Idén másképp ünnepel Miskolc a város napján

 

 

Idén a koronavírus-járvány miatt másképp ünnepli Miskolc a város napját. A város ünnepét a közgyűlés 1993-as döntése óta május 11-én tartják, megemlékezve arról, hogy 1909-ben ezen a napon adott Miskolcnak címeres kiváltságlevelet Ferenc József osztrák császár, magyar király.

 

Immár hagyomány, hogy május 11-én ünnepi közgyűlést tartanak a Miskolci Nemzeti Színházban, amelyen átadják a Miskolc város díszpolgára címet és más elismeréseket azoknak, akik sokat tettek a városért.

 

A jelenleg még mindig fennálló vírusveszély miatt azonban idén máshogyan kénytelen ünnepelni a város. Az ünnepi közgyűlés idén elmarad május 11-én, de amint a veszélyhelyzet ezt lehetővé teszi, megtartják majd az ünnepi műsorok szervezői. A kitüntetettek névsorát ugyanakkor már hétfőn, a város napján nyilvánosságra hozzák.

A városnapi szabadtéri programokat a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai felügyelik majd, vigyázva a vírusveszély miatti ajánlások, például a távolságtartás betartására, és odafigyelve a résztvevők biztonságára.

 

A Miskolc Televízió ünnepi műsorral készül május 11-ről, ennek részleteit később közöljük. Május 10-én pedig az Avasi kilátó is ünnepi díszfénybe „öltözik”.

 

Miskolc Város Napjához kapcsolódva tartják idén a Közösségek Hete programsorozatot is.

 

A továbbra is fennálló járványveszély miatt arra kérjük mindazokat, akik a rendezvényekre kíváncsiak, hogy a város különböző pontjain rendezendő mini-koncerteket lehetőleg a saját erkélyükről, vagy a művészektől és egymástól kellő távolságot tartva tekintsék meg.

 

Részletes programok a mellékletben. Május 11. (hétfő)

 

9:00 A Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: Jókai lakótelep – a Malom előtti tér

 

11:00 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Vörösmarty lakótelep – a régi Mesecukrászda mögötti téren

 

17:00 Verses-zenés összeállítás

Visnyiczki Bence, Vajda Éva, Havasi Renáta (a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának tagjai)

Helyszín: az Avasi Gimnázium előtti tér

 

17:45 Verses-zenés összeállítás

Visnyiczki Bence, Vajda Éva, Havasi Renáta

Helyszín: Győri kapu – A Gálffy Ignác és a Herman Ottó utca közötti bérházsor mögötti játszótérnél

 

18:30 Verses-zenés összeállítás

Visnyiczki Bence, Vajda Éva, Havasi Renáta

Helyszín: Diósgyőr – az Árpád út-Kuruc utcai bérházak közötti terület

 

19:00 Agave című színdarab

Felvételről, online

 

20:00 Tetőtéri koncertek a Miskolc Televízióban

 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

 

Szívélyes üdvözlet Miskolcról (Könyvajánló)

Nagy-Miskolc születése (Kisfilm Nagy-Miskolc kialakulásáról Reiman Zoltán blogger közreműködésével)

Különleges helytörténeti kiadványok bemutatása (A könyvtár Facebook-oldalán a Borsod-Miskolci Digitális Könyvtár állományából)

Irodalmi csokor (Felolvasás miskolci szerzők műveiből 12:30-tól élő bejelentkezéssel Facebookon)

 

A Herman Ottó Múzeum programjai

 

EL NE FELEJTS MÚZEUM – Videós tárlatvezetések a Herman Ottó Múzeum és Miskolci Galéria kiállításaiban az intézmény Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán, 10:00 Képtár, 14:00 Miskolci Galéria, Rákóczi-ház, 17:00 Pannon-tenger Múzeum)

 

 

 

Május 12. (kedd)

 

11:00 A Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: Győri kapu – A Gálffy Ignác és a Herman Ottó utca közötti bérházsor mögötti játszótérnél

 

11:30 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Jókai lakótelep – a Malom előtti tér

 

18:00 Tánc Performance – Miskolci Balett

Helyszín: A Bársony János utca 9. szám előtti terület

 

 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

 

Portrék, érdekességek a város korábbi Szabó Lőrinc díjazottjairól képgalériával

 

 

Május 13. (szerda)

 

11:00 A Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: A Vörösmarty lakótelep – a régi Mesecukrászda mögötti tér

 

11:30 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Jókai lakótelep – a Malom előtti tér

 

18:00 Theater Brass együttes rézfúvós koncertje

Helyszín: Az Avasi Gimnázium előtti tér

 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

 

Miskolcon is muzsikáltak I-II. (Videó összeállítás miskolci kötődésű zenészekről)

 

 

 

Május 14. (csütörtök)

 

11:00 Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: Az Avasi Gimnázium előtti tér

 

11:30 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Diósgyőr – az Árpád út-Kuruc utcai bérházak közötti terület

 

18:00 Korona Kvartett együttes vonós koncertje

Helyszín: Hejőcsaba – a Csabavezér út 34. szám előtti parkoló

 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

 

Híres miskolci sportolók (Videó összeállítás miskolci kötődésű zenészekről, sportolókról)

 

 

 

Május 15. (péntek)

 

11:00 Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: Jókai lakótelep – a Malom előtti tér

 

11:30 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Győri kapu – a Gálffy Ignác és a Herman Ottó utca közötti bérházsor mögötti játszótérnél

 

18:00 Operett slágercsokor

Eperjesi Erika, Kriston Milán (A Miskolci Nemzeti Színház művészei)

Helyszín: Az Avasi Gimnázium előtti tér

 

 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

 

Miskolc 1909. évi címere a korabeli újságokban (Videó összeállítás régi folyóiratokból)

 

 

 

Május 16. (szombat)

 

18:00 Zenés összeállítás

Pribéli Tamara, Gelle Anikó (A Miskolci Nemzeti Színház énekkarának tagjai)

Helyszín: Diósgyőr – az Árpád út-Kuruc utcai bérházak közötti terület

 

 

Május 17. (Vasárnap)

 

17:00 BalKoncert hegedű szólóest

Plachi Rita, közreműködik Barnyai Sándor ütő (A Miskolci Nemzeti Színház zenekarának művészei)

Helyszín: A Polgármesteri Hivatal első emeleti sarok erkélye

 

18:00 Zenés összeállítás

Seres Ildikó, Varga Andrea (A Miskolci Nemzeti Színház művészei)

Helyszín: Vörösmarty lakótelep – a régi Mesecukrászda mögötti tér

 

 

Május 11-17.

 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

 

Helyismereti totó

Facebook-játékok

Irodalmi kincsek

 

MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. programjai

 

Virtuális városnézés

Facebook-kvízjáték

 

A CINE-MIS Nonprofit Kft programjai

 

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Otthonunk Miskolc programjában bemutatott filmek ingyenesen megtekinthetők egy héten keresztül

 

A Herman Ottó Múzeum programjai

 

Internetes bejelentkezések

Május 13. – 15:00 Néprajzi Gyűjtemény, 17:00 Pannon-tenger Múzeum

Május 15. – 15:00 Thália-ház, 17:00 Pannon-tenger Múzeum

 

 

Egyéb programok

 

Karantén kultúra
Szubjektív Miskolc – virtuális helytörténeti séta

Arra kérjük a miskolciakat, hogy fotózzák le kedvenc városi helyszíneiket, örökítsék meg lakóhelyük számukra kedves részeit. A fotókat egy virtuális térképen tesszük közzé, így létrehozva szubjektív virtuális helytörténeti séta útvonalakat

 

Keret nélkül

Vajon mivel töltik idejüket a múzeumunk képzőművészeti kiállításának „lakói”? Arra kérjük a múzeumbarátokat, hogy képzeljék el, miképp telnek napjai Degenfeld Emmának, hogyan múlatja az időt az Öreg halász vagy Laura? Készítsenek rajzot, montázst, élőszereplős képet és küldjék el a múzeumnak!