ujkeletlive

Diplomácia – túszalku újratöltve

Azt követően, hogy a hadikabinet vasárnap esti ülésén megállapodtak a túszalkura vonatkozó tárgyalócsoport mandátumának kibővítését illetően, a héber médiának nyilatkozó források szerint a kairói tárgyalásokon Izrael jelentősen nagyobb hajlandóságot mutatott a Hamász azon követelésével kapcsolatban, miszerint  a gázai civilek az övezet északi részébe való visszatérését követeli a foglyok elengedéséért cserébe.

Az elmúlt hetek többszöri elakadása után, a fejleményeket ismerő forrásokra hivatkozva a Kan közszolgálati média arról beszámolt be, hogy „az egyiptomi fővárosban tárgyaló izraeli delegáció naprakészebb és rugalmasabb álláspontot mutatott be a közvetítők számára a gázai övezet északi lakóinak visszatérésével kapcsolatban,” – lévén ez utóbbi a Hamász követeléseinek kritikus pontja, izraeli megfigyelők szerint lehetséges a fejlődés, és a közeljövőben létrejöhet a túszok elengedését biztosító alku.

Az övezet északi részébe történő visszatérés mellett, a Hamász az izraeli csapatok teljes kivonulását követelné, ami Jeruzsálem számára elfogadhatatlan feltétel. Emellett, a terrorszervet ragaszkodik ahhoz, hogy a túszok szabadon bocsátását szakaszosan hajtsák végre a várható tűzszünet hat hete alatt. 

Lex Al-Dzsazíra

A Kneszet plénuma jelentős többséggel – 71:10 arányban hétfő este jóváhagyta az úgynevezett Al-Dzsazíra törvényt véglegesítő második és harmadik olvasatát. Az új jogszabály ideiglenes hatáskörrel ruházza fel a miniszterelnököt és a kommunikációs minisztert annak érdekében, hogy elrendelhesse az Izraelben működő külföldi hálózatok bezárását, illetve elkobozhassa berendezéseiket, amennyiben úgy vélik, hogy azok „tényleges kárt okoznak az állam biztonságának.”

A törvénybe iktatott határozat nem titkolt célpontja, hogy leállítsa a katari finanszírozású Al-Dzsazíra hírcsatorna izraeli működését, amelyet Binjámin Netanjahu miniszterelnök, a sikeres szavazás után a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában rögtön megerősített, mondván – „az Al-Dzsazíra ártott Izrael biztonságának, aktívan részt vett az október 7-i mészárlásban, és a hadsereg katonái ellen uszított. Itt az ideje, hogy eltávolítsuk országunkból a Hamász sófárját,” – tette hozzá.

Netanjahu pártja a Likud egy korábbi nyilatkozatában már jelezte, hogy a kormányfő „azonnal cselekedni fog az Al-Dzsazíra bezárása érdekében” az új törvény feltételeinek megfelelően.

A törvény, továbbá felhatalmazza a kommunikációs minisztert, hogy

  • elrendelje a tartalomszolgáltatók számára a kérdéses csatorna sugárzásának beszüntetését,
  • izraeli irodáinak bezárását, berendezéseinek elkobzását,
  • illetve honlapjának blokkolását, amennyiben a szerver fizikailag Izraelben található, vagy más módon akadályozza a honlaphoz való hozzáférést.

A jogszabály első olvasatban februárban került a Plénum elé, majd a Kneszet nemzetbiztonsági bizottságában folytatott hosszas vitát követően került tegnap jóváhagyásra, mint ideiglenes törvény, ami július 31.-én vagy korábban hatályát veszti, ha a kormány feloldja a rendkívüli helyzetet. Emellett, a törvényben meghatározott utasítások 45 napig érvényesek, de további 45 napos időszakonként meghosszabbíthatók.

Az Al-Dzsazíra bezárására irányuló kormányzati erőfeszítéseket Slomo Karhi kommunikációs miniszter vezette, azt követően, hogy a Sábák és a hadsereg arra figyelmeztetett, hogy a csatorna adásai felfedik a katonai erők helyzetét, és veszélyeztetik a katonákat.

Mindezek ellenére egy ilyen törvény megszavazása számos aggályt vetett fel a külföldi médiára gyakorolt visszatartó hatás és a sajtószabadság sérelme miatt. Ilymódon, a jogszabály megköveteli a kormánytól, hogy a média kitiltása előtt számos akadályt hárítson el, miközben a Kneszet jogi tanácsadói ragaszkodtak a bírósági felülvizsgálat biztosításához, azzal érvelve, hogy enélkül a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek fogja a törvényt tekinteni.

„Nem lesz szólásszabadság a Hamász szervei számára Izraelben. Az Al-Dzsazírát a következő napokban leállítják,” – közölte  Karhi a törvényjavaslat iktatása után, hangsúlyozva – „hatékony és gyors eszközt hoztunk, hogy fellépjünk azok ellen, akik a sajtószabadságot arra használják fel, hogy kárt okozzanak az izraeli biztonságnak, a hadsereg katonáinak, és háborús időszakban terrort szítsanak.

A hír hallatán Washington óvatosabban fogalmazott. Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy hétfői tájékoztatón megjegyezte, hogy az Egyesült Államok támogatja a szabad és független média munkáját, hozzátéve, miszerint az Egyesült Államok ugyan nem mindenben ért egyet az Al-Dzsazíra tudósításait illetően, azt viszont hangsúlyozta, hogy sok minden, amit a gázai történésekről tudunk, az többnyire a katari média helyszíni riportereitől származik.

Netanjahu már a háború előtt is felvetette a média – beleértve az izraelit is, visszaszorításának lehetőségeit egy szélesebb körű igazságügyi reform részeként. Az Al-Dzsazíra betiltása éppen most, amikor a kairói tárgyalások némi optimizmust sugallnak, megnehezítheti Izrael, illetve Katar – túsztárgyalások kulcsfontosságú közvetítője, közötti kapcsolatokat.

The post Reggeli hírek – ideiglenesen életbe lépett a Lex Al-Dzsazíra first appeared on Új Kelet online.