Szerkesztő - szerintem ez egy kimondottan épkézláb ötlet. Évtizedek óta megy a vita, hogyan
lehet szinkronba hozni a vasúti közlekedést a Volán buszjárataival. Ha hosszutávon utazok
kedvemre való a vasút minden kényelme. Jöhetek mehetek és VC is van. Rövid távon viszont a
buszozás előnyösebb. A cikkcakk eleven, több vasútvonalat felszámolták, sok vidéki kisállomás
előtt rozsdáll a sínpálya. A buszok meg zsufoltak, a járművek elavultak, s nincs elegendő
sofőr és vonatvezető. Na, de ha a jét mamutvállalatot egybeforrasztják, s megpróbálják az
utasok és a cégek érdekeit összecsiszolni akkor csak jobb lehet. Erről most végre döntött a
vagyonkezelő miniszter. S ha ezzel sok vezető státusz is megtakarítható, több lesz a pénz a
melósok megbecsülésére. Örvendetes döntés. Jut eszembe mintha egyszer már lett volna egy
olyan, hogy MÁVAUT - nincs új a nap alatt.
Az állami tulajdonú közlekedési szolgáltató társaságok összehangolt,
egységes közlekedésszakmai működtetésének és közös stratégiai
irányításának hosszú távú erősítése érdekében, 2020. július 15-től a
VOLÁNBUSZ Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lesz.
Az egységes irányítási struktúra megteremtésével megvalósul azon
kormányzati szándék, hogy a jövőben az ország valamennyi településén
javuljon a közösségi közlekedési közszolgáltatás, a vidéki lakosok
mobilitásának biztosítása, a városi és agglomerációs forgalom pedig
a környezetkímélő közösségi közlekedésre terelődjön át.
A közös stratégiai irányítás hosszú távon megteremti az egységes
autóbuszos és vasúti menetrend kialakításához, a vasúti ráhordó
hálózatok és a menetrendi csatlakozások fejlesztéséhez, valamint az
egységes jegy- és tarifa rendszer, utastájékoztatás és arculat
kialakításához szükséges feltételeket.
Az irányítási struktúra változásával kiemelt hangsúlyt kap a
közlekedési szakmában dolgozók szociális biztonságának és
megbecsülésének további erősítése, a munkahelyek megőrzése, illetve
a közlekedésben dolgozók hivatásának és életpályamodelljének
versenyképessé és vonzóvá tétele.
A társaságok önállósága, szakmai irányítása, a társaságok által
ellátott személyszállítási feladatok nem változnak.
NVTNM
Sajtó és Kommunikációs Főosztály
Budapest, 2020. július 15.
Az alpesi országban a referendum résztevőinek 54,2 százaléka utasította el a nukleáris erőművek gyorsított leállításának javaslatát, ami Alekszej Lihacsov szerint azt mutatja, hogy...
Hadházy Ákos országgyűlési képviselő 2021. december 16-án hosszú interjút adott a Magyar Narancsnak a korrupciós bűnügyek magyarországi kezeléséről. Hasonlóan korábbi ügyészséget érintő nyilatkozataihoz,...
Elárulom a nagy titkot. Ha minden autós tudná, ismerné a csíziót, hogy miként kell elkerülni a kerékbilincset akkor sok sok pénzt megtakaríthatnának. Régi,...
Megszerkesztették azt az úgynevezett kórházi csomagot, amelyet nem árt ha bekészítünk, összerakunk még idejében. Azzal a reménnyel, hogy csak nem lesz rá szükség,...
A Neokohn arról ír, hogy amennyiben Kamala Harris lesz Joe Biden után a demokraták elnökjelöltje, Harris Josh Shapirot, a pennsylvaniai kormányzót nevezheti meg győzelme esetén alelnökének....
Drága apámnak volt egy fekete töltőtolla. Sokáig őriztem, őrizgettem, nem használtam. Úgy gondoltam 1962 -ben amikor elhunyt, hogy ha nagy leszek majd én...
KInek mi jut eszébe ezekről a képekről. Nos, emlékezetem szerint még a korábbi önkormányzati ciklusban tervezték, a megyei kórház volt mára lakatlan nőgyógyászati...
Az előadást az Egyensúly Emlőrák Rehabilitációs Program keretében szervezik meg, arra regisztrálni sem kell, bárki szabadon követheti a Facebook.com/egyesulet.gyogyuljvelunk oldalon, ahol kommentben kérdéseit...
Immár húsz esztendővel ezelőtt felfedeztem, hogy milyen praktikus a szemes kávé őrlővel kombinát automata kávégép. Azok a kisebb méretű készülékek, amelyek ugyanazt tudják...
A szegedi Onkoterápiás Klinika kemoterápiás részlege 2019. augusztus 26-tól új helyen, a régi kör-intenzív épületének első emeletén működik. A kúraszerű ellátásra alkalmas infúziós...
A kép Miskolcon készült a kormányhivatal ügyfélszolgálatának előterében. Amikor ott várakozunk le fel sétálunk, lessük a sorszámot mindent leolvasunk. Mint a villanyszámlások. Ezt...
Az Ó-színpadon Kovács Marcell magyar dudával, tekerőlanttal, tárogatóval idézi zenéjével a történelmet . Takács Tibor tulajdonos igazgató, a kastély megálmodója büszkén mondotta: az...
A reFORRÁS református folyóirat karácsonyi számában jelent meg az a beszélgetés, mely Kiros Eszter hitoktató-lelkészt mutatta be a lapot olvasó, döntően református...
A kiskamaszokat már otthon hagyhatjuk napközben a vakáció idején. Nem ritka az sem, hogy egyik-másik barátnál, osztálytársnál gyűlnek össze vagy közösen szerveznek programot,...
A Centerke Adományozó Központ előtti tér szombat délelőtt néhány órára cipővásárrá alakult. Az érkező emberek a Karitáció Alapítvány és az Italy Trend no1...
Sok százan követték élőben, több ezren pedig felvételről az interneten közvetített előadásokat. Dr. Kenessey Andrea belgyógyász-kardiológus a mellrák kezelések szív- és érrendszeri kihatásairól,...