Hetven éves az Egressy Béni Zeneiskola  – Filmvetítés az iskola múltjáról – Krausz Adrienne a zongoránál

 

Az Uránia Art Moziteremben 2023. június 19-én hétfőn, 16:30-tól Egressy 70 cimmel Kerényi László dokumentumfilmjét vetítik az Egressy Béni Zeneiskoláról.

Az Egressy Béni Zeneiskola 1952-ben vált önálló alapfokú zeneoktatási intézménnyé és vette fel a Szózat zeneszerzőjének a nevét. Ebben a tanévben ünnepeli fennállásának 70. évfordulóját.

Jelenleg 56 zenetanár irányítása mellett több mint 20 féle hangszert tanul az iskolában közel 700 növendék.

Az egyéni hangszeres és énekes oktatás mellett kiemelt szerepet kap a kamarazene, a közös muzsikálás. A különféle együttesekben való részvétel életre szóló élményt jelent a fiatalok számára.

Nagy múltra tekint vissza az ifjúsági szimfonikus zenekar, mely Angliában, Franciaországban és Olaszországban többször vendégszerepelt. Országos hírű a Régizene együttes, akik korhű hangszereken szólaltatják meg a reneszánsz és barokk zenét. Az ütőegyüttes, kisharang együttes rendkívül vonzó a fiatalok számára.

Az iskola elsődleges célja a komolyzene megszerettetése, koncertlátogató fiatalok nevelése, továbbá a szakirányú továbbtanulásra felkészítés.

Az elmúlt 70 év során rengeteg zenész, zenetanár, híres művész került ki az iskolából, akik hazánkban és a nagyvilágban képviselik a magyar zenekultúrát, adják tovább a zene szeretetét.

Kerényi László nyomon követte az iskola múltját és jelenét, a szimfonikus zenekar külföldi vendégszerepléseit, az intézményből induló világhírű zongoraművésznő pályafutását.

A 70 éves Egressy Béni Zeneiskoláról szóló film vetítésére minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Krausz Adrienne zongoraművész az Egressy volt növendéke

A képen Krausz Adrienne zongoraművész