SzántóGráf » Napi Schwezoff » Mindig Tévé , amely nem mindig jó – megleptek, három havi bosszúságért 10 nappal akartak kártalanitani – noha beismerték , gagyi volt a boxuk
Mindig Tévé , amely nem mindig jó – megleptek, három havi bosszúságért 10 nappal akartak kártalanitani – noha beismerték , gagyi volt a boxuk
Egy telefoncsörgés zavarta meg a délutáni szúnyokálásomat. A Mindig Tévétől kerestek, gyors adat egyeztetés, álmomból felriasztva is fújtam a paramétereimet majd a kedves hölgy közölte – örömhírrel szolgál, kérésem pozitiv elbírálásban részesült. OIvadoztam. Végre valami kellemes is történik velem a tegnap bírósági tárgyalás után.
Nos, az volt ugyanis, hogy újított a Mindig Tévé, míg korábban egy chipes kártyát adtak és ezt bárholm bármilyen vevőboxba betehettem, egy fél éve egy komplet dobozzal leptek meg, mondván ez lesz a jó. Hiába nem akartam, hiába mondtam, számomra a régi megoldás a praktikus, amelyet bárhová magammal vihetek. S az autóban vagy a nyaralóban is használhatom.
Már kezdtem beletörödni, mikor úgy négy hónapja az új box megadta magát. Úgy 10 percenként megnémult és a kép is átment szivárványba. Tekintettel a járvány helyzetre egy ismerőst kértem meg, hogy vigye el a tévét a szerelőhöz és a boxot( nem ingyen) a miskolci irodájukba. Nos, a szerelő 3 ezer forintért megmondta a tévékészülékem hibátlan. A miskolci Mindig Tévé irodában pedig hetente frissitették a box memóriáját – sajnos nem az enyémet , mert ha azt is akkor nem vagyok annyira hülye, hogy ezt a procedurát idáig eltürjem.
Végül négy hónap után jött egy szerelő,aki kicserélte a boxot és leigazolta a hibát. Megjegyezte , nem egyedi a problémám , szériahiba, már régen cserélni kellett volna. Erre kértem az ügyfélszolgálattól, hogy az elszenvedett anyagi károm mérséklésére adjanak három hónapi jóváírást. Ígérték intézkednek.
Na, erre ébresztettek ma délután. A kedves hölgy megörvendeztetett – kaptam 10 napot pluszban – a három havi üzemképtelen szolgáltatásért. Megköszöntem. Majdnem egy tanácsot is adtam hozzá, hogy hová tegye a cég nagylelküségét. S persze lemondtam a kegyről, amelyhez sem elnézés, se bocsánatkérés nem párosult. Mindenesetre ha letelik a szerződésem velük, körülnézek van e komolyabb konkurrensük.
A második öregkor legbiztosabb jele, hogy felértékelődik a toalettek közelségének a jelentősége. Árgus szemmel keressük merre van a hozzánk legközelebbi mosdó. És az...
Van egy sejtelmem, idáig bármi is történik a világban úgy is minden begyűrűzik hozzánk is. És most nemcsak az oljaválságra gondolok, amikor vasfüggőny...
Ha hiszik, ha nem, most szeptemberben lesz egy éve, hogy az unokám, kutyasétáltatás közben fél lábbal beleesett egy billegő fedelű csatornába a miskolci...
Gyárfás Tamás 1993-tól huszonhárom éven át volt a Magyar Úszó Szövetség elnöke, 2008-ban az európai úszószövetség alelnökévé választották, később a Nemzetközi Úszó...
Helyreállt a rend a Magyar újságíró Szövetségben. A 2015 nyarán történt tisztújító közgyűlés határozatát megsemmisítette a bíróság. Ismét Tóth Károly az elnök. Visszakapta...
Mivel reggel kaptam egy kérdést, hogy mit szólnék egy becsületsértési perhez, elgondolkodtam. Megér e ez a szövetség nekem annyit, hogy a bíróságra járjak,...
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott....
Nehéz okosnak lenni. Még annak látszani se könnyű. Merkel kancellár asszony gavallériája, nagylelkűsége már már sokkolja a német adófizető polgárokat. Nem azért mert...
Kezdem elhinni, hogy teljesen értelmetlen megbízni a szolgáltatókban és kerülendő velük a a banki átutalásos kapcsolat.Ha mással történik ugyanez el se hinném az...
Budapest, 2019. december 29., vasárnap (OS) Súlyos visszaélés sérült emberekkel,kitűnő megélhetést biztosító kegyetlenség.Hogy fordulhat elő,hogy értelmi sérült embert a hontalanság fenyegessen Karácsony...
Alábbiakban a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) választási bizottsága elnökének indítványát olvashatják, amelyet a mai napon kaptak kézhez a BZSH képviselő-testületének tagjai, amelyben a...
Egy lélek sincs a miskolci Szinva parki Spar áruház felvágottas pultja előtt. A szalámik és a sajtok ízlésesen letakarva, elrejtve a kíváncsiskodó vásárlók...
Sok jó embernek köszönhető, hogy hetven esztendő után sikerül megtakarítani, parkosítani a miskolci avasi zsidó temetőt. Hamarosan megnyílhat a látogatók előtt és szakavatott...