Avi/ujkelet.live

A háború 248. napja: Joáv Gallant védelmi miniszter a kneszet plénumban nemmel szavaz Binjámin Netanjahu miniszterelnök azon javaslatára, hogy alkalmazzák a folytonossági záradékot – amely lehetővé teszi a múltban első olvasatban elfogadott törvények további szavazásra bocsátását – az előző kneszet által elfogadott hadkötelezettségi törvényre, jelentette az izraeli média reggel. A sorkatonai törvénytervezet ellen a főügyész és a Pénzügyminisztérium is tiltakozik.

  • A szóban forgó 2022-ben elfogadott törvényjavaslat – melyet Beni Gantz akkori védelmi nyújtott be – szerint az ultraortodox jesiva tanulók kötelező katonai szolgálat alóli felmentésének korhatárát a jelenlegi 26-ról 21-re csökkentenék.
  • Számos jesiva hallgatóról úgy vélik, azért maradnak tovább a vallási tanulmányi programban, mint egyébként tennék, hogy ne sorozzák be őket, így a tanulmányaikra hivatkozva folyamatosan halasztást kérnek egészen amíg el nem érik a felmentési kort.
  • A felmentési korhatár csökkentésével a kormány azt remélte, hogy az ultraortodoxok férfiakat arra ösztönzi, hogy otthagyják a jesivát, és korábban lépnek be a munkaerőpiacra.
  • A szefárd ultraortodox Sasz elnöke, Arje Deri anno ,,sértőnek” nevezte a törvényjavaslatot, míg az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora tagjai ,,gyalázatosnak, megalázónak, zsidó- és Tóra-ellenesnek” nevezték. 
  • Közben viszont kitört a háború és a hadsereg szükségletei is megváltoztak.
  • Egy februári sajtótájékoztatón Beni Gantz és párttársa, Gadi Eizenkot ismertette az arabok és ultraortodox besorozásának vázlatát, amelyben a „fiatalok abszolút többségének” hazájuk szolgálatába állására szólítottak.

Jelenleg 63000 besorozási korban lévő ultraortodox férfi van Izraelben. Mivel a felmentésüket biztosító törvény elévült, és a kormány nem alkotott újat, így be kell sorozni őket. A kincstár adatai szerint, ha az összes ultraortodoxot besoroznák, a tartalékos szolgálat napjainak száma 86%-kal csökkenne. A hadsereg kezdetnek 3000-et akar besorozni idén. A kormány próbálja húzni az időt, mivel a koalíció ultraortodox tagjai kilépéssel fenyegetnek, ha közösségük tagjainak felmentését nem oldják meg.

A katonai rádió által múlt vasárnap közzétett közvélemény-kutatás szerint az ultraortodoxok 81%-a támogatja azt a nézetet, hogy egyáltalán nem szabad besorozni őket, a körülményektől függetlenül, és mintegy 65%-uk azt mondta, hogy az ultraortodox pártoknak ki kell lépniük a kormánykoalícióból, ha az állam elkezdi az ultraortodox férfiak besorozását.

Gallant egy meglehetősen drasztikus tiltakozó lépésre szánta el magát azzal, hogy megjelenik a plénumban és ellenzi a javaslatot. Gallant drámai lépésének következményei még nem tisztázottak, nem világos, milyen büntetést kaphat, a legsúlyosabb – ellene már egyszer meghozott – intézkedés a Védelmi Minisztériumból való kirúgása.

Magas rangú politikai források azt nyiltakozták reggel, hogy kérdőjel lebeg néhány Likud-tag szavazata felett, akik már felszólaltak a törvény ellen, és világossá tették, hogy a jelenlegi formájában nehezen tudnák támogatni. Gallant zártkörű beszélgetéseken kijelentette, hogy ,,aki a katonákat képviseli, nem támogathatja a törvényt”, és leszögezte: ,,Ez nem politikai kérdés, az Izraeli Védelmi Erőknek több harcosra van szüksége”. További kneszet-tagok – akik közül néhányan ezt nyilvánosan nem ismerték el – azt fontolgatják, hogy nem mennek el szavazni.

A védelmi miniszter döntése többek között azután született, hogy a Nemzeti Egység elnöke, Beni Gantz hozzá is szólt beszédében, melyben bejelentette kilépését a vészhelyzeti kormányból: ,,Joáv, te egy bátor és elszánt vezető vagy, és mindenekelőtt hazafi. Jelenleg a vezetés és a bátorság nem csak arra való, hogy kimondd, mi a helyes, hanem hogy azt tedd is, ami helyes.”

Mindeközben az, aki meggondolta magát és úgy döntött, hogy támogatja a törvény, a likudos Tali Gottliev. Az ok: „temetési koszorúkkal” tiltakoztak reggel több miniszter háza előtt. ,,Ha egy pillanatig haboztam, hogy szembeszálljak-e a törvénnyel, az ajtóm előtt landoló koszorúk meggyőztek, hogy igennel szavazzak” – írta X-en, hozzátéve, hogy ,,ne próbáljátok terrorizálni”.

Gottliev a gyászoló szülőkből, tartalékosok családjaiból és értelmiségiekből álló „Toborzás az egységért” fórum tiltakozására reagált, amely „temetési koszorúkat” helyezett a koalíciós tagok otthonainál ,,a soron következők” nevében, többek között Iszráel Katz külügyminiszternél, Mose Arbel belügyminiszternél és Juli Edelstein.

,,Az Izraeli Védelmi Erőknek 7000 katona hiányzik, és a törvény támogatása izraeli állampolgárok életét veszélyezteti” – közölte a fórum. „Megkíméltük a mentesítő törvényt támogató parlamenti képviselőket a fáradságtól, és elkészítettük a koszorúkat, hogy a következő eseményen felhasználhassák őket, ahol izraeli állampolgárok biztonsága szenved csorbát a törvényt támogató döntésük miatt”.

Egy másik tiltakozást tartottak Nir Barkat miniszter otthona előtt is, ahol az „Anyák a fronton” szervezet emlékfalat helyezett el Vaskardok-hadművelet mártírjainak neveivel.

A várhatóan éjfél után sorra kerülő szavazás főként technikai jellegű – de széles körű következményekkel jár a jövőre nézve. Egyelőre az ultraortodoxok sorkatonai szolgálata jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a Binjámin Netanjahu vezette 64 tagú koalícióra – még Gantz távozása után is. A parlamenti képviselők és a miniszterek a közelmúltban megtagadták, hogy elkötelezzék magukat a törvény támogatása mellett.

A drámainak minősített szavazáshoz az ellenzék várhatóan tagjainak teljes részvételével lesz jelen a kneszetben. Például Oded Forer (Jiszráel Beitenu) képviselő a gyászhét alatt fog elmenni szavazni. Tegnap este hivatalosan bejelentette a két arab párt, a Ra’am és a Hadas-Ta’al, hogy a javaslat ellen fognak szavazni.

The post Ma szavaznak a sorkatonai törvényről, Gallant nemmel voksol first appeared on Új Kelet online.