Székely Sándor üdvözli Országgyűlés Igazságügyi bizottságának
mai döntését, amellyel tárgysorozatba vette ‘egy lista - egy frakció’ kezdeményezését.
A javaslat lényege, hogy a jövőben csak olyan képviselőcsoportok
alakulhassanak a Magyar Országgyűlésben, amelyekre a
választópolgárok ténylegesen mandátumot adtak. Ha pártszövetség
jutott szavazathoz, akkor szövetségi, ha pedig önálló párt kapott
mandátumot, akkor pártfrakció alakulhasson! A szövetségi tömbben
indulás, majd pártfrakciókra való bomlás ugyanis homályban hagyja,
hogy az egyes pártoknak van-e, és mekkora a támogatottságuk, ám
mégis jelentős közhatalmat és közpénzt biztosít nekik.
Székely javaslata kiküszöböli a politikai korrupció immár
elharapózott formáját, miszerint olyan pártok működtetnek
országgyűlési frakciókat, amelyek önállóan nem kértek, és nem is
kaptak választói bizalmat.
A képviselő álláspontja szerint ezen fantomfrakciók létét a busás
pénzszerzés vágya okozza, s amely a választói akarat bűnös
eltérítésén alapszik.
Székely Sándor, hogy a tárgysorozatba vételt követően a
kezdeményezés az Országgyűlés napirendjére, majd ott elfogadásra is
kerül.
Kiadó: Székely Sándor független országgyűlési képviselő
Újabban Tibolddaróc a szívem csücske. Ez a bükkaljai borsodi település a turisztikai fejlesztési tervek gyöngyszeme. Van benne valami múltbéli békesség és ha igyekszünk...
Magyarország lakossága, a közintézménynek és minden felelős ember hatalmas küzdelmet folytat a koronavírus járvány megfékezésére és hatásainak mérséklése érdekében. Nemcsak minden egyes ember,...
Tegnap délelőtt a Görgey Artúr utcai körforgalom előtt egy látványos karambolt sikerült lencsevégre kapni. Persze nem folyamatában, így aztán csak azt láthattam, hogy...
Látogatási tilalmat rendelt ez az országos tisztifőorvos valamennyi magyarországi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében a koronavírus miatt. A rendelkezés...
Mészáros László barátom, a Lévay panzió tulajdonosa Franciaországban nyaral családjával. Párizsból telefonált, hogy elmondja éppen másnap készültek Nizzába. A tragédia hallatán lefújták a...
Miskolci belvárosi étterembe keresünk gyakorlattal rendelkező szakácsot és idegen nyelvismerettel rendelkező felszolgálót. Jelentkezni 06 20 9719 211 Hiányszakma lett a szakács és...
Vasárnap elnökválasztás lesz a Mazsihisz közgyűlésen. Idáig két jelölt van, korábban bemutatkozott itt dr. Nógrádi Péter ügyvéd most pedig dr. Grósz Andor katonaorvossal...
Herci Halevi vezérkari főnök 2023. október 8. Fotó: Izraeli Védelmi Erők Avi/ujkelet..live Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Herci Halevi altábornagy vasárnap este tette...
„Tudomásom szerint Magyarországon az építésügyi és a tűzvédelmi szabályzat együttesen, szinkronban meghatározza , hogy egy nyilvános parkoló hely milyen méretű lehet. A fenti...
A Fidesz-KDNP felkészült az országgyűlési választásra, mert Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra! Az országos választmány döntése az egyéni választókerületi jelöltekről a Fidesz...
Hogy ne unatkozzatok. Ez a címkép egy rendőrségi albumban is benne van. Készült 2002 májusában, Miskocon még nem győztek a szocialisták, csak októberben....
Kiadó Miskolcon a Bajcsy Zsilinky út 25 szám alatti társasházban egy első emeleti főútra néz különbejáratú két szobás ötven négyzetméteres lakás. Teljesen felújítva....
Megnyílt a Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándokút első állomása, a Mádi Rabbiház. Az avató ünnepséget megtisztelte Csepreghy Nándor parlamenti...
Bokor Balázs nagykövet, a Magyar Köztársaság volt Los Angeles-i főkonzulja szervezésében Mátészalkaiak látogattak Tony Curtis özvegyének kaliforniai rezidenciájára. A delegáció tagja volt Hanusi Péter...
Elhagyott a családom. Reggel még békésen együtt reggeliztünk ám Ede, kutyusunk, a Sajóörösi Edison megérezte nem egy szokványos napnak nézünk elébe. Ő már...