A Miskolci Keresztény Szemle friss száma közölte Fekete Károly püspök úr Debrecenben elhangzott laudációját:

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Díjazottunk!

Évtizedekig nem láttam Szabó Dánielt, de kisgyermek korom óta tisztában voltam vele, hogy ő egy olyan ember, akit Édesapám minden alkalommal nagy tisztelettel és szeretettel, megbecsüléssel és elismeréssel, de egyben fájdalommal emlegetett, mert egyházunk veszteségének tartotta, hogy annak idején kivetette szolgálattevőinek sorából azt az odaszánt életű teológustársat és lelki testvért, akinek hátratételt és méltatlan vesszőfutást kellett elszenvednie. Nem túlzok: bennem gyermekkorom óta Fekete Szűcs Gyulával és másokkal együtt a református hithősök egyik elő tagja lett Szabó Dániel.

Öröm számomra, hogy teológus koromtól ismerhetem, és így kikerült a legendáriumok világából és a képzelet panteonjából abba a személyes és természetes testvéri közelségbe, amelyben kölcsönös figyelemmel ajándékozhatjuk meg egymást. Találkozásaink alkalmával folyamatosan tapasztalom azt a józanságot, ahogy a dicsérő szavak után, a rá jellemző szerénységgel, mindig igyekszik árnyalni a bennem róla kialakult képet, amint azt legutóbbi életrajzában is megtett: „Isten hatalma, az Úr Jézus kegyelme és a Szentlélek vigasztaló, támogató szolgálata segített abban, hogy számtalan hibázásom és vétkezésem ellenére, mert tudom, hogy olykor akaratom ellenére romboltam is, de kegyelemből – reménység szerint – építhettem is Isten országán belül egyházunk és népünk közösségét.”

Díjazottunk kilenc évtizedét áttekintve, elém tárult az a kétarcú nézőpont, amit jól illusztrál egy Pál apostoltól származó mondat kétféle fordítása. A Károli fordítás szerint így vésődött belénk a 2Tim 2,3: „Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.” – Az új fordítás szerint lehet mást is hangsúlyozni: „Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.” (2Tim 2,3). A Krisztus-követés, mint hordozható munka, és a Krisztus-követés, mint vállalható szenvedés. Milyen jó, hogy ez nem vagy-vagy kérdés, hanem inkább egymást kiegészítő valóság.

Ennek szépséges komplementaritásnak a megvalósulását érzem Szabó Dániel életútjában. Ma hálát adunk Jézus Krisztus jó vitézéért, aki a Krisztus-követést, mint hordozható munkát, és mint vállalható szenvedést éli meg immár kilenc évtizede.

Mindössze három hét választja el Szabó Dánielt a 90. születésnapjától, hiszen 1933. június 3-án látta meg a napvilágot a hejőcsabai öreg parókián, ahol édesapja buzgó lelkipásztor, ébredési evangélista szolgált. Nagy család vette körül öt testvére társaságában.

Középiskolai tanulmányait a miskolci Lévay József Ref. Gimnáziumban végezte, a 20. század legfurcsább háborús és torzulásos éveiben, 1943–1951 között. Az akkori állapotokra jellemzően 11-től 14 éves koráig mezítláb járt a neves gimnáziumba, nem egyedül. A cipőt, a hideg időre, a hó leestéig tartogatták.

Tizennégy éves korától minden nyáron kőművesek mellett, vagy a tapolcai kőbányában dolgozott. Érettségi után – 1951/1952-ben – kitanulta a villanyszerelő szakmát.

Az ébredés korszakában, 1952-ben került a Debreceni Református Teológiai Akadémiára. Nyaranta – régi munkahelyén ‒ a Hejőcsabai Cementgyárban dolgozott. A Krisztussal együtt vállalt terhekből egy gazdag, tehermentesítő életút lett, amit a szülői házban sajátított el, különösen is, amikor 1952-ben édesapját Ónodra rendelték át szolgálatra. Az evangéliumi szolgálatok, és a zsidómentés után, a Hortobágyról visszatérő deportáltaknak adtak helyet a parókián, akiknek korábbi otthonaiban ÁVO-sok laktak. Az ébredési szolgálatokkal és kapcsolatokkal együtt ez már túl sok volt a rendszer számára, édesapját megfosztották palástjától, és szolgálatától.

A rendszer szorítását és durvulását akkor élte át Dani bácsi a Kollégiumban, amikor gyógyszerrel és élelmiszerrel teológusként beszökdösött a hortobágyi lágerekbe.

A forradalom idején katonai autóval, barátjával, Irlanda Sándorral élelmiszert szállítottak Budapestre, onnan pedig elesett egyetemistákat vittek haza, szomorú szüleikhez, koporsókban, nyitott teherautón. Isten ezentúl sok sajátos szolgálatot adott még nekik, melyekben a békesség és a vigasztalás útját keresték.

Kápláni dolgozatát 1957-ben Walter Lüthi igehirdetéséről írta. A vizsgán történt felszólalásáért és megnyilatkozásáért, egy évre fel is függesztették. A dolgozatot egy időre – jótékony kezek – kivették a szemináriumi könyvtárból, mert gyúanyagnak beillő mondatok szerepeltek benne. Most csak két idézetet említek, amelyek abban az egyházi helyzetben születtek meg és állították példaként a svájci Walter Lüthi igehirdetését, amikor hazánkban a református egyházvezetés utasítására a prédikációit is fel kellett használni a hívek termelőszövetkezetbe szervezésére. Az agitálást elváró egyházi vezetésnek már eleve provokációnak hatott, hogy Lüthi azt tanította: „bibliai prédikációra van szükség és semmi másra, csak bibliai prédikációra. Meg vagyok róla győződve – mondja Lüthi –, hogy egyedül ezek képesek a gyülekezetet megépíteni, erősíteni és vigasztalni mai megrázkódtatásában. A Szentírásnak elém kell lépnie, Igéjének szólnia kell hozzánk, ez jelent segítséget az egyházban és a világban”. (Szabó Dániel dolgozatának 28. oldala)

A másik idézetben a haladásba vetett balga hit mítoszáról így ír a szerző: „Aki ennek a hálójába kerül, legyen az teológus, vagy orvos, megbűvöli és harcba indítja ez a hit. Darwin volt, aki ennek az elméletnek új hármasságát a világ elé tárta (fejlődés, véletlen, harc); a kommunista ideológia soha nem képzelt módon épített rá, s ma egy újságíró cikkében így fogalmazódik a mithosz: »Kétezer évvel ezelőtt azt mondták az embereknek, hogy az ég szállt le a földre, mi eljutottunk oda, hogy elmondhatjuk. mi fogunk felszállni az égbe!« (Népszabadság). Természetesen ez az »új hit« nem mindig jelentkezik ilyen bántó formában, hiszen így a gyülekezet számára nem annyira megejtő, mint inkább visszataszító. Nem biztos azonban, hogy azonnal Darwint nyújtja, vagy az égi űrhajóhoz osztogat párnás jegyet. Sokszor szerényebb, apróbb sikerekkel kecsegtet, de ekkor igazán veszélyes a gyülekezetre nézve. Íme Lüthi megfogalmazásában: »A népek szélkakasok. A XX. század felvilágosult népe is. Bizony szélkakasok. És ha volt valaha még nemzedék, amely hitt a napi sikerekben, úgy a miénk bizonnyal. A sikerekben való hitben, ebben a tévhitben nőttünk fel. A siker evangéliumát magasabb és alacsonyabb rendű iskolákban, egyaránt évtizedeken át, sőt emberöltőkön keresztül belénk csepegtették. Rámutattak: siker elől, siker hátul. Siker volt az alfán és siker volt az ómegán. Mindenünk volt a siker. Csodálkozunk-e azon, hogy ez a nemzedék oly gyorsan rendezkedett be és állított át mindent a sikerre és imádta azt?«” (80-81. old.)

Papi dolgozatát Arany János etikájáról írta Szabó Dániel 1958-ban, mely azonnali és végleges diploma- és pályavesztéshez vezetett. Dolgozatában a bíráló tanár párhuzamot vélt fölfedezni az önkényuralom és az 1956-os megtorlás között.

A korszak nyomasztó egyházi légkörének több fiatal lelkész és teológus is áldozata lett. Amikor 1958-ban Berényi József Debrecen-Mester utcai lelkészt hamis politikai vádak alapján fegyelmi úton eltávolították az egyházközség éléről, és Bojtra internálták, akkor a mellette kiálló Fekete Szűcs Gyula és Szabó Dániel segédlelkészeket megfosztották a lelkipásztori szolgálat lehetőségétől. Ugyanígy jártak el Irlanda Sándorral is 1959 februárjában.

Mindez rendőrségi letartóztatást és vizsgálatokat is vont maga után, de Isten megerősítő igéje és Szentlelke békességben, jó reménységben és örömöket adva őrizte meg Dani bácsit. Ebben a lehetetlen helyzetben az mentette meg, hogy a Monarchia idején élt, sok nyelvet beszélő honvédségi tolmács anyai nagyapjától örökölt nagyszerű nyelvi készsége miatt a miskolci Avas Szálloda és Étterem szállodai portása lett 1959-ben. A későbbiekben újabb rendőrségi zaklatások következtek, két évig vályogot vetett, rendőrségi ellenőrzés mellett Nyékládházán. Az 1960-as évek elejétől az Állambiztonsági Hivatal is megfigyelés alatt tartotta. Volt, amikor percnyi pontossággal követték lépteit.

Később – igazgatója külön kérésére – visszavették a munkahelyére, így 1990-ig szállodai portási munkakörben dolgozott, aktívan bekapcsolódva a földalatti munkába is, különösen Erdély és Kárpátalja felé.

A rendszerváltás után a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rehabilitálta a hátratételt szenvedett egykori segédlelkészeket: Szabó Dánielt, Fekete-Szűcs Gyulát és Irlanda Sándort.

Szabó Dánielt 1990-ben egyházkerületi főgondnokká választotta a Tiszáninneni Református Egyházkerület. Ezt a tisztséget két cikluson át, 2002-ig töltötte be.

Emellett több, fontos megbízatása is volt: a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöke majd tiszteletbeli elnöke, a Magyar Evangéliumi Aliansz elnöke, majd tiszteletbeli elnöke, a Magyar Református Világszövetség elnökhelyettese, a Magyar Református Tanácskozó Zsinat Missziói bizottságának elnöke, a Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének alapítója és elnöke, a Magyar Református Presbiteri Szövetség Cigánymissziójának alapítója és szolgálattevője a mai napig.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnokként rá bízta a Sárospataki Református Teológiai Akadémia újraindítását. Ennek sikeres véghezvitelében kiterjedt európai, amerikai és kanadai kapcsolatai is segítették.

Kárpátalján Nagydobronyban, Nagyberegen, Tivadarfalván három Református Gimnázium megalapításában működött közre. Marosvásárhelyen az árvaház alapításában segítette néhai Fülöp Dénes lelkipásztort, melynek anyagi feltételeit egy skóciai és írországi igehirdetői körúton gyűjtötte össze.

Éppen harminc esztendővel ezelőtt a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem alapításában (1993) is részt vehetett és megvalósulását támogatta.

Számos kitüntetés jelzi, hogy sokan hálásak munkásságáért: díszdoktorátusa van Kanadából (1996), Amerikából (1997), Kolozsvárról (2003); tiszteletbeli tanára a Sárospataki Református Teológiai Akadémiának (2003); tiszteletbeli polgára a kárpátaljai Nagydobronynak (2016); birtokosa a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjének (2012) és Sárospatak város Szent Erzsébet-díjának (2016).

Isten ajándéka, hogy még 90 évesen is részt vehet a missziói munkában, az orosz-ukrán háború miatt szenvedők adományokkal segítésében.

Mindezek alapján döntött úgy a Debreceni Református Kollégium Igazgatótanácsa, hogy Szabó Dánielt 90. születésnapja alkalmából kitünteti a Kollégium Szenci Molnár Albert-díjával. Megtiszteltetés számunkra, hogy Szabó Dániel elfogadja ezt az elismerést.

Kísérje Isten áldása életét és további szolgálatait!