Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 2022. november 8. napjától
dr. Balczó Barnabást jelöli a Magyar Posta Zrt. igazgatósági
tagjának, valamint azt a tulajdonosi javaslatot tette a Magyar Posta
igazgatósága számára, hogy 2022. november 08. napjával új
elnök-vezérigazgatónak dr. Balczó Barnabást nevezze ki.
Az új vezető közigazgatási tapasztalata mellett az MFB Invest Zrt.
vezérigazgatójaként számottevő piaci gyakorlattal bír, továbbá 2016
óta a Posta felügyelőbizottságának elnökeként jelentős ismeretekkel
és tudással rendelkezik a Társaság működéséről.
A miniszter az új vezérigazgatótól elvárja, hogy tegye
fenntarthatóvá és teljesen újítsa meg a Társaság belső működését
annak érdekében, hogy a Magyar Posta Zrt., mint az ország legnagyobb
postai szolgáltatási és csomaglogisztikai vállalata megfeleljen a
21. század elvárásainak. Ennek értelmében a Postának ügyfélközpontú,
versenyképes, digitális és szolgáltató szemléletű, modern állami
vállalattá kell válnia.
Kiadó: Gazdaságfejlesztési Miniszter
Pontosan 1956 tavaszán hagytam el az országot életemben először. Drága mamámmal utaztunk kettesben Losoncra, Jolánka nénihez. Apukám nem jöhetett velünk. Így is egy...
A Tokaj-Hegyalja Egyetem második alkalommal rendezi Sárkányhajó versenyét, az egyetemi sportnap keretein belül. A 2025. május 8-i eseményen 11 fős csapatok mérettetnek meg...
Különösen intenzív érdeklődés kísérte Orbán Viktor Izraeli útját. Noha nem először járt a Szentföldön, de a jelenlegi politikai helyzetben a szokásosnál nagyobb jelentősége...
A Szerencsi Tankerületi Központ 2017. december 2-án rendezte meg II. Jótékonysági Gálaműsorát és Bálját, mely az advent jegyében, az összefogás, ajándékozás és az...
Igazából mi itt Borsodban, a hatvanas években úgy szereztünk jogosítványt, hogy egy kilométer se vezettünk sztrádán.( Ennek még ma is érzékelhető a következménye.)...
Az idei fesztivál helyi sajtótájékoztatóját egy különleges környezetben az Újhutai kastélyszállóban tartották ma délben. Újra gazdag és színes programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és...
2021. 11. 12., p – 11:30 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a mintegy...
Jó lesz meggondolni mit írunk. A lényeg, hogy minden portal üzemeltetője, szerkesztője felelos az oldalán megjeleno velemenyekert. Természetesen nemcsak a moderátor hanem a...
2021. november 18–án tartották az alapkőletételi ünnepséget a Chervon Auto leendő miskolci gyárában. A Bilfinger Tebodinközreműködésével a kínai autóipari alkatrészgyártó megkapta az építési...
Ez egy régi írás. Szerintem az áprilisi választások is hasonló komoly előkészületeket ígényelnek. Gond, hogy kevés a szavazatszámláló. Ez egy önkéntes, nagy figyelmet...
Egyszerűsödik az ügyintézés számos hatósági engedélyhez kötött tevékenység kapcsán a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020.(V.8.) számú Kormányrendelet értelmében....
„Időutazás” az emődi Tájházzal.Aki Emődön átutazik, vagy látogatóba érkezik, mit sem láthat, tudhat a mi kis féltve őrzött Tájházunkról. Nincs reklámozva, nincs fizetett...
Nagy érdeklődés kisérte a Zsidó Múzeum és baráti kör kedd esti rendezvényét. A prima díjas Gecse Attila református lelkész volt Markovics Zsdolt főrabbi...