Egyszer mindennek eljön az ideje. Csak ki kell böjtölni. Például ma is megtisztelt a levelével a valamikor rendész aki rám támadt és megrágalmazott. Gondoltam ennyi idő után akár normálisan is szót érthetnénk.
Kérdeztem, volna e kedve egy zoomos interjúhoz. Sajnálom, még a gondolatától is megborzongott. Viszont amikor emlékeztettem, hogy 2017 őszén nem volt rest telekürtölni a rágalmaival a médiát, védekezett, – kimondta a frankót – a főnöke utasítására tette. S nem ő nyilatkozott, ami végül mindenütt megjelent azt valójában a vezetői találták ki. Azok akik ott sem voltak, mint ahogyan a lebukott felbujtott tanúk.
Na, de beszéljünk másról. egy három ajtós szekrényre való dokumentumot kell szelektálnom. S ebben még nincsen benne a rendészet mocsoksága, hazugság és rágalom cunamija. Például az, hogy a Hősök terét pásztázó két kamera nem működött miközben a neten büszkélkedtek, Miskolc az ezer biztonsági kamerák városa. Például Kovács igazgató szóban – csak így kockáztatta meg elmesélni, hogy éppen akkor arra az időre a 40. és a 41. számú elromlott.
Majd most hosszas nyomozás után a városháza megküldte a levelét, hogy az adott időben az a szakasz felújítás alatt volt. Most döntsék el ki mondott igazat, lehetséges e, az első számú akkori vezetői tudott e erről vagy sejtelme sem volt ezeknek a működéséről.
Ám nem is erről akartam regélni. Kezembe kerültek a múlt századbeli lapok, magazinok, összegyűjtve, amelyekben megjelentem. Elmentem a felhőbe, közzé teszem majd az eredeti példányokat vihetik a kukások. Mostantól takarítok magam után. Aki olvasásra méltatja ezeket nyugodtan fíkázza. Megedződtem, megszoktam.
