Avi/ujkelet.live

A háború 250. napja: Az Izraeli Védelmi Erők délután megerősítette, hogy az éjszaka légicsapást hajtott végre a dél-libanoni Dzsuaijjában, megölve a Hezbollah terrorszervezet egyik vezető parancsnokát.

Szami Taleb Abdullah a Hezbollah Naszr egységét irányította, mely a Har Dov és a Bint Dzsbeil terület közötti régióért felelős. A Hezbollah három egységre osztotta fel Dél-Libanont: Naszr, Aziz és Badar.

A hadsereg szerint Abdullah a Hezbollah legmagasabb rangú parancsnoka, akit a folyamatban lévő harcok közepette megölt. A támadásban meghalt a Hezbollah másik három terroristája.

A likvidálás:

Abdullah állt számos, Izrael északi részét célzó támadás mögött az elmúlt nyolc hónapban, főként Kirjat Smona, valamint a Galilea-földnyelv, Felső-Galilea és a Golán-fennsík térségének más közösségei valamint katonai állásai ellen.

A hadsereg „tudásforrásnak” is tartja, aki sok éves tapasztalattal rendelkezstt a terrorcsoportban. Abdullah részt vett a 2005-ös emberrablási kísérletben Ghadzsarban, a 2006-os libanoni háborúban pedig Bint Dzsbeil körzet parancsnoka volt.

A hadsereg továbbá közölte, hogy fel volt készülve a terrorcsoport ma reggeli több mint 170 rakétával és több páncéltörő irányított rakétával adott válaszára, és további támadásokra számít a nap folyamán.

A hadsereg szerint mindaddig, amíg politikai szinten nem születik döntés a libanoni támadás megindításáról, és az északi front fő arénává, a gázai pedig másodlagos arénává változtatásáról, folytatni fogják a Hezbollah ütését, hangsúlyt fektetve a szervezet magas rangú tisztségviselőinek és jelentős infrastruktúráinak célba vételének, károsítva képességeit.

Korábban a nap folyamán, izraeli vadászgépek a Hezbollah terrorszervezet négy terror-infrastruktúráját támadták a dél-libanoni Jaterben, ahonnan reggel rakétaesőt zúdítottak Észak-Izraelre.

A vadászgépek megsemmsítettek még rakétaindítókat Hanine térségében, Tajbéban és Markabában, amiket szintén a támadáshoz használtak.

A legutóbbi támadássorozatban 10 rakétát lőttek ki Libanonból Zar’it térségére. A rakéták egy részét elfogta a légvédelem, sérülés nem történt.

A tüzérség ágyúzással támadta a rakétaindító posztokat.

A hadsereg továbbá elfogó rakétákat lőtt ki ,,gyanús légi célpontokra” Izrael felett, melyek aktiválták a szirénákat 11:52, 12:00 és 12:19-kor. Sérülés nem történt.

Számos rakétaindítást azonosítottak Libanonból Meron térségére 12:55-kor és 14:09-kor. Sérülés nem történt.

A Hezbollah mai rakétatámadásai tüzeket okoztak az ország északi részén, 21 tűzoltó csapat dolgozik a lángok megfékezésén.

The post Északi front, a hadsereg megerősítette a drámai likvidálást first appeared on Új Kelet online.