A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) az utazások számának
jelentős növekedésével fokozott körültekintésre hívja fel az utazók
figyelmét az utazási szolgáltatás kiválasztásakor – ahogy ez a MUISZ
korábbi kommunikációiban is nagy hangsúlyt kapott. A dolog
aktualitását az egzotikus utazásokat Lagun Travel néven hirdető
külföldi vállalkozás csődje adja, ami nem rendelkezett
magyarországi, Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) által kiadott
bejegyzési számmal, és a magyar jogszabályoknak megfelelő vagyoni
biztosítékkal sem.
Fontos elkerülni a leginkább közösségi médiában hirdető, magukat
utazási szakértőként feltüntető, utazásokat jogosulatlanul szervező
egyéni kezdeményezéseket.
Csak olyan utazási irodával utazzunk, amelyik a BFKH által kiadott
regisztrációs számmal rendelkezik (a szolgáltatók listája
megtalálható a BFKH honlapján a nyilvántartások menüpontban).
Egy esetleges fizetésképtelenség esetén az érintett utasok
hazaszállítására és az itthon maradottak kártalanítására az irodák
vagyoni biztosítéka nyújt fedezetet, melynek jogszabályban
meghatározott összegét a hatóság rendszeresen ellenőrzi.
A MUISZ arra is felhívja a figyelmet, hogy a részvételi díj
fizetése előtt az utas körültekintően olvassa el az utazásszervező
általános szerződési feltételeit.
Kiadó: Magyar Utazási Irodák Szövetsége
Ma csütörtökön megjelent a Sokszöges eszterga írásom az Északban. Mondani se érdemes a Gellért Károly nevével fémjelzett csodálatos találmányról a sokszög esztergáról írtam....
Különleges helyzetben folytatja a Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. 2011-ben megkezdett támogatási programját. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve idén ötödik...
Parancsnok elvtárs, helyzet van. Egy külföldi rendszámú autó várakozik belépésre az egyes kapunál. A különös hírre teljesen lefagy a rendszer. A balatonaligai pártüdülő...
Évtizedek óta bizonyított tény a vörösbor, különösen a villányi vörösbor gyógyhatása. Eddig azonban gyerekek és az alkohollal szemben ilyen-olyan okokból intoleráns emberek nem...
Március 28-án, 90 éves korában Torontóban elhunyt Peter Munk magyar születésű kanadai üzletember, közölte az MTI. A világ legnagyobb aranybánya-vállalata, a Barrick Gold alapítója 1927-ben született...
A 2018. július 1-én hatályba lépett új Büntetőeljárásról szóló törvény módosította a kizárólagos ügyészségi nyomozás hatáskörébe tartozó bűncselekmények körét. A Legfőbb Ügyészség összhangban...
Ahányszor eszembe jut, hogy volt egyszer egy Déli Hírlap azonnal átmegyek alfába. Aki ne tudná, pontosan 1969 júniusában érettségi után két nappal szerződtem...
Miskolc MJV Önkormányzata az immár hagyományosnak számító Év Újságírója2021 elismerést az idén Monos Márta újságírónak ítélte oda. Az elismerést Veres Pál...
A Kék-Fehér elnöke, Beni Gantz a Netanjahu-ellenes pártok egyesülésére szólit egy sajtótájékoztatón 2021. január 11. Fotó: Twitter-videó képernyőfotó ujkelet.live Beni Gantz védelmi miniszter...
Már 7. éve élünk Izraelben a kedves feleségemmel együtt..Néhány tanulság, hogy hogyan kezelik itt a koronavírus járványt. A kormány rendelkezései alapján a járvány...
Máig is szeretek motorozni. A kicsi ötvenes nem motor. Az igazi hatszázasnál kezdődik. Amikor meghúzom, megcsavarom a gázkart és a hátsó kerék kipörög....
Sose hittem volna, hogy ennyire ismert vagyok. A köröttem zajló események döbbentettek rá, hogy nemcsak ellenségeim hanem jóban rosszban kitartó barátaim is vannak....
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/4180/2019 bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást...
A Pénzügyminisztérium a kisadózás jelentős megszigorítását és megdrágítását tervezi! Bár a KATA 50 ezer forintos összege nem emelkedne, a munkaviszonnyá való átminősítés...
A DVTK Stadion ad otthon 2020-ban az erőemelő világbajnokságnak. Az eseményen 28 ország 1200 versenyzője, 21 korcsoportban 6 napon át vetélkedik majd...
A vonaton megesik, hogy megszomjazik az ember. Hála a kihalóban lévő utasellátónak, hogy Budapest Miskolc között szlovák vasúti kocsikat közlekedtetnek. Így aztán a...