ujkeletlive

Túszalku-folyamat és a miniszterelnök követeléseinek listája

A Sábák belbiztonsági ügynökség vezetője, Ronen Bar a kairói küldöttség élén részt vesz a túszalku megállapodásról – beleértve a szabadon engedhető palesztin biztonsági foglyok nevének megvitatását -, valamint a rafahi átkelőhely jövőbeli ellenőrzéséről szóló tárgyalásokon, jelentette a Walla hírportál. David Barnea kémfőnök, aki a múlt hétvégén már járt Katarban, a tervek szerint a héten szintén csatlakozni fog a tárgyalásokhoz.

Az Egyiptomban és Katarban egyaránt felújított tárgyalásokra azt követően kerül sor, hogy a Hamász terrorcsoport szombaton kijelentette, miszerint kész tárgyalni a túszmegállapodásról és a gázai háború befejezéséről anélkül, hogy Izrael előzetesen elkötelezné magát a „teljes és állandó tűzszünet” mellett, bár minden fél óvatosságra figyelmeztetett, mondván a megállapodás még nem garantált.

Az izraeli tárgyalók indulását megelőzően Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap esti közleményében ismertette azon izraeli követelések listáját, amelyek nem képezik tárgyalás kérdését, köztük a túszok szabadon bocsátását, illetve a Hamásszal kötött tűzszüneti megállapodás esetén teljesítendő garanciát azzal kapcsolatban, hogy Izrael folytatni tudja a harcokat.

A Miniszterelnöki Hivatal által bemutatott négy követelés hangsúlyozza, hogy bármilyen lehetséges megállapodásnak „lehetővé kell tennie Izrael számára, hogy visszatérjen és harcoljon, amíg a háború minden célját el nem éri,” emellett biztosítani kell, hogy a megállapodás nem teszi lehetővé fegyverek csempészését Egyiptomból Gázába, és azt sem, hogy „fegyveres terroristák ezrei térjenek vissza az övezet északi részébe.”

Végezetül a nyilatkozat kijelenti – „Izrael maximalizálni fogja a Hamász fogságából szabadon engedett élő túszok számát,” hozzátéve „az Izrael által elfogadott és Biden elnök által üdvözölt terv lehetővé teszi Izrael számára a túszok visszaszolgáltatását anélkül, hogy sérülnének a háború egyéb célkitűzései.”

A hivatal továbbá kijelentette, hogy a Hamász visszalépett a háború befejezésére vonatkozó izraeli kötelezettségvállalástól, de a tárgyalóasztalhoz való visszatérés iránti változást „a miniszterelnök határozott álláspontjának tulajdonítja, aki ellenezte a hadsereg rafahi szárazföldi műveletének leállítására irányuló kísérleteket.”

Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú Hamász-tisztviselő az AFP hírügynökségnek tegnap megerősítette, hogy a terrorszervezet valóban elállt a teljes tűzszünetre vonatkozó előzetes kötelezettségvállalástól, mondván – „ezt a lépést megkerülték, mivel a közvetítők ígéretet tettek arra, hogy amíg a túsztárgyalások zajlanak, addig a tűzszünet is folytatódik.”

A múlt hét pénteken rövid látogatásra Dohába érkező Barnea elutasította a közvetítők írásos kötelezettségvállalásra vonatkozó követelését, állította a Walla, bár később más források arról számoltak be, hogy Washington dolgozik a nézeteltérés megoldásán.

A tárgyalások újrakezdésének döntő szakaszában Netanjahu hivatalának nyilatkozatát az izraeli biztonsági tisztviselők és közvetítők dühösen fogadták, azt is felvetve, hogy a miniszterelnök szabotálni próbálja a megállapodást.

Netanjahu úgy tesz, mintha megállapodást akarna, de azon dolgozik, hogy megtorpedózza azt. Próbálja húzni az időt a kongresszusi beszédéig, majd a Kneszet szünetéig,” – nyilatkozta névtelenül egy izraeli biztonsági forrás a 12-es csatornának, hozzátéve, Netanjahu részéről „nem volt lelkesedés vagy lendület” a túszok kiszabadításáról szóló megállapodás véglegesítésére, és ahelyett, hogy a megbeszéléseket a sürgősség vezérelte volna, azok inkább „rágalmakra és radikalizált álláspontokra” épültek.

A héber médiának [12-es csatorna] nyilatkozó más források szintén megkérdőjelezik a miniszterelnök azon törekvését, hogy „közvetlenül a tárgyalások megkezdése előtt a hiányosságokat hangsúlyozza.”

A miniszterelnök utolsó pillanatban váratlanul megfogalmazott követeléseinek listáját szakértők azért tartják túlzott kockázatosnak a tárgyalások meglehetősen kezdeti szakaszában, mivel azon törekvésekkel megy szembe, amely révén a közvetítőknek sikerült a Hamászt rávenni, hogy álljon el korábbi követelésüktől, miszerint Izraelnek előre vállalnia kell, hogy a megállapodás első szakaszának kezdetén befejezi a háborút

A kétértelműség fenntartására irányuló erőfeszítések révén viszonylag rugalmasan fogalmazták meg az első fázisból a második fázisba való átmenetet, ami kényelmesen lehetővé teszi Izrael számára, hogy folytathassa a harcokat, amennyiben a Hamász nem tárgyal jóhiszeműen, ugyanakkor a terrorszervezet számára is biztosítja a közvetítők közbelépését annak megakadályozására, hogy Izrael a háborút folytassa ahelyett, hogy a megállapodás második szakaszát jelentő állandó tűzszünetet hajtaná végre.

Összességében, az izraeli médiában elhangzott nyilatkozatok hangsúlyozzák, hogy a miniszterelnök váratlanul bejelentett listája politikai célokat szolgált radikális koalíciós partnerei megnyugtatására, akik már előre jelezték, hogy a tűzszüneti megállapodás esetén kilépnek a kormányból. Netanjahu szerint az általa képviselt kemény tárgyalási kiindulópont később jobb megállapodáshoz vezethet.

The post Túszalku – a miniszterelnök követeléseinek listája first appeared on Új Kelet Live.