Horthy Miklós magyarországi újratemetése kizárólag családi eseményként volt
elfogadható, annak minden politikai, közösségi befogadása és ezáltal a volt
kormányzó kritikátlan dicsőítése történelemhamisítást jelent.
A Mazsihisz felhívására az 1993. szeptember 3-án tartott csendes
megemlékezésen – az akkor még nagy számban közöttünk élő –
holokauszttúlélők százai vettek részt, hogy ily módon emlékezzenek a
meggyilkoltakra és emlékeztessenek arra a szerepre, amelyet a
kormányzó vezette magyar hatóságok játszottak a több százezer mártír
megsemmisítésében.
Horthy Miklós kormányzó pozitív vonásainak kiemelése mellett annak
elhallgatása, hogy tömeggyilkosságok közvetlen résztvevőjévé vált és
így felelősség terheli a magyarság több mint 60 százalékának
elpusztításáért, a történelem meghamisítását jelenti és a
meggyilkolt áldozatok emlékének semmibe vételét.
Ahogy azt már 1993-ban is hangsúlyoztuk: akik harsányan ünneplik
Horthy Miklóst, nem egyszerűen a kormányzó személyét kívánják tisztára
mosni, hanem az egész Horthy-korszakot. Annak csak egyes pozitívumait
emelik ki, viszont szándékosan elfeledtetni igyekeznek a zsidóellenes
intézkedések sorozatát, az ártatlan százezrek deportálását, a magyar
zsidóság elpusztításában játszott állami szerepet.
A történelmet nem lehet megváltoztatni, de a valóság elhallgatása,
a tömeggyilkosok méltatása elfogadhatatlan.
Kiadó: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)
Bennszülöttként Miskolcot elhagyva már Mályinál honvágyam van. Idáig még szűk három hónapnál tovább sehol sem bírtam a nagyvilágban. Ez az egyéni rekordom....
Ahhoz, hogy egy hatóanyagból engedélyezett gyógyszer váljon, a gyártónak bizonyítania kell, hogy a készítmény a korábbinál hatásosabb és/vagy kevesebb mellékhatást okoz, tehát javítja...
Volt egy kolléganő aki – szép és fiatal – aki témaszegénységében azt írta, hogy reggelenként ellepik a buszokat a cekkeres öregek. Nyomulnak, tolakodnak,...
„Módszertani megújulás az oktatási intézményekben – Mitől innovatív egy iskola? Ezekre a kérdésekre, felvetésekre kerestük a választ a tudomány oldaláról, hazai egyetemek...
Kövér László házelnök ma, csütörtökön Miskolcra látogatott. Többek között az Észak vendége volt Demeter Ervinnel a kormányhivatal vezetőjével. Egy ilyen beszélgetés, találkozó hivatalos...
Július elseje a köztisztviselők napja – ezt rögzíti Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesterének 16/2020 (VI.11.) önkormányzati rendelete. Ezen a napon azokról...
Ezeket a mobilos vevőcsalogató játékokat nekem találták ki. A Lidl kártyás becsali aplikációra is rákattantam. Elsők között. Arra jó, hogy szinten tartsa a...
Az Országos Nyugdíjas Parlament mai ülésén a résztvevők továbbra is kezdeményezik az év elejei nyugdíjemelésnél az infláción túl a keresetnövekedés mértékének a figyelembe...
A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő arról tájékoztatta Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalát, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer 2024. évi fordulójában a pályázatok beadási határideje 2023....
Napjainkban a kizsákmányolás a globális nagytőke által történik, amely már minden helyi, minden természetes közösség, így a nemzet ellen is rohamot indít. Az...
A kárpátaljai Munkács magyar iskolájának diákjai is beneveztek a Barankovics Alapítvány által szervezett Online Demokrácia Aktivity, az O:DA nevű vetélkedőbe (teddoda.hu) DemokRákóczi nevű...
Ha nem akarsz félvállas lenni, akkor kettesével cigölöd a malteros vödröt. Könnyebb így egyensúlyozni a pallón. A támfalba, partnak föl, saroglyán kell vinni...