Koncentrált figyelemmel kiséri a Miskolci Zsidó Hitközség a kormányzati pályázatokat.
Korábban húsz millió forintot nyertek a felújítás előtt álló zsinagóga padozatának a helyreállítására. Ám a szakemberek szerint erre a munkára kevés lett volna ez az összeg így a Bethlen Gábor közalapítvány jóváhagyásával a templom 5 szárnyas kapuját újították fel.
Nem sokkal később ismét rájuk mosolygott a kormányzati szerencse és egyéb állagmegóvásra 15 milliós állami támogatást kaptak. A mikve zsidó fűrdő korábban tervezett felújítására nem tellett volna ebből az összegből, ehhez kevésnek bizonyult volna, így aztán csaknem három évig a közösség számláján parkolt a pénz.
Végül tavaly a huszonnegyedik órában mielőtt kamatostul vissza kellett volna utalniuk a 15 milliót eldöntötték, ebből az utolsó forintig napelemparkot létesítenek a zsinagógát kiszolgáló udvari épületsor tetőzetén. Szerencséjük volt az MVM befogadta az ígénylést ám menetközben számos adminisztrációs nehézséggel szembesültek. Kiderült, a hitközség több, különböző néven szereplő villamosmérő órával rendelkezik, először ezeket kellett egyesíteni.
Az Urbancsok és társai tulajdonában lévő Cailbuld Kft mint szolgáltató cég soron kívül teljesítette a megrendelést kiépítették a napenergiatermelő rendszert ám a konverter bekötésére még várni kell. Köszönhető ez a hasznos beruházás a Magyar Kormány támogatásának, a Bethlen Gábor közalapítványnak.
Jut eszembe, valamikor gyerekkoromban volt egy kétnyelvű mesekönyvem. Jin meg Csan a gazdag és a szegényparaszt történetéről szól. Tussal festett kínai betűk, mellette...
Nem mondom melyik miskolci nagyáruházban fedeztem fel, hogy mindenféle díszmagyar, zsinóros és paszományos ki milyet akar, női és férfi ruha kapható , minden...
Több krízishelyzetet megértem már életem során. Alig hét esztendősen, gyerekfejjel éltem át 1956 októberét. Mivel Miskolcon, a Széchenyi úton laktunk az események centrumában...
Óh, megtaláltam, ez a mi körzetünk! Kedves képviselőjelölt úr, egyetlen kérdésem van – egy billegő aknafedél a Derkovits utcában, a volt szelektív szemétgyűjtő...
Az imákat így a Templom-hegy kültéri részein fogják megtartani Jeruzsálem óvárosában. Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf...
Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség a 45 éves férfival szemben. A vádlott 2017 júliusában...
Hagyatékból, a nyaraló felszámolásából eladók a fenti rádión kívül néhány fenyő bútorok, asztalok, fotelok, kanapék, sporteszközök és a kerékpárok. 20 2192391 ...
A rák korszakunk talán legrettegettebb betegsége, mely sajnálatos módon még mindig nagyon sokakat érintő probléma. Ugyan egyre közelebb kerül az orvostudomány ahhoz, hogy...
Csatornatisztítás ígéretével próbálnak pénzt kicsalni eddig ismeretlen személy vagy személyek Miskolcon a MIVÍZ Kft. nevében. A közcsatornák tisztítása nem okoz fennakadást a...
Ha valaki nem elékezne rá, hogy milyen is volt a sürgősségi rendszer. A címképen látható Nysa mentőautókkal szolgált a mentőszolgálat. Igazi fapados járatok...
Joe Biden amerikai elnök szombati telefonbeszélgetésük során azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy súlyos ára lesz egy Ukrajna elleni esetleges támadásnak –...
Évente kétszer lehet ingyenes lomtalanítást kérni Miskolcon, ennek ellenére még mindig sokan szabadulnak meg helytelen módon a felgyülemlett hulladéktól – hívta fel a...
Összeszedtük egy táblázatba a Pfizer, a Moderna, a Szputnyik, a Sinopharm, az AstraZeneca és a Janssen vakcinák hatékonysági adatait. Melyik, mennyire hatásos? Íme....
Minél melegebb van, annál hülyébb gondolataim támadnak. Eszembe jut, hogy az átkosban még locsoló kocsira is futotta. Naponta többször végigspriccelték a miskolci utcákat....