"A perifériás verőér megbetegedések ellátásáról" című egészségügyi
szakmai irányelvet az Emberi Erőforrások Minisztériuma koordinálásával
az Egészségügyi Szakmai Kollégium Angiológia és érsebészet Tagozata készítette.
Magyarországon a világ más fejlett országaihoz hasonlóan a szív-és
érrendszeri betegségek képezik a vezető halálokot. Az alsóvégtagi
verőérbetegség prevalenciája a kor előrehaladtával nő, nagy
populációs vizsgálatok alapján a 30-35 éves korcsoportban kb. 1%,
míg 65 év feletti életkorban eléri a 20%-ot.
Az érszűkület sokáig semmilyen panaszt nem okoz és sok esetben csak
akkor kerül felismerésre, amikor a romló vérellátás következtében a
járás erősen korlátozottá válik vagy a lábon nem gyógyuló seb,
fekély alakul ki. Ez önmagában is komoly panaszokat, a hétköznapi
feladatok ellátásának akadályát jelenti, így jelentős életminőség
romlást okoz, súlyos esetben pedig a végtag elvesztéséhez,
amputációhoz vezet.
Több nagy epidemiológiai vizsgálat is igazolta, hogy az alsóvégtagi
verőérbetegség nagy kardiovaszkuláris mortalitással kísért, amely
claudicatio intermittensben, úgynevezett járási fájdalomban, illetve
a tünetmentes alsóvégtagi verőér betegségben szenvedő betegek
esetében is elérheti 5 év alatt a 30 %-ot. Ez a nagy mortalitás a
perifériás verőérbetegek több mint 60 százalékában egyidejűleg
fennálló szív-koszorúér és nyaki ér elváltozásokkal függ össze.
Az egészségügyi szakmai irányelv a kardiovaszkuláris halálozás
csökkentésének egyik fontos eszközeként szolgálhat, valamint
segítheti az alsóvégtagi verőérbetegség felderítését és megfelelő
kezelését. Az új egészségügyi szakmai irányelv Prof. Dr. Kásler
Miklós, az emberi erőforrások minisztere jóváhagyásával, az Emberi
Erőforrások Minisztériuma koordinálásával készült.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Igazából most jött el a mezőcsáti strandfürdő legideálisabb szezonja. Tessék elképzelni, hogy milyen kellemes lehet a szabadban, nyakig ejtőzni egy melegtől párolgó medencében....
Szántó István 2020. május 23. szombat 09:08 Utoljára módosítva 2020. május 23. szombat 10:38 Legyen, ne legyen ismét villanyrendőr Miskolcon. Vitáztunk eleget ezen...
A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény lehetőséget biztosít a kormány számára, hogy rendeletével közérdekből nemzetstratégiainak minősítsen egyes vállalati...
Érdekes jelenség figyelhető meg, ha egy orvos páciense kezébe adja a beteg szervet A páciensek jobban megértik az állapotuk súlyosságát, tudatosabbak lesznek és...
Életünk egyharmadát képernyők előtt töltjük, de nagyon keveset törődünk azzal, hogy eközben mi történik a szemünkkel. Kevesen tudják, hogy ilyenkor a normális percenkénti...
A Magyar Mérnöki Kamarában tömörülő mérnökök (tervezők, szakértők, műszaki ellenőrök) jelentős része a KATA (kisadózó vállalkozások tételes adója) adózási lehetőségének keretei között működik....
A 2022. január elsejei adatok szerint 508 településen összesen 645 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon. Ez 2021 februárjához képest a betöltetlen praxisok...
A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai csütörtökön kezdték meg azon 70 év feletti lakosok látogatását, akik nem részesülnek házi segítségnyújtásban. A rendészek...
2022. 01. 03., h – 14:15 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött az MVM ÉMÁSZ Áramszolgálati Kft.-vel. Az együttműködési...
A húsvéti hosszú hétvége előtt Miskolc 11 helyszínére kerültek ki megújult tartalommal turisztikai információs térképek, melyek segítséget nyújtanak az attrakciók vagy...
A kutatók felfedték, hogyan képes egy veszélyes parazita fájdalom és viszketés nélkül áthatolni a bőrön. A bilharziózis nevű betegség okozója, a vérmétely...
2022. 06. 22., sze – 13:00 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Irigykedhetnek az újságírók a 10 éves miskolci Krisztoferre, aki minden kérdésére választ kapott,...
Tavaly ezt a fesztivált is teszteltük. Öregségemre itt tudtam meg, hogy a csülök a sertés legsokoldalúbb eleme. Csak a csülkös bablevesre tessék koncentrálni!...
Ha jól emlékszem ez a kép egy úgynevezett törzsgárda bulin készült a Cyti Hotel különtermében. Szép szokás volt minden esztendőben megemlékezni azokról akik...
Nincs gyanúsítottja a rendőrnő ellen elkövetett szexuális erőszaknak – Szexuális erőszak miatt tett feljelentést a Készenléti Rendőrség őrmestere, Zsiga Katalin december elején. Állítása...