánk is
Minden nagy embernek van egy álma. Nekünk is, nekünk az egyszerű kicsiknek. Ahogy most, egymás után háromszor meghallgattam ezt a szerelmes nótát...
Borvacsora a Demetervinnel – gasztronómia kaland az Avalonban – a mádi borpince kincsei finom falatokkal
A szerző lesi fotói. ...
Volt bolt nincs bolt – Harcosék feladták – ne csak a nagy bevásárlóközpontokat támogassuk – mit tehetnek a képviselők
Talán a közelmúltban az Északban és a könyvemben is megjelent az Elátkozott ház című írásom. Ebben az is benne volt, hogy itt lakott...
Kutyasétáltatók figyelem – gyanús kolbászkarikák a Szent Ferenc kórház körül – egy családi gyorsteszt, ki szeret minket a legjobban
Úgy tartják, lehet kutya nélkül élni, de nem nagyon érdemes. Aki szeretné megtapasztalni az önzetlen mindent felülíró szeretetet, ragaszkodást és hűséget tartson egy...
Na mit látnak – csak képzelődtem – kerestem az eszmei mondanivalót – rendezők a kirakatból – a pénteki Északban elolvashatják
A fenti kirakat láttán sokáig erőltettem az agytekervényeimet. Nehezen fedeztem fel benne a mondanivalót. Az eszmeit. Hiába , de én leragadtam az egyszerű...


