Az ajánlott filmek 2008-ban készültek Miskolcon a Megyei (akkor még nem vármegyei) Kórházban. Ezek a riportfilmek mutatták be az akkori gyógyító munkát minden szépségével és persze minden nehézségével együtt. A ma orvosai, nővérei sokkal nehezebb helyzetben vannak, köszönjük nekik az áldozatos munkájukat, köszönjük mindazoknak akik (még) itt vannak, akik helyt állnak. Most kellene igazán megörökíteni a munkájukat, de ma a kamera nem szívesen látott vendég a kórházakban.
Szántó István
Related article
Csencs mani – mi lett a fényképészetből – csoda történt itt
Óh, micsoda átalakulás – pénzváltó vagy fényképész. Nos, ha valaki nem tudná ebben a fotográfus műhelyben egy csoda történt vele. Nem ma volt...
Utcai szülés – a Katalin utcában – gyorsan jött a mentő
Éppen az utcán kezdett vajúdni egy nő ma ( szombaton) estefelé a Zsolcai kapuban a Katalin közben. A helyszínen hallottak szerint gyorsan jöttek...
Több száz évnyi laboratóriumi kutatást válthat ki egy kétperces játék
Mobiljáték indult nemzetközi összefogásban a Telekomtól a demencia kutatások elősegítésére “Sea Hero Quest” néven indult el az mobiljáték, amelyet kifejezetten azért...
Négy nagyváros megállapodása – megalapították a Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szolnok gazdasági tengelyt
2020. március 03. kedd 18:16 Létre kell hozni a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok tengelyű észak-magyarországi gazdasági övezetet, amely képes bekapcsolni a gazdaság, az oktatás, a kultúra,...
10 NAP ALATT 100 ÉLMÉNY KARÁCSONYRA! – Gyűjtsünk élményfelajánlásokat karácsonyra a fogyatékossággal élőknek!
adjegyelmenyt.hu Az Élményalap felhívja a figyelmet arra, hogy minden ember, intézmény, vállalkozás, a saját lehetőségeihez mérten tud pénz nélkül is adakozni....
Elkészült az átvilágítás – A HOLDING PÉNZÜGYI HELYZETE KRITIKUS, AZ ÚJABB HITEL ÁTMENETILEG NYÚJT SEGÍTSÉGET
A Miskolc Holding Zrt. pénzügyi helyzetét vizsgáló szakemberek megállapították: a fizetésképtelenség határán egyensúlyozó városi cégcsoportot hagyott hátra októberben az előző városvezetés....
Holtvágányon – villamosban söröző -ilyet akarok Miskolcon
Prága Vencel tér -egy mellékvágányon lehorgonyzott villamosból egy csodálatos sörözőt varázsoltak. Ahányszor arra járok megnézem, lefotózom és eltervezem, veszek egy , 1 forintos...
Év végi igazgatási szünet és ügyfélfogadási rend a Városházán
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Központi Ügyfélszolgálatán (Miskolc, Városház tér 8.) 2024. december és 2025. január hónapjaiban az általánostól eltérően alakul az...
Önként együtt egymásért – évet értékeltek a polgárőrök
A hétvégén tartották meg a megyei polgárőrök küldötteinek közgyűlését Miskolci rendőr- kapitányságon. Mint minden esztendőben értékelték az elmúlt év munkáját. Megállapították, hogy a...
A Margit híd még mindig a tüntetőké, az Erzsébet hídi demonstrációnak vége – kövesse élőben a katatörvénnyel kapcsolatos tiltakozást
Élőben követjük az ötödik Orbán-kormány elleni első nagyobb tüntetés eseményeit: a katatörvény átírása ellen ezrek mentek ki a Kossuth térre, majd foglalták el...
Mit hoz Putyin -gyors vizit késéssel – holnapra kiokosodunk
Reméljük, hogy nem ez lesz a mai Putyin látogatás vége. Kapunk elegendő gázt és kőolajat, nem lesz olajválság és nem kell majd sorba...
Véget ért a Természet- és Környezetvédők Országos Találkozója
Immár a 30. alkalommal tartották meg a civil szervezetek éves találkozójukat, melyre szerte az egész országból érkeztek a résztvevők. Sajnos, idén elmaradtak a...
Átadta a főváros a Csengery Antal sajtódíjakat
© budapest.huAz elismerést március 11-én, a Városházán adta át Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes.A Fővárosi Közgyűlés minden évben azoknak a médiaszakembereknek...
Kibeszéltük – találkozó a Horthy Miklós kormányzó mennyével – az utolsó tanú a várbéli végjátéknak
Úgy általában rendre fellángol a vita Vitéz Horthy Miklós kormányzó történelmi megítélésekor. Most éppen a bűnös városba bevonulásának századik évfordulójának megünneplésekor csaptak össze...
Szent este – Iván Gizi drótpostája
Gondolunk e arra, hogy mennyien üneplik egyedül a karácsonyt? Gondolunk e arra, hogy mi lenne velünk, ha a gyerekek nem lennének körülöttünk és...
Kistokajban lehúzták a rolót -nekem ilyen kellene – kenyeres vagyok a javából – amikor a pékség felett laktunk
Kenyeres vagyok a javából. Ha kenyér van itthon akkor minden van. S micsoda szerencsém volt az életben csaknem két évtizedig egy péksütemény bolt...
Miskolcon is elkezdik a szúnyogírtást
A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai 2021. április 23-án kezdték meg a Miskolc város közigazgatási területén lévő szúnyog tenyészőhelyek lárva...

