A Déli Hírlap a rendszerváltás után sajátos sajtótörténelmi különlegességeket produkált. Mi sem természetesebb, hogy az akkoriban kiagyalt ötleteket a kortársaink sosem ismerik el, sosem írják a javunkra. Amikor Miskolc napilapja elszakadt – elsőként a kiadótól, elárvultunk. A szellemi tőkénkünkön kívül semmink se volt. Elődöm mindent megpróbált a talponmaradásunk érdekében. Például erőltetten , s meggondolatlanul betörtünk a szomszédos Heves megyei lappiacra.
Hajnali Hírlap néven indítunk egy testvérlapot a Déli Hírlap mellé. Ezt aztán úgy elnyelte a kevés induló tőkénket, hogy majdnem sírva fakadtunk. Ráadásul azonnal szembetaláltunk magunkat a német tulajdonú Axel Springerrel, amely éppen akkor tette rá a kezét a Hevesi Naplóra. Jómagam is résztvettem ezeken az egyezkedő tárgyalásokon, amelyet a németek részéről Gröning úr vezetett. Elődöm, bosszantásul folyamatosan Göringnek szólította, ami annyira dühítette őt, hogy kishíján ránk borította volna az asztalt. A lényeg, hogy csúfosan kullogtunk ki a szomszéd megyéből. Hiába ígért fűt fát az ottani polgármester, hogy támogat minket a külföldiekkel szemben, de ennél többet nem kaptunk.
Majd jött a következő ötlet – szerkesztünk egy egyszerű hetilapot Borsod Expressz címmel, kimondottan az éppen akkor beinduló vállalkozásoknak. Olcsón kínáltuk a lapot és a hirdetést is, de ez a projekt is döglödött. Mígnem az egyik szokásos bécsi kiruccanásom idején betévedtem a Tabor strassei Helvétia ékszerüzletbe. Felfedeztem, hogy ott már nagyban etetik a magyarokat az ingyen kvarcórával és az ötszáz schillenges, levásárolható bónnal. Alig 10 perc alatt megegyeztünk, hogy a Borsod Expressz hátlapján megjelenteti a Helvétia hirdetését – a kivágható bónokat. Ne tessék feledni 1991-et mutatott a naptár. Miskolcon a villanyrendőri újságosnál csaknem összeverekedtek a Borsod Expresszen. A tervezett három ezer példányon túl még újabb ötvenezret kellett nyomatni. Azonnal. Hogy fel ne borítsák a standot.
S mivel már mindenkinek a zsebében ott volt a világútlevél. Grósz Károly miniszterelnöknek köszönhetően, már is többezren indultak Bécsbe a kvarcórákért, s az ingyenesnek vélt ékszerekért. Julius Forstinger úr dörzsölgette a tenyerét, látta beindult a biznisz. A magyaroknak külön üzletet nyitott az alagsorban. Naponta 10-12 turistabusz indult csak hozzá a bónokat beváltani. Csaknem három évbe telt, hogy mindenki megértse – a kvarcóra tényleg ajándék, a bón viszont csak humbug. A drága, az egyébként emeltáru ékszerek árából csak egy bónt fogadtak el beváltásra. Az okosabbak, az okoskodók húszasával vették a Borsod Expresszt, hogy majd ők mindet egybe vásárolják le. Hiába figyelmeztettem őket, hogy ez nem megy, legyintettek. Akik a szocialista kereskedelemben szocializálódtak – azt hitték, hogy az ottani eladókat is pár száz schillinges zsebbevalóval megkenik majd. S túljárnak a fineszes bécsi ékszerész eszén.Nagyot koppantak.
A buli később kiteljesedett . Országosan. Na, a Déli hírlap majdnem négy évig ebből élt, éldegélt….. Erről is mesélek majd.
